43~ SHINee

Nincs egyetem. Június elseje van. Erika dolgozott én pedig délelőtt ki se mozdultam a szobámból. A függöny behúzva, én az ágyon feküdtem és a plafont bámultam. Semmit sem hallottam. Nem hallgattam zenét, nem ment a tv, a telefonom se szólt, de még az autókat se hallottam. Valahol egészen máshol járt a fejem. A debütáláson, Jong Hyunon, a szakításunkról és úgy egészében minden mostani problémámról.
Nem is ettem semmit. Inni sem ittam. Teljesen ki voltam készülve. Próbáltam nem rá gondolni, de mindig a fejemben motoszkált a képe, a csókja, a teste, a hangja. Nem akart onnan eltűnni. A nagy csendben hirtelen megszólalt a telefonom. Ijedten és hirtelen ültem fel.
- Halló- szóltam bele.
- Szia, nincs kedved eljönni velem valahova?- Taemin volt a vonal másik végén.
- Mehetünk. De nincs túl jó kedvem, ezért csipkelődni fogok- szóltam előre és a szekrényem elé álltam.
- Majd felvidítalak- mondta Taemin. Éreztem, ahogy mosolyog. Ez engem is mosolygásra késztetett.
- Rendben, akkor találkozzunk egy óra múlva a plázában, abban a jó kávézóban.
- Ott találkozunk- mondta boldogan Taemin és letette.
Fél órán keresztül válogattam a ruháim közül. Végül egy türkiz póló mellett döntöttem, amit feldobtam egy fekete övvel, fehér hosszú farmer nadrág és fekete sportcipő.
- Bocsi a késésért. Sokat vártál?- ültem le Taemin mellé a kávézóban. Taeminen zöld póló, fekete nadrág, fekete napszemüveg és fekete baseball sapka volt.
- Nem nagy ügy- mosolygott vidáman- Ezt oda kell adnom- nyújtott felém egy becsomagolt valamit.
- Köszi,- épp kezdtem volna kibontani amikor Taemin rám szólt, hogy ne tegyem.
- Hova menjünk?- kérdeztem Taemintől.
- Vidámpark?
- Benne vagyok.
Fél óra alatt ott voltunk a vidámparkban. Elsőnek a hullámvasútra ültünk fel.
- Félsz?- kérdezte tőlem Taemin miközben a sorban álltunk.
- Egy kicsit- vallottam be.
- Ne félj, én itt vagyok melletted. Nem lesz semmi baj- mosolygott rám.
Beültünk a hullámvasút egyik kocsijába. Még el se indultunk, de én már Taeminbe kapaszkodtam.
- Azért nem lesz olyan ijesztő- nevetett ki.
Én attól még féltem. Elindultunk.
- Elszorítod a vérkeringésem- nevetett. Görcsösen markoltam izmos karját.
Emelkedtünk. Behunytam a szemem és vártam a zuhanást. Túl hirtelen jött. Taemint egy pillanatra sem engedtem el, de végig sikítoztam.
- Nyisd ki a szemed- hallottam Taemin hangját.
Magasan voltunk. Kinyitottam a szemem. Valami csodálatosan szép tájkép tárult elém. Megint túl hitelen jött a zuhanás.
- Túléltem- kaptam hirtelen észbe, amikor leszálltunk.
- Nahát, micsoda felfedezés- nevetett.
- Gi Bo unni- hallottam valaki hangját hátulról. Meglepődve fordultam hátra. Taemin elsietett valahová.
- Tessék?- kérdeztem a mögöttem álló lánytól.
- Adnál nekem egy autogramot?- kérdezte megszeppenve.
- Persze. Milyen névre?- vettem el tőle a papírt és a tollat.
- Sung Eni- mosolygott és egy kicsit elpirult.
- Tessék,- adtam vissza a papírt mosolyogva.
- Gi Bo unni miért Magyarországon debütálsz? Sokan nem tudunk kimenni külföldre. Szomorúak vagyunk, mert nem itt adod először elő az albumodat. Én már nagyon kíváncsi vagyok az első nagy önálló koncertedre vagy turnédra. Nagy rajongód vagyok- lendült bele a lány a mesélésbe.
- Nos, annyit elárulhatok, hogy azért debütálok Magyarországon, mert ott születtem. Magyarország a hazám és hidd el, ott is vannak kpop rajongók. Én is egy vagyok közülük. Hidd el én is kíváncsi vagyok az első koncertekre, turnékra. Izgalmas lesz az biztos- mosolyogtam rá.
Taemin visszatért a fején egy béka maszkkal. Kinevettem.
- Ő kicsoda? Az új barátod?- kérdezte a lány.
- Nem. Ő egy ismerős. És miért lenne új barátom?- kérdeztem.
- Szakítottatok Jong Hyunnal, nem?
- Ezt hol hallottad?- erre nagyon kíváncsi voltam. Taemin nem szólt közbe.
- Hát mindenhol ezt írják. Mostanában keveset vagytok együtt és…
- Azért mert nagyon elfoglaltak vagyunk- vágtam rá és sarkon fordultam és elindultam valamerre. Az ellenkező irányba.
Az óriáskerékhez értünk.
- Úúú erre üljünk feeeeel!- kiáltotta Taemin és a nagy kerékhez futott.
Nevettem egy sort és utána mentem. Nem kérdezett a szakításról. Semmiről sem.
Éppen ment le a nap. Így láthattunk egy gyönyörű naplementét. Beültünk egy fülkébe.
- Gi Bo… mennyi ideig fogtok külön lenni? Rossz nélküled. Hiányzik a főztöd. És a társaságod. Mostanában Onew főz, ezért szénné égett vagy gyors kaját eszünk. Én inkább kajálok, mielőtt hazamegyek. Onew borzasztóan főz. Key pedig lusta. Ő mindig csak Sziszivel van, és semmit nem csinál. Egy igazi lusta disznó. Minho mostanában elkezdett tanulni kocsit vezetni, Jong Hyun depizik én meg mosolygok állandóan, mint a tejbe tök és próbálok jókedvet hozni, de nem nagyon sikerül- biggyesztette le a szája szélét.
- Ne csüggedj, biztos neked is van valamilyen elfoglaltságod- próbáltam jobb kedvre deríteni.
- Az unalmas fotózásokra gondolsz?- nézett rám.
- Hahaha,- nevettem fel.
Még felültünk egy csomó mindenre, aztán kilenc órakor hazafelé vettük az irányt. Taemin hazakísért.
- Gi Bo- fordított maga felé.
- Mond- mosolyogtam.
- Nekem bármit elmondhatsz, ne legyenek titkaid előttem. Hadd legyek én a lelki támaszod. Segíteni és támogatni foglak. Hívj bármikor. Ha baj van, én mindig melletted leszek- komolyan mondta.
Közelebb jött. És egyre közelebb. Azt hittem, hogy meg akart csókolni, de a szája elment az enyém mellett és egy puszit nyomott az arcomra. Kicsit megkönnyebbültem.
Bementem a házba és kibontottam azt a csomagot, amit tegnap kaptam Sziszitől. Egy nyaklánc volt benne. B betű lógott a láncon. Egy kis kártya is volt mellette. „Vedd fel és gondolj rám. Akkor minden bánatod elszáll, és újra fogsz tudni mosolyogni.” Jaj de édes! Azonnal fel is raktam a nyakamba. Kibontottam a Taemintől kapott ajándékot. Jong Hyun ipadja volt benne. Bekapcsoltam. A háttérkép én és ő volt, miközben csókolóztunk. A képen ez a szöveg állt: „Ne felejts el teljesen. Ez maradjon meg örökre. Remélem, egyszer még találkozunk és újra minden a régi lesz. Ez a tiéd.”
Lerogytam az ágyamra. Rengeteg új kép volt az ipadon. Mind rólam készültek. Fellépés közben, mosolygás közben, alvás közben és egyéb paparazzi fotók. Kicsordultak a könnyeim. Ezt nem hiszem el! Így sose fogom tudni elfelejteni vagy emlékké változtatni! Miért nehezíti meg az életemet?

