35~ SHINee

Igazából nem tudom, hogy hány részes lesz. Nagyon belemerültem ennek a sztorinak az írásába, ezért remélem nem veszitek zokon, ha 100 (xD) esetleg 200 (xD) részes lesz. xD Jó, biztos nem lesz ennyi, de nagyon szeretem ezt a ficit és nem tervezem korán befejezni. Mindent a maga idejében. :) Köszönöm azoknak akik olvassák és azoknak is akik 100 esetleg 200 részes ficit is végig bírnak olvasni. xD Köszönöm~~

Február 14. Valentin nap. Ma ki se lehetett mozdulni a házból. Legalábbis a fiúknak nem. Én nagy nehezen átvergődtem a tömegen, és mivel kedd iskolanap, ezért az egyetemre valahogy el kellett jutnom. Egy fekete kocsi vitt oda.

Még délután is rengetegen álltak a házunk előtt. Mivel ma délutáni óráim voltak, meg is tapasztaltam a valentin nap hatását, aminek - úgy éreztem- sose lesz vége. Szóval átverekedtem magam a tömegen és beszálltam a kocsiba, ami elvitt az egyetemre. 

A japán óra előtt még volt húsz perc, ezért bementem a terembe és leültem ismételni.  Még egy oldalt se tudtam átolvasni. A fiúk sorban jöttek oda hozzám és különböző dobozokat, zacskókat tettek az asztalomra. De mire felnéztem, már mindegyik kirohant az osztályból.

- Úgy látom, sok fiúrajongód van- ült mellém Wonnie. 

- Hát igen- mosolyogtam és lapoztam egyet a szótáramban.

- Melyik tetszik neked?- kérdezte huncutul Wonnie.

- Jong Hyunon kívül senki más- mosolyogtam.

- És akkor mi van azzal a Dae Woonggal?- nézett rám a barátnőm.

- Hogy-hogy mi lenne?- néztem rá.

- Hát múltkor ellógtál egy órát, azért, hogy beszélgethess vele.

- Ja, az! Az semmiség volt. Csak megismerkedtünk- legyintettem.

- Aha perszee- mondta kicsit kajános hanggal.

- Jó, akkor ne higgy nekem- mondtam és újra a füzetemet néztem.

- Sose mondtam azt, hogy nem hiszek neked- kacsintott rám és kiment a teremből.

Én tovább olvasgattam a szótáramat. Még mindig volt 7 perc a szünetből, ezért kimentem az udvarra. Milyen lassan telik az idő.

Alig léptem ki a folyosóra öt fiúval találtam szembe magam, akik mind egy kis dobozt tartottak a kezükben. Mindegyikük elpirult és felém nyújtották a csokit. Én udvariasan elfogadtam és megköszöntem. Az öt fiú távozott én pedig újra bementem a terembe és leraktam az asztalomra a dobozokat.

- Wow nem hittem volna, hogy ennyi fiú csodál téged- ült fel a padomra Dae Woong.

- Szia. Pedig elhiheted. Azt sem tudom, hogy hogyan fogom hazavinni- nevettem. Jelzőcsengő.

- Majd megoldjuk- kacsintott rám és kiment a teremből.

Várjunk. Azt mondta, hogy megoldjuk? Miért többes számba mondta?

Lement a japán, kaptam egy ötöst, mert lefeleltem az eddig megtanult anyagból és utána jöhetett egy énekóra. Nagy meglepetésemre Dae Woong osztályával voltunk összevonva. Duetteznünk kellett. Egy fiú egy lány. Pont kijöttünk és én pont Dae Woongot kaptam. Nagyon jó hangja van.

- Te tulajdonképpen miért is vagy B osztályban?- kérdeztem az énekóra után. Együtt mentünk táncra, mivel a mai napon a B-sekkel voltunk összevonva. És ezt csak a japán óra után tudtuk meg. Hiányzik egy csomó tanár.

- Azért, mert nem vagyok jó matekból és japánból- mondta olyan „leszarom” hanggal.

- Hát japánból én se vagyok valami jó, de amikor kint voltam a fiúkkal bizony kellett. Mondhatni, ott debütáltam velük- nevettem.

- Ha lesz saját dalod, majd akkor fogsz debütálni- nevetett és a beszélgetésünket félbeszakította az öltöző. Ő ment a férfiba én pedig a nőibe.

Viccesen nézett volna ki, ha én a fiúba, ő pedig a lányba ment volna.

- Gi Bo ezt neked csináltam- nyújtott felém egy apró dobozt Wonnie.

Nem tudtam, hogy a lányok is adhatnak lányoknak csokit.

- Köszönöm- fogadtam el.

- Nem csoki van benne- nyugtatgatott Wonnie.

- Akkor mi?- néztem rá.

- Nyisd ki- mosolygott.

