41~ SHINee

- Akkor szakítsunk- kiáltottam hirtelen. Felkaptam a táskám a kanapéról, leakasztottam a kabátom a fogasról és elrohantam.
Sírtam. Tegnap azt mondta, hogy bízik bennem, ma meg számon kér. Miért nem hisz nekem? Azt hittem, hogy ennél jobb és erősebb a szerelem köztünk. De ezek szerint nem. Nem is gondolkodtam, csak felszálltam egy buszra. A lábam automatikusan indult el az utcákon. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Erika kapucsengőjét nyomom.
- Bogi! Szia. Mi a baj?- láttam Eri megrémült arcát.
- Bemehetek?- kérdeztem.
- Persze.
- Jong Hyunnal összevesztünk és azt mondtam neki, hogy szakítsunk- tört ki belőlem minden érzelem. Düh és szomorúság keveredett a könnyeimbe.
- Jaj…
Leültünk a szobájában az ágyára.
- Olyan fura volt az egész- kezdtem és elmeséltem neki, hogy ez alatt a két hónap alatt este tíz óra előtt nem igazán értem haza, és hogy mostanában többször is összekoccantunk, amiért nem töltök vele elég időt. Azt is elmondtam neki, hogy szerintem már nem bízik bennem és kihűlt az irántam érzett szerelme. Ezt kimondani valami irgalmatlan rossz érzés volt.
- Szóval azt is mondta, hogy két hónapig tűrte?- kérdezte a beszámolóm végén Erika.
- Igen.
- De azt mondta, hogy szeret, nem?
- Igen.
- Te pedig azt mondtad dühödben, hogy szakítsatok?
- Igen.
- Eleged van belőle?
- Igen. Vagyis nem. A veszekedésekből van elegem. Mintha csak én lennék a hibás. Lehet, hogy igaza van- gondolkodtam el.
- Egy kapcsolathoz két ember kell- ismételte meg Erika Jong Hyun mondatát.
- És bizalom- tettem hozzá.
- Igen. Pontosan! Ha már nem bízik benned, akkor nem szeret. Ha egy ilyen kis akadályon problémázik és hisztizik, akkor nem érdemel meg. Mi lesz akkor, ha te is olyan híres leszel a debütálásod után, mint ő? Vagy híresebb leszel nála?
- Kizárt.
- Nem. Ha elfoglaltabb leszel, akkor is ilyen lesz? Szerintem jobb, ha szakítotok. Ha híres leszel, akkor biztos, hogy még ennél is kevesebbszer lesztek együtt.
- Igazad van.
Még beszélgettünk sok mindenről. Végül hajnali két órakor aludtunk el. Reggel kótyagosan ébredtem. Kedden délután kell órákra mennem.
Erikával együtt hazamentünk és elhoztuk pár cuccomat. Senki nem volt otthon. Mindenki dolgozott. Kár. Azért Sziszitől elbúcsúztam volna. A képeket, amiket kaptam valentin napra otthagytam. Egyszerűen nem bírtam magammal vinni. Úgy éreztem, hogy már nem tartoznak hozzám. De egy, ami megragadta a figyelmem. A Balatonsoundos és a Japán koncertes csoportképek. Ezeket magammal vittem. Csak boldog emlékek, amiket meg szeretnék tartani.
- Legyetek boldogok- mondtam annak a képnek, amin Sziszi és Key volt.
Becsomagoltunk minden fontosabb cuccot és elmentünk. Erikához költöztem.
Délután bementem az órákra. Úgy éreztem magam, mint egy mosott rongy. Az órákon elkalandoztam és oda se figyeltem. Rengetegszer rontottam el a japánt. Matekon egy szó se ment bele a fejembe. Irodalomról ne is beszéljünk. Énekórán mindig lejjebb énekeltem. Este nem mentem be az SM-hez. Nem akartam velük találkozni. Erikával találkoztam a plázába. Kikapcsoltam a mobilom, mert már ötödjére hívott a cég.
Erivel vásároltunk egy csomó új ruhát, bevásároltunk ételből és vettünk néhány doboz fagylaltot. Szerencse, hogy Erinek van kocsija. 22 éves és a követségen dolgozik. Úgy irigylem! Szereti, amit csinál, fiúkról nem ábrándozik és éli a „kedvenc” életét.
- Ugye tudod, hogy a debütáláson a fiúk is ott lesznek?- kérdezte Erika, mikor hazaértünk.
- Tudom. Csak így egyeztem bele az aláírásba- feleltem lehangoltan.
- Segítsek, hogy ne tudjanak elmenni?- kérdezte Eri.
- Tessék?- vontam fel a szemöldököm.
- Elintézhetem, ha ezt szeretnéd- kacsintott rám.
- Hagyjuk. Úgyse fognak eljönni- legyintettem.
Bevonultam a vendégszobába,- ami most már az én szobám volt- és ledobtam magam az ágyra. Elkezdtem dúdolgatni. Már meg volt mind a három szám. Ha egyet még megírok az nem baj, ugye? Elővettem egy lapot és leírtam szövegét. Koreaiul. Minden, ami most kavargott bennem. Düh, szerelem, bizonytalanság, szomorúság. Ezeket mind papírra vetettem. Elővettem a gitárom és elkezdtem játszani rajta mély hangokon. Egész éjjel a dalon dolgoztam, de megérte.