Másnap Taeminnel együtt újra elmentünk a vidámparkba. És újra felültünk a hullámvasútra. Aztán hajóztunk, dodzsemeztünk, rengeteget nevettünk, ettünk és sok rajongónak írtam alá papírt. Taemin megint a béka álarcba bújt, ezért ő nem volt annyira feltűnő. Én viszont igen.
Megint az óriáskeréken néztük meg a naplementét.
A vidámpark után beültünk egy étterembe. Azt hiszem egy kicsit több bort ittam a kelleténél. Nem voltam magamnál egy idő után.
- Most már menjünk- Taeminnel felálltunk az asztaltól, fizettünk és hazafelé indultunk.
A ház elé érve elkezdtem kutakodni a táskámba. Nem találtam a kulcsot.
- Gi Bo- újra maga felé fordított. Megölelt. A szívverésem az egekbe járt és nem tudom, hogy azért, mert Taemin megölelt vagy azért, mert egy kicsit részeg voltam.
- Szeretlek- suttogta- az első perctől kezdve szerettelek- fejét az enyémnek támasztotta.
Hosszasan egymás szemébe néztünk végül Taemin megcsókolt. Élveztem. Nem tudom miért. Felpörgetett. Többet akartam. Szenvedélyesebben kezdtem el csókolni.
- Hé,- szétváltunk és egy lépést hátrált.
- Mi a baj?- néztem rá.
- Te részeg vagy. Nem akarom, hogy ez elrontson mindent. Örülni fogok, ha erre nem fogsz emlékezni. Tudom, hogy nem szeretnél tőlem semmit, csak enyhíteni szeretnéd az űrt, amit a szakítás okozott. Nem szeretném, ha kihasználnál. Én se szeretnélek téged. Remélem megérted- mondta, majd intett egyet és elindult az ellenkező irányba.
Én csak leesett állal néztem utána. Amikor eltűnt a sarkon, kivettem a kulcsom a táskámból és bementem a házba.
- Bogi te eszement! Azonnal menj fürdeni- kiáltott rám Erika.
- Jól van, na,- motyogtam és beálltam a zuhany alá.
- Ezt vedd be- nyomott pár pirulát a kezembe Eri, amikor kijöttem fürdőből.
- Nem fog fájni tőle a fejed- mosolygott majd ágyba parancsolt.
- Nem aludhatnék veled?- kérdeztem tőle.
- Ha ennyire szépen nézel- mosolygott, bebújtunk az ágyba és elaludtunk.
Június harmadika, reggel. Erinek igaza volt nem fájt a fejem, viszont a tegnap estére nem igazán emlékszek. Ma délelőtt épp az ipadomon böngésztem, amikor megláttam, hogy Soo Won kocsija a házunk elé parkol.
- Szia,- mentem ki elé.
- Szia,- köszönt- ugye tudod, hogy ma van egy videoklip forgatás?- nézte az óráját.
- Az ma van? Ne már, azt hittem, hogy van egy hét szabadságom- nyújtóztam egyet.
- Nem nincs. Menjünk be és kapj magadra valamit. Indulnunk kell.
Másfél óra múlva értünk oda az SM székházához. Amikor kész lett a sminkem, a hajam és a ruhám is megvolt, a helyszínre mentem.
Már mindenki bent volt. csak rám vártak. Körbenéztem. Mindenkinek köszöntem. És akkor megláttam Őt. Jong Hyun ott állt teljesen felszerelkezve, lazán. Ő mit keres itt?
- Gi Bo a videoklipedben szerepelni fog Jong Hyun is. Mivel egy szerelmespárról énekelsz, ezért az lenne a legjobb, ha ti játszanátok el a szerelmespárt- mondta a rendező férfi.
- Oké- mondtam egy kicsit bizonytalanul.
- A vége az, hogy összejöttök, igaz?- kérdezte a rendező.
- Igen- feleltem.
- Remek! Akkor egy szerelmes csókot is belerakhatunk- mosolygott.
- Hogy mit?- néztem rá.
- Jól hallottad- nevetett a férfi- Álljatok be! Kezdünk- kiáltott.
Mindenki – én is- a helyére ment, beállt a helyére és kezdődhetett a felvétel. 5 óra múlva kaptunk 10 perc szünetet. Már csak a vége volt hátra. A csókjelenettel.
Fél óra múlva olyan történt, amit nem igazán akartam…
A dal végén pontosan Jong Hyun szeme helyett a földet bámultam. Jong Hyun megfogta az állam és felemelte a fejem. Egymás szemébe néztünk és ő közeledett. Megcsókolt. Ő lehunyta a szemét, én pedig nyitva maradt szemekkel meredtem magam elé.
- Szeretlek- suttogta, miközben megölelt.
- Kérlek ne- suttogtam vissza teljesen megsemmisülve.
Csak ebben az egy videóban szerepelt. Túléltem egy enyhe sírógörccsel. Szerencsére csak egyszer kellett felvennünk. Azt mondták, hogy a játékunk tökéletes volt. Ez nem volt játék. Igazi volt, mint minden egyéb más a dalban. Nem akartam megállni. Folytatni akartam. Három számhoz biztos kell videó. Jong Hyun elment, én pedig ott maradtam tovább dolgozni.
Elmentünk egy nagyobb stúdióba, ahol felállítottak egy kisebb kávézói díszletet a Rossz döntés című számomhoz. Igazából ebbe is kellett volna Jong Hyun, de… Inkább hagyjuk.
4 órát vett igénybe az, hogy a klip első negyede meglegyen. Állandóan elsírtam magam. Végül sikerült úgy felvenni, hogy nem sírtam el magam, csak könnyeztem. A többi részét külső helyszíneken fogjuk felvenni. Mivel már kora reggel volt- 6 óra- mindenki elment reggelizni. Én ettem egy zsemlét és kimentem a külső helyszínre, hogy ott várjam a többieket. Soo Won vitt ki kocsival.
A klip többi része összesen 5 órába került, mire végeztünk. A végén már őszinte könnyek voltak, amiket nem tudtam elnyomni. De azt mondták, hogy jó így is. Látták rajtam, hogy nem nagyon bírom idegekkel.
Estére feldagadt a szemem és a lábam is, alig bírtam menni. Soo Won elment elintézni pár fontos dolgot. Taemint hívtam fel, hogy jöjjön értem.
Sokat sírtam és éreztem, hogy egyre jobban fáj mindenem, kimerült vagyok.
- Sziasztok,- álltam fel, amikor Taemin és Minho megálltak előttem.
- Szia,- köszöntek.
- Ugye nem baj, hogy ilyen későn ide kellett jönnötök?- néztem rájuk.
- Dehogy- mondta Minho- ülj be- mutatott hátra.
Beültem és élveztem, hogy végre vége. A kocsiban elnyomott az álom. Amikor az ember alszik, álmodik. Néha az előző napot álmodja meg. És velem ez történt. Miért csókolóztam Taeminnel? Jelentett az nekem egyáltalán valamit?
Amikor másnap felébredtem, nem ismertem rá a szobára. Mintha még sose jártam volna ott…