Felnyitottam a doboz tetejét. És alatta gyönyörű ezüst fülbevalókat pillantottam meg.

- Wonnie…ne haragudj én nem tudtam- hatódtam meg teljesen.

- Nem baj. Majd holnap bepótolod- kacsintott rám és már öltözött is tovább.

Gyorsan én is átöltöztem- citromsárga Kiss me felső, fekete cicanadrágon rajta egy pink szoknya, fekete balettcipő- és bementem a táncterembe. De régen jártam itt. Leültem az egyik radiátor elé és a hátamat a melegítőtestnek támasztottam. Amíg nem táncolunk, addig itt ültem, mert egy kicsit fáztam.

Pár perc múlva megjöttek a fiúk. Egész normális volt az öltözékük. Se nem felvágós, drága szett, de jól megválogatott, menő szerkók voltak. Biztos vannak stylistjaik. Na, majd Sziszitől én is fogok tanácsokat kérni. Mindenesetre baromi jól néztek ki. A mi osztályunkba nem valami helyes és jó fej srácok járnak. De ezt inkább hanyagoljuk.

Beálltunk a bemelegítéshez. 10 perc bemelegítés és aztán az következett, amit utálok. Társas tánc. Nem olyan volt, hogy salsa, meg rumba meg ilyenek. Hanem párokba kellett állnunk és rögtönözni kellett egy táncot. Még a szám címét se mondták meg. Én már megint Dae Woonggal kerültem össze. Egy Big Bang számot kaptunk. Fantastic baby. 

Én rögtön fel tudtam venni a ritmust és táncoltam. Hamar összerázódtunk és úgy táncoltam Dae Woonggal, mintha ezt már betanultuk volna. Nagyon jól mozgott. Szinte mindig tudtuk egymás következő mozdulatát. Elég volt egy pillantás és kész is volt a következő pár lépés. Egy kicsit félelmetes volt, hogy mennyire összeillettünk, hogy mennyire összhangban voltunk.

A végén a tanár elfelejtette benyomni a stop gombot ezért tovább ment a következő számra. Mindenkinek tátva maradt a szája. De szó szerint. Még a tanárnak is. Wonnie a telefonját tartotta maga előtt és minket vett. Szerintem ő is elfelejtette benyomni a stop gombot. Egy kicsit zavarba jöttem, ezért idegesen kezdtem el nevetni. A tanárnő feleszmélt a bambulásból és lekapcsolta a zenét. Meghajoltam és visszaálltam a többiek közé. Dae Woong is így tett. 

Utánunk Wonnie következett egy Japán származású, Komitsu nevű fiúval.

Szegénykék. Ők a Kara Mister számot kapták és hát… Hogy is mondjam?… Nem voltak összhangban. Valahogy semmi se ment nekik, ezért inkább egyedül, saját stílusban fejezték be. Szegény japán fiú, nem nagyon tudd táncolni. Viszont azt mondták, hogy a többi tantárgyból kitűnő. Csak a tánctudása miatt van B-ben. Szegény Komitsu. 

Vége lett a táncórának és én mentem egy irodalomra Dae Woong és Wonnie pedig nyelvtanra. 

Szenvedtem egy órát aztán elpakoltam a táskámba több tucat dobozt és a zacskókat a kezembe fogtam. Nem is tudom, hogy hány volt.  Kifelé menet még egy tucat fiú jött oda hozzám.

- Segítsek?- lépett mögém Dae Woong és kivett a kezemből pár szatyrot.

- Köszi,- nevettem.

- Nincs mit- mosolygott.

- Mi járatban?- kérdeztem.

- Haza- mosolygott,- jaj a fenébe, elfelejtettem valamit!- kapott a fejéhez.

- Mi az?- néztem rá kérdőn.

- Vissza tudnál velem jönni a suliba? Csak pár perc az egész, bent hagytam a füzetem.

- Jó menjünk- mondtam és megfordultunk.

Felmentünk a második emeletre. Dae Woong nem találta sehol a füzetét.

- Jaj, hol lehet?

- Segítsek? Hogy nézett ki?- kérdeztem segítőkészen és leraktam a táskámat és a szatyrokat.

- Szürke fedőlapos vonalas füzet. Lehet, hogy lent hagytam az udvaron- gondolkozott.

- Akkor menjünk le- javasoltam és „felfegyverkeztem”. 

Lementünk az udvarra és a virágágyásban kezdtük el keresni. Aztán áttértünk a parkosabb részre. 

- Ez az?- kérdeztem és felmutattam egy keményfedelű szürke füzetet.

- Igen- kiáltott boldogan a fiú és megölelt. 

- Ne nyomj össze- nyögtem.

- Ez az én valentin napi ajándékom- súgta és a kezét a mögöttem lévő fának támasztotta.

Mit csinál? Egyre közelebb volt hozzám. Pár csak pár centi… Csak nem?