A végeredmény egy lassú szomorú szám lett. A gondolat, hogy ezt Neki írtam, sírásra késztett, miközben énekeltem vagy olvastam a sorokat. Felhívtam Soo Wont, hogy találkozhatnánk-e ma. Azt mondta áll rendelkezésemre. Bementem az SM-hez és felcsörtettem Soo Won irodájában. Út közben futottam össze Taeminnel.
- Gi Boooo- ugrott a nyakamba.
- Szia,- mosolyogtam.
- Kérsz sütit?- kérdezte és felém tartotta a dobozt, ami tele volt csokis sütivel.
- Nem köszi,- feleltem.
- Azért mentél el, mert veszekedtetek?
- Azért is.
- Mondtam már, hogy nélküle nem lehet élni? Olyan, mint a süti. Ha meglátod, rögtön kell neked. Majd meglátod- mosolyogva kivett egy sütit és odébbállt.
Jong Hyun olyan, mint a csokis süti? Mosolyogtam egyet Taemin után és újra elindultam Soo Won irodájába.
- Tárgyra térek. Írtam egy új dalt és fel akarom venni. Ezt akarom az első számnak és a bemutatkozó dalt akarom az album címének és a második számnak- nyújtottam át az átmásolt kottákat.
- Ez egy kicsit gyors. Ha ezt is fel akarod venni, akkor egyet ki kell húzni- pötyögött Soo Won a laptopján.
- Egyiket sem kell.
- Túllépjük az időhatárt.
- Nem érdekel- mondtam határozottan. Kicsit felpörögtem.
- Jó, akkor beszélek a főnökkel.
- Rendben. Ma nem megyek egyetemre. Felvehetnénk ma az összes számot?- kérdeztem.
- Ülj le, megbeszélem.
Fél óra múlva már a stúdió terembe találtam magam. Először felvettük a lassabb számaimat. Pont ilyen hangulatom volt. Aztán kezdtem feloldódni. Amíg a felvételeket csináltuk, az új dalomat (aminek végül az lett a címe, hogy Rossz döntés) feldolgozták. 3 számhoz 4 óra kellett. De még mindig nem akartam feladni. Énekelni akartam. Így felvettünk még kettőt.
- Szerintem elég lesz, el fog menni a hangod- mondta Soo Won, amikor két szám között behozott egy fél literes ásványvizet.
- Az összeset fel akarom venni- mondtam és belekortyoltam a vízbe.
- Vigyázz magadra.
Kiment és nekikezdtünk a hatodik szám felvételéhez. 14 számból hat meg is van. Eljutottunk a tízedik számig.
- Gi Bo biztos, hogy nem szeretnél pihenni?- jött be Soo Won.
- Nem-feleltem.
- De már reggel 4 óra van. Egész délután és éjjel énekeltél.
- Előbb vagy utóbb meg kell ezt csinálni- mosolyogtam.
- Kész az új dalod- jött be egy férfi a CD-t lengetve.
- Rakjátok be- mondtam. Letettem a fülhallgatót. Pont elkezdődött mire kiértem. Zongora kezdődött. Az első refrénig csak zongora. Utána olyan lett, mint a The Name I loved. Nagyon tetszett.
- Feléneklem- mondtam határozottan és felkaptam a kottákat.
Csak három órát vett igénybe. De csak azért, mert sokszor elsírtam magam. De végül sikerült.
Felénekeltem a maradék számokat. Éjjel kettőkor léptem ki az SM épületéből. Egy egész napot áténekeltem. Nos, most, hogy túl vagyunk ezen, végre koncentrálhatok az év végi vizsgára. Bementem az egyetemre. A táncteremben találtam önmagam. A mozdulataim pontosan engem és lelki állapotomat tükrözték. Lassúak és bizonytalanok voltak.
Ezen sürgősen változtatnom kellett. Lelki erőt merítettem valahonnan és a tánclépések a helyükre billentek. Tökéletesek voltak.
Csütörtökön úgy is a tánccal kezdtünk, ezért senkinek nem volt meglepő, hogy korán ott találnak. Néhány lánnyal elkezdtünk átismételni mindent. Aztán jöttek a normális órák. Átmentünk az előadó terembe és a színpadon folytattuk a gyakorlást. Énekre se kellett bemenni a tanterembe. A színpadon próbáltunk.
Ráadásul elég sokat. Tényleg elment a hangom. A nap végén már csak suttogni tudtam. Hat órakor engedtek el minket. Az egyetem előtt Jong Hyun várakozott a kocsijának dőlve. Egy pillanatra a szívverésem is megállt.
Fehér póló volt rajta, hátára fekete kabátot tett. Fehér nadrágban és fekete cipőben ült a kocsi motorháztetején. A térdeire könyökölt és a kézfejei az ajkát érték. Ott ült gondolkodó fejjel. Vajon most mi lesz?