42~ SHINee

Bocsi, hogy mostanában ritkábban és rövidebb fejezeteket hozok, de valahogy mostanában semmi sem jön össze, ráadásul a fici írása is lehangol. =/ Bocsi. <3

Megpróbáltam feltűnés nélkül elmenni mellette. Lehajtott fejjel mentem az utcán.

- Hé,- ragadta meg a csuklómat és maga felé fordított. A fekete kabátja a földön hevert.

Egy ideig csak egymás szemébe bámultunk. Végül leszegeztem a fejem és a földet kezdtem el bámulni. Jong Hyun elengedte a csuklómat.

- Komolyan gondoltad?- kérdezte végül lágy hangon.

- Igen. Hidd el, jobb lesz neked is és nekem is- feleltem. Majdnem elsírtam magam.

- Nézz, rám kérlek, és a szemembe mond.

Nagy nehezen felemeltem a fejem. Felvettem a pókerarcot és ridegen mondtam ki az alábbi szavakat.

- A szakításunk végleges. Jobb lesz mindkettőnknek. Sajnálom- megfordultam és elindultam a buszmegállóba.

Könnyek gyűltek a szemembe, de sikerült elfojtani őket. Már felszálltam a buszra. 

Visszanéztem. Jong Hyun megkövülten állt az autó mellett. A kabátja még mindig a földön hevert. Az utolsó pillantásom, amit rá vetettem. Utoljára látom. Sose fogom többé. Az utolsó, amit láttam, az hogy Jong Hyun leguggol és sírni kezd. Kérlek, ne sírj előttem! Szeretlek és ez sose fog megváltozni. De most mindkettőnknek elválik az útja. Kérlek, ne legyél szomorú. Meglátod, majd minden rendben lesz. Kérlek, ne sírj.

Egy hét múlva eljött az év égi vizsga is. Minden szuperül ment.

Épp az utolsó előtti közös éneklésünkhöz értünk, amikor nyílt az ajtó és belépett rajta az öt SHINee tag. Természetesen civilnek öltöztek. De én még így is felismertem őket. Végig néztem rajtuk. Jong Hyunon megakadt a szemem. Hirtelen elfelejtettem, hogy hol tartunk. Gyorsan visszakapcsolódtam a dalba és többet nem néztem rá. Helyette inkább a padlót vizslattam. És még van egy tánc és egy ének. Lementünk. Én átöltöztem a fellépő ruhámba, ami: neon zöld felső ezüst csíkokkal és ezüst nadrág neon zöld csíkokkal volt díszítve. Egy aranyos hajpánt, felfogott haj, fekete balettcipő.

Volt 12 percem a kezdésig. Készen voltam mindennel és magamat bámultam a tükörben, amikor kinyílt az ajtó. Próbáltam magamba lelki erőt tölteni és nem rá gondolni.

- Bejöhetünk?- Jong Hyun és a többiek jelentek meg az ajtóba.

- Persze,- erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Izgulsz?- kérdezte Minho.

- Igen- feleltem.

- Néha én is szoktam izgulni- jelentette ki Taemin.

- Ki nem?- kérdezte Onew.

- Én- a magabiztos Key. Nem ő lett volna, ha nem ezt a választ adta volna.

- Bogi ez a tiéd- Sziszi átadott egy kicsi csomagot.

- Ez mi?- néztem.

- Majd csak otthon nyisd ki. Nem szeretném, ha ők is látnák az ajándékod- kacsintott rám.

- Lefordítod?- nézett rám Onew.

- Nem- mosolyogtam és félre raktam a csomagot.

- Mi megyünk, még vissza kell találnunk a helyünkre- vakarta meg a fejét Minho és elindult kifelé.

- Csokis süti- suttogta oda a fülembe Taemin és egy eleresztett egy huncut nevetést, majd ő is kiment a többiek után.

Csak Jong Hyun maradt az öltözőbe.

- Gi Bo… kérlek, ne szakítsunk. Hülyeség volt az, amit tettem. Már őszintén bánom. Kérlek, ne váljunk szét- nézett rám könyörgő szemekkel. Neki a legnehezebb ellenállnom! Hagyd abba, kérlek!

- Nézd. Elfoglaltak vagyunk, főleg most. Nincs elég időnk egymásra. Nem bízol bennem és már azt sem tudom, hogy szeretsz-e engem igazán. Én elfelejtek mindent. Az egészből megmaradnak a szép dolgok. Csak jóra fogok emlékezni- egy kicsit megkönnyeztem.

- Nem akarlak elveszíteni- közelebb lépett hozzám- szeretlek teljes szívemből- mondta és megölelt. A szívem égi vágtába kezdett. A szívem viszonozni akarta az ölelést, de az eszem előbb kapcsolt és ellöktem magamtól.

- Te is tudod, hogy ez így nem fog menni. A debütálásomig már alig van idő. Egyre elfoglaltabb leszek és te is. Nincs időnk egymásra. Itt az egyoldalú szerelem nem elég- mondtam neki ridegen.

- Egyoldalú?- felvonta a szemöldökét.

- Igen. Ugyanis én már nem szeretlek többé- mondtam ki hirtelen és elmentem mellette.

- Hazudsz- sziszegte.

- Nem- feleltem határozottan és hűvösen az ajtóból, majd kinyitottam és kimentem a folyosóra.

Sírni kezdtem. Az összes szó hazugság volt. Mindegyik egy tűszúrás volt a szívembe. Elkenődött sminkem is. Nem akartam mást, csak azt, hogy végre hazajuthassak.

Megtalált a sminkes, így együtt mentünk vissza az öltözőbe. Jong Hyun már nem volt ott. Leültem a székbe és újra rendbe hozták a sminkem. Életemben először találtam valakit, akitől utálok elválni, akár csak 5 percre is. Találtam valakit, akiből egyszerűen sosem elég. Aki elfogad, olyannak amilyen vagyok, és nem akar megváltoztatni, a saját képére formálni. Aki mellett rádöbbentem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy a fontos szavakat kimondatlanul hagyjuk. De ezt a szerelmet most eldobtam magamtól. Egy kis időre mind a kettőnknek szüksége van.

Muszáj egy kis szünetet tartani. Mindkettőnk érdekében. Remélem jól döntöttem és majd később meghozza ez is a gyümölcsét, mint minden más. A remény hal meg utoljára.

41~ SHINee

- Akkor szakítsunk- kiáltottam hirtelen. Felkaptam a táskám a kanapéról, leakasztottam a kabátom a fogasról és elrohantam.
Sírtam. Tegnap azt mondta, hogy bízik bennem, ma meg számon kér. Miért nem hisz nekem? Azt hittem, hogy ennél jobb és erősebb a szerelem köztünk. De ezek szerint nem. Nem is gondolkodtam, csak felszálltam egy buszra. A lábam automatikusan indult el az utcákon. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Erika kapucsengőjét nyomom.
- Bogi! Szia. Mi a baj?- láttam Eri megrémült arcát.
- Bemehetek?- kérdeztem.
- Persze.
- Jong Hyunnal összevesztünk és azt mondtam neki, hogy szakítsunk- tört ki belőlem minden érzelem. Düh és szomorúság keveredett a könnyeimbe.
- Jaj…
Leültünk a szobájában az ágyára.
- Olyan fura volt az egész- kezdtem és elmeséltem neki, hogy ez alatt a két hónap alatt este tíz óra előtt nem igazán értem haza, és hogy mostanában többször is összekoccantunk, amiért nem töltök vele elég időt. Azt is elmondtam neki, hogy szerintem már nem bízik bennem és kihűlt az irántam érzett szerelme. Ezt kimondani valami irgalmatlan rossz érzés volt.
- Szóval azt is mondta, hogy két hónapig tűrte?- kérdezte a beszámolóm végén Erika.
- Igen.
- De azt mondta, hogy szeret, nem?
- Igen.
- Te pedig azt mondtad dühödben, hogy szakítsatok?
- Igen.
- Eleged van belőle?
- Igen. Vagyis nem. A veszekedésekből van elegem. Mintha csak én lennék a hibás. Lehet, hogy igaza van- gondolkodtam el.
- Egy kapcsolathoz két ember kell- ismételte meg Erika Jong Hyun mondatát.
- És bizalom- tettem hozzá.
- Igen. Pontosan! Ha már nem bízik benned, akkor nem szeret. Ha egy ilyen kis akadályon problémázik és hisztizik, akkor nem érdemel meg. Mi lesz akkor, ha te is olyan híres leszel a debütálásod után, mint ő? Vagy híresebb leszel nála?
- Kizárt.
- Nem. Ha elfoglaltabb leszel, akkor is ilyen lesz? Szerintem jobb, ha szakítotok. Ha híres leszel, akkor biztos, hogy még ennél is kevesebbszer lesztek együtt.
- Igazad van.
Még beszélgettünk sok mindenről. Végül hajnali két órakor aludtunk el. Reggel kótyagosan ébredtem. Kedden délután kell órákra mennem.
Erikával együtt hazamentünk és elhoztuk pár cuccomat. Senki nem volt otthon. Mindenki dolgozott. Kár. Azért Sziszitől elbúcsúztam volna. A képeket, amiket kaptam valentin napra otthagytam. Egyszerűen nem bírtam magammal vinni. Úgy éreztem, hogy már nem tartoznak hozzám. De egy, ami megragadta a figyelmem. A Balatonsoundos és a Japán koncertes csoportképek. Ezeket magammal vittem. Csak boldog emlékek, amiket meg szeretnék tartani.
- Legyetek boldogok- mondtam annak a képnek, amin Sziszi és Key volt.
Becsomagoltunk minden fontosabb cuccot és elmentünk. Erikához költöztem.
Délután bementem az órákra. Úgy éreztem magam, mint egy mosott rongy. Az órákon elkalandoztam és oda se figyeltem. Rengetegszer rontottam el a japánt. Matekon egy szó se ment bele a fejembe. Irodalomról ne is beszéljünk. Énekórán mindig lejjebb énekeltem. Este nem mentem be az SM-hez. Nem akartam velük találkozni. Erikával találkoztam a plázába. Kikapcsoltam a mobilom, mert már ötödjére hívott a cég.
Erivel vásároltunk egy csomó új ruhát, bevásároltunk ételből és vettünk néhány doboz fagylaltot. Szerencse, hogy Erinek van kocsija. 22 éves és a követségen dolgozik. Úgy irigylem! Szereti, amit csinál, fiúkról nem ábrándozik és éli a „kedvenc” életét.
- Ugye tudod, hogy a debütáláson a fiúk is ott lesznek?- kérdezte Erika, mikor hazaértünk.
- Tudom. Csak így egyeztem bele az aláírásba- feleltem lehangoltan.
- Segítsek, hogy ne tudjanak elmenni?- kérdezte Eri.
- Tessék?- vontam fel a szemöldököm.
- Elintézhetem, ha ezt szeretnéd- kacsintott rám.
- Hagyjuk. Úgyse fognak eljönni- legyintettem.
Bevonultam a vendégszobába,- ami most már az én szobám volt- és ledobtam magam az ágyra. Elkezdtem dúdolgatni. Már meg volt mind a három szám. Ha egyet még megírok az nem baj, ugye? Elővettem egy lapot és leírtam szövegét. Koreaiul. Minden, ami most kavargott bennem. Düh, szerelem, bizonytalanság, szomorúság. Ezeket mind papírra vetettem. Elővettem a gitárom és elkezdtem játszani rajta mély hangokon. Egész éjjel a dalon dolgoztam, de megérte.
A végeredmény egy lassú szomorú szám lett. A gondolat, hogy ezt Neki írtam, sírásra késztett, miközben énekeltem vagy olvastam a sorokat. Felhívtam Soo Wont, hogy találkozhatnánk-e ma. Azt mondta áll rendelkezésemre. Bementem az SM-hez és felcsörtettem Soo Won irodájában. Út közben futottam össze Taeminnel.
- Gi Boooo- ugrott a nyakamba.
- Szia,- mosolyogtam.
- Kérsz sütit?- kérdezte és felém tartotta a dobozt, ami tele volt csokis sütivel.
- Nem köszi,- feleltem.
- Azért mentél el, mert veszekedtetek?
- Azért is.
- Mondtam már, hogy nélküle nem lehet élni? Olyan, mint a süti. Ha meglátod, rögtön kell neked. Majd meglátod- mosolyogva kivett egy sütit és odébbállt.
Jong Hyun olyan, mint a csokis süti? Mosolyogtam egyet Taemin után és újra elindultam Soo Won irodájába.
- Tárgyra térek. Írtam egy új dalt és fel akarom venni. Ezt akarom az első számnak és a bemutatkozó dalt akarom az album címének és a második számnak- nyújtottam át az átmásolt kottákat.
- Ez egy kicsit gyors. Ha ezt is fel akarod venni, akkor egyet ki kell húzni- pötyögött Soo Won a laptopján.
- Egyiket sem kell.
- Túllépjük az időhatárt.
- Nem érdekel- mondtam határozottan. Kicsit felpörögtem.
- Jó, akkor beszélek a főnökkel.
- Rendben. Ma nem megyek egyetemre. Felvehetnénk ma az összes számot?- kérdeztem.
- Ülj le, megbeszélem.
Fél óra múlva már a stúdió terembe találtam magam. Először felvettük a lassabb számaimat. Pont ilyen hangulatom volt. Aztán kezdtem feloldódni. Amíg a felvételeket csináltuk, az új dalomat (aminek végül az lett a címe, hogy Rossz döntés) feldolgozták. 3 számhoz 4 óra kellett. De még mindig nem akartam feladni. Énekelni akartam. Így felvettünk még kettőt.
- Szerintem elég lesz, el fog menni a hangod- mondta Soo Won, amikor két szám között behozott egy fél literes ásványvizet.
- Az összeset fel akarom venni- mondtam és belekortyoltam a vízbe.
- Vigyázz magadra.
Kiment és nekikezdtünk a hatodik szám felvételéhez. 14 számból hat meg is van. Eljutottunk a tízedik számig.
- Gi Bo biztos, hogy nem szeretnél pihenni?- jött be Soo Won.
- Nem-feleltem.
- De már reggel 4 óra van. Egész délután és éjjel énekeltél.
- Előbb vagy utóbb meg kell ezt csinálni- mosolyogtam.
- Kész az új dalod- jött be egy férfi a CD-t lengetve.
- Rakjátok be- mondtam. Letettem a fülhallgatót. Pont elkezdődött mire kiértem. Zongora kezdődött. Az első refrénig csak zongora. Utána olyan lett, mint a The Name I loved. Nagyon tetszett.
- Feléneklem- mondtam határozottan és felkaptam a kottákat.
Csak három órát vett igénybe. De csak azért, mert sokszor elsírtam magam. De végül sikerült.
Felénekeltem a maradék számokat. Éjjel kettőkor léptem ki az SM épületéből. Egy egész napot áténekeltem. Nos, most, hogy túl vagyunk ezen, végre koncentrálhatok az év végi vizsgára. Bementem az egyetemre. A táncteremben találtam önmagam. A mozdulataim pontosan engem és lelki állapotomat tükrözték. Lassúak és bizonytalanok voltak.
Ezen sürgősen változtatnom kellett. Lelki erőt merítettem valahonnan és a tánclépések a helyükre billentek. Tökéletesek voltak.
Csütörtökön úgy is a tánccal kezdtünk, ezért senkinek nem volt meglepő, hogy korán ott találnak. Néhány lánnyal elkezdtünk átismételni mindent. Aztán jöttek a normális órák. Átmentünk az előadó terembe és a színpadon folytattuk a gyakorlást. Énekre se kellett bemenni a tanterembe. A színpadon próbáltunk.
Ráadásul elég sokat. Tényleg elment a hangom. A nap végén már csak suttogni tudtam. Hat órakor engedtek el minket. Az egyetem előtt Jong Hyun várakozott a kocsijának dőlve. Egy pillanatra a szívverésem is megállt.
Fehér póló volt rajta, hátára fekete kabátot tett. Fehér nadrágban és fekete cipőben ült a kocsi motorháztetején. A térdeire könyökölt és a kézfejei az ajkát érték. Ott ült gondolkodó fejjel. Vajon most mi lesz?

40~ SHINee

Gyorsan feltakarítottunk és leültünk a konyhába az asztalhoz. A Lee Soo Man ült asztalfőre.
- Vágjunk a közepébe. Ő Min Soo Won- mutatott Soo Man a balján ülő nőre- Gi Bo ő lesz a te menedzsered. Ő fogja szervezni az időbeosztásod, a koncertjeidet és a többit. Neked csak teljesíteni kell ezeket- magyarázott a főnök és elém csúsztatott egy lapot.
- Ez mi?- kérdeztem.
- Két hétre előre be van osztva az időd. Nem sokára nyár és szeretném, ha már most készülnél és gyakorolnál rá. Direkt úgy terveztük, hogy ne ütközzön az iskoláddal. A debütáló koncertedet majd én és Soo Won fogja megszervezni. Hallottam, hogy a szállás nem felel meg neked.
- Tulajdonképpen én azt gondoltam, hogy ha hazamegyek, akkor otthon fogok egy kicsit lenni- mondtam lehajtott fejjel.
- Ez érthető. Rendben, beleegyezek. Holnap már iskola után jöhetsz is gyakorolni a gyakornokainkkal- mondta faarccal a főnök.
- Ööö… Az a helyzet, hogy lesznek majd olyan napok, amikor mindenképpen az iskolában kell maradnom. Például itt lesz majd az év végi vizsga. Most arra is nagyon készülünk- magyaráztam.
- Értem. De a debütálásod fontosabb nem? Jut eszembe, elkérhetem a két dalod kottáit? Adnánk hozzá alapot és tökéletesítjük. Írj még három dalt. A többit a dalszövegíróink fogják intézni. Kell egy bemutatkozó dal is, ezt ne felejtsd el. És a táncokat is mi fogjuk majd megoldani, ezekkel nem kell stresszelned magad. Ha van ötleted, nyugodtan oszd meg velünk is, hiszen ez a te dalod, a te debütálásod, azt akarom, hogy jól érezd magad. Ha rossz táncosokat kaptál vagy nem felelnek meg neked, akkor szólj és lecseréljük őket. Ne habozz kérni segítséget. Végülis itt vannak a fiúk is, segíthetek neked. Azt hiszem végeztünk. Mi most megyünk. Szeretnél Soo Wonnal közelebbről is megismerkedni?- állt fel a főnök- mi is felálltunk.
- Ha lehetne- kértem.
- Soo Won te maradj itt, mi pedig távozunk.
Kikísérték a fiúk a két férfit, én pedig kettesben maradtam Soo Wonnal.
- Szóval, mióta élsz itt kint?- kérdezte és leült.
- Hát talán 4 vagy 5 hónapja- ültem le én is.
- Az nem is sok idő. Mióta tudsz koreaiul? Nagyon jól beszélsz- dicsért Soo Won.
- 9 éves koromban kezdtem el önállóan tanulni- pirultam egy kicsit el.
- Nem semmi! Látom a szokásainkat is igen jól ismered.
- Hát igen…
- Bocsi, hogy ezt most ilyen hirtelen mondom, de nem szeretnék olyan szigorú és mogorva menedzser lenni. Az a célom, hogy a barátnőddé váljak, akinek bármit elmondhatsz. Szóval bízz bennem és nyugodtan mondd el, hogy mi nyomja a szívedet- nyílt meg egy kicsit Soo Won.
- Értem. Nyugodtan hívj Gi Bonak. Igazából én ettől a szoros időbeosztástól félek- vallottam be.
- Az elején kemény lesz, de utána majd belejössz. Gi Bo- tette a végére a nevem.
- Soo Won… te mióta dolgozol a cégnél?- kérdeztem.
- Hát én már bizony 5 éve. Eddig nem választottak ki menedzsernek, mert nagyon kevés női szólóelőadó jött hozzánk. Ha jött is valaki, az vagy vele egy korú nőt kapott vagy tapasztaltabbat- mosolygott.
- Adjunk bele mindent- mosolyogtam.
- Rendben- mondta- nekem most már mennem kell.
- Értem. Szia,- intettem.
- Szia,- felém jött és megölelt.
Kiment a konyhából én pedig felemeltem a lapot és olvasni kezdtem.
„Hétfő: délután 3-6-ig tánc a gyakornokokkal,7-9-ig japán nyelv tökéletesítése.
Kedd: este 7-től tánc a gyakornokokkal.
Szerda: 6-tól énekórák csoportban és egyénileg.
Csütörtök: ének- és táncórák tökéletesítése.
Péntek: szabadnap.
Szombat: egész nap munka.
Vasárnap: szabad nap.”
Hát ez nagyon jó. Alig van valami szabadidőm. Mikor fogok tanulni? Ha jól olvastam, akkor holnap az utolsó órám után lesz egy kis időm, hogy átérjek az SM épületébe. Onnantól pedig megállás nélkül gyakorlás. Még csak február van, hova sietnek?
Hétfő van és délelőttös vagyok. Két tánc, két ének, egy emelt japán. Táncon és éneken nem volt semmi említésre méltó, de a japán még izzasztóbb volt, mint szokott lenni. Kaptunk egy tíz kérdéses feladatlapot és sajnos csak 2 feladatot tudtam megcsinálni.
Több időd kéne fordítanom a japánra. Mikor vége lett a sulinak, buszra szálltam és az SM épületébe siettem. Bejelentkeztem a portán és vártam. Merre van a gyakornoki terem? Sokan szállingóztak az épületbe. Éppen a Super Junior pár tagja- EunHyuk, Donghae és Siwon- jöttek kifelé. Élőben még szebbek! –Fangörcs-
- Szia, te vagy Jong Hyun barátnője igaz?- jött oda Donghae.
- Igen- feleltem. Milyen szép szemei vannak!
- A gyakornoki termet keresed?- kérdezte.
- Igen- feleltem.
- Fel a lépcsőn és a harmadik ajtó jobbra- mosolygott, majd csatlakozott a rá váró Siwonhoz és EunHyukhoz.
Felmentem a lépcsőn és benyitottam a terembe. Kicsit kisebb volt, mint az iskolai. Téglalap alakú terem, bézs színű falakkal és mindenhol tükrök voltak elhelyezve.
- Megjött a leendő sztárunk- tapsolt a tanárnő (?).
- Adjunk bele mindent- mosolygott rám egy lány. A többiek irigykedve néztek felém.
Ledobtam a táskám és beálltam leghátulra. Bemelegítettünk és jöhetett az igazi tánc. Olyan volt, mint az egyetemen. Mindenki táncolt külön, aztán párokba.
- Kész van- jött be valaki egy CD-t feltartva, amikor pont én következtem volna egy idegen fiúval.
- Remek- csillant fel a tanárnő szeme és berakta a CD-t.
- Felismered?- nézett rám a tanárnő.
- Ez a…
- Igen. Ez a te dalod alapja. Jó lett, mi?- kérdezte.
Mi az, hogy jó lett? Ez valami fantasztikus! Sokkal, jobb, mint egyedül gitárral játszani!
A refrént azonnal ki is találtam. A magyar számhoz kész is a refrén. Eltáncoltam a tanárnőnek.
- Remek. Tanítsd meg a többieknek is. Addig szólok a főnöknek, hogy küldheti majd a táncosaidat is- mosolygott a tanár és kiviharzott a teremből.
- Ezt nem hiszem el! Mi 6 éve vagyunk gyakornokok, te pedig ideállsz és máris a csúcson vagy- panaszkodott egy hófehér felsőbe és hófehér nadrágba öltözött lány. Fekete haja a derekáig ért, kibontva omlott a vállára.
Nem tudtam mit mondani. A többiek rögtön egyet értettek vele és fellázadtak. Nem akarták megtanulni a táncot. Nekem mindegy. Nem nekem lesz belőle problémám. Fél óra múlva a tanárnő visszajött hat táncossal és a gyakornokokat hazaküldte. Újra eltáncoltam a refrént.
- Wow!
- Ez nagyon jó!
- Meg akarom tanulni! Hogy csináltad azt a mozdulatot a lábaddal?
Fél óra alatt meg is tanulták a refrént. Közbe megszületett az elejéhez is a tánc. Azt is megtanultuk. 19:30-kor fejeztük be a próbát, én meg siettem át egy másik terembe japánra. 19-kor kezdődött az óra. Sokról nem maradtam le, mert csak hárman voltunk, akinek szükség volt a japán nyelv csiszolásához. Leültem és egész óra alatt unatkoztam. Az alapoktól vettünk át mindent. Két órán keresztül nem is csináltam semmit, csak meredtem a semmibe.
Megváltás volt kilenc órakor kikászálódni a padból és hazamenni. Hulla voltam, ledobtam a táskám és ledőltem az ágyra.
Egész héten ez ment. Komolyan, csak aludni jártam haza. Jong Hyun ezt nehezen viseli, de megérti, mivel ő is így kezdte.
Hamar március lett, majd május és elérkeztünk az utolsó két héthez. Megállás nélkül talpon voltam. Hol az SM tánctermében vagy az énektermében, hol az egyetemen énekeltem, tanultam, táncoltam. Az utóbbi időbe nem is igen jártam haza. Vagy a buszon vagy a táncteremben aludtam. Jong Hyunnal emiatt egy kicsit össze is vesztünk. Nincs időm rá és fél, hogy közben kialszik az iránta érzett szerelmem. Már megkaptam az első két fizetésemet is. Nem is költöttem belőle.
Nehéz időkön megyünk át.
Egy szép májusi vasárnap volt. Hihetetlen, de semmi munka. Key és Sziszi főz, én pedig lustálkodhatok az ágyban. Nagyon fájt a fejem és a szervezetem is egy kissé megviselt lett ez alatt a két hónap alatt. Alig aludtam, enni csak futtában, inni pedig…már nem is emlékszek rá.
- Még mindig haragszol?- kérdeztem a mellettem fekvő Jong Hyunt.
- Megértelek. Csak féltékeny vagyok. Vannak nálam helyesebb fiúk is…
- Te bolond vagy- nevettem ki.
- Tudom- mosolygott.
Felkeltünk és felöltöztünk. Kint sütött a nap.
- Biztos, hogy csak engem szeretsz?- kérdezte Jong Hyun és megcsókolt.
- Senki mást- mosolyogtam és átöleltem.
- Egészen biztos?- kérdezte a fülembe suttogva.
- Bízol bennem?
- Persze.
- Akkor nem kérdezel ilyeneket- toltam el egy kicsit magamtól. Meglepődött képet vágott.
Ez a nap végül is jól végződött.
Hétfőt túlélni, mindig egy kihívás. De ma is hazaértem. Tíz órára.
- Miért nem szóltál, hogy menjek érted?- kérdezte Jong Hyun, miután beléptem a házba. A nappaliban állt és egy lámpa világította meg a fél testét. Dühös volt.
- Sose szoktam. Hagytam egy üzenetet. Nem olvastad?- kérdeztem.
- De olvastam. Miért jársz ilyen későn haza?- vont kérdőre.
- Este ritkábban járnak a buszok- mondtam nyugodtan.
- Ez nem mentség. Kivel találkozgatsz?- kérdezte.
- Tessék?- felvontam a szemöldököm.
- Jól hallottad. Kivel találkozgatsz?- fonta össze a karjait.
- Jong Hyun ne kezdd már megint. Senkivel se- feleltem.
- Gi Bo, miért nem tudod megmondani az igazat?
- Az igazat mondom! Miért nem hiszel nekem?- könnyek gyűltek a szemembe.
- Egy kapcsolathoz két ember kell.
- És bizalom. Tegnap azt mondtad, hogy bízol bennem.
- Gi Bo szeretlek. Azt hittem, hogy mindent megosztunk egymással.
- Tényleg nem csallak meg fogd már fel!- fakadtam ki.
- Akkor miért jársz ilyen későn haza? Tudod te, hogy milyen veszélyes kint járkálni ilyenkor??? Ráadásul egy ilyen szép lány egyedül? Miért nem kértél másik időpontot? A főnök biztos kitalált volna valamit.
- Mert nem akartam! Jó volt ez így, már hozzászoktam. Az idegen nyelv pedig fontos. És nem csak én vagyok az egyetlen, aki az SM-ben dolgozik. Vannak rajtam kívül mások is. Van a főnöknek elég baja nélkülem is.
- Nekem nem jó!- kiáltott.
- Nem értem, hogy miért csinálsz ebből ekkora ügyet.
- Két hónapig tűrtem. Elég volt. Most már én magam fogok szólni a főnöknek.
- Jong Hyun…- elcsuklott a hangom. Amit ezután mondtam az… Borzasztó. Dühömbe olyat mondtam, amit egész életemben bánni fogok.

39~ SHINee

- Álomszuszék- rázott meg valaki gyengéden.
- Menj onnan!- lökött félre valaki valakit.
- Él még?- kérdezte egy hang.
- Mindjárt megtudjuk- az ajkaimra kaptam egy puszit.
- Él még- állapította meg Taemin.
- Élek és virulok- nyújtóztam egyet.
- Jó reggelt- mindenki felém mosolygott.
- Nektek is. Én itt aludtam?- a kanapén feküdtem a nappaliba.
- Ezek szerint igen. Nem fáztál?- kérdezte Onew.
- Egy kicsit. De nem számít. Hol voltatok?- kérdeztem a fiúktól.
- Húúú de fááááradt vagyoook- ásított egy nagyot Key.
- Én is- mondták a többiek és elvonultak a saját szobájukba.
Ez fura volt. Sziszi megölelt, leült mellém a kanapéra és elmesélte, hogy egész éjjel dolgoztak. Szerintem a mesélés közben elaludt, mert csukott szemmel egy mondat közepén előrecsuklott és majdnem leesett, de sikerült még időben elkapnom. Kikapcsoltam a tv-t és a kanapéra fektettem. Betakartam egy jó vastag takaróval és elővettem néhány ötvonalas lapot.
Dúdolgatni kezdtem. De valami egészen mást. Először nem jöttem rá, csak pár perccel később. SNSD Born to be a lady. Ezt fogom énekelni májusban. Le is töltöttem a telefonomra és egész délelőtt ezt hallgattam.
Ma is én mentem boltba, persze több pénzzel és tartottam egy óriási bevásárlást. Most már tényleg kéne egy kocsi. Bevásároltam a hétvégére, aláírtam pár papírt, csináltam pár fényképet és pont a buszmegállóba értem, amikor megcsörrent a telefonom. Onew volt az.
- Hol vagy?- kérdezte.
- A buszmegállóban a szupermarket előtt- feleltem.
- Egyedül vagy?
- Igen.
- Mindjárt ott vagyok- mondta és letette a telefont.
Így én 5 szatyorral a kezemben álltam és vártam. 15 perc múlva Onew és Minho álcázva közeledtek felém.
- Ti mit kerestek itt?- kérdeztem.
- Jöttünk segíteni- villantotta meg Minho a mosolyát.
- Köszi,- nevettem és egy kicsit elpirultam. Szétosztottuk a szatyrokat és felszálltunk a buszra. Nem kértek tőlünk jegyet.
- Meddig dolgoztatok ma?- kérdeztem.
- Sokáig- vágták rá.
- Ma is bementek?
- Nem- mondta Onew.
- Valami baj van?- néztem rájuk.
- Nem- mondták egyszerre.
Oké. Akkor rátok hagyom. Néma csendben mentünk haza. Megcsináltam az ebédet és leültem az ipadom elé, hogy megnézzem az SNSD számot szöveggel is. Ez japán????
Jó tudni. Megtanultam a szövegét, sőt le is fordítottam és Keyt egész délután a japánnal nyúztam. Kicsit lefárasztottam.
- Elmehetnénk vacsorázni valahova- jött az ötlet Sziszitől.
- Mondd hova vigyelek- felelt Key.
- Veled bárhova megyek- csókszünet,- de úgy gondoltam, hogy mindannyian elmehetnénk. Mindig Bogi főz.
- Ha akarod, főzhetek én is- kajánkodott Key. Az igaz, hogy a csapatban Key tud a legjobban főzni, de azért…
- Én is főzhetek- jött be Taemin.
- Mi is- mondta Jong Hyun.
- Akkor itt nem maradna konyha- nevettem.
- Miért?- kérdezett Onew.
- Hello Baby- nevettem.
Aki nem látta még ezt a műsort, akkor annak ideje elkezdeni. Sokat nevettünk rajta Sziszivel.
- Oké- nevettek a fiúk is.
- Hova menjünk?- ült le Taemin Key laptopja elé és kinézett egy flancos éttermet.
- Itt drága a kaja- mutattam az étlapra.
- Egyszer élünk- mosolygott rám Taemin.
Oké, akkor ezt megbeszéltük. Felöltöztünk, beültünk a buszba és elindultunk.
Senki sem volt az étterembe. Mintha nem is létezne. Egy lélek sem volt rajtunk kívül.
- Versenyezhetünk!- kiáltott Taemin.
- Mi van?- néztem rájuk.
- Ülj le és várj- kacsintott rám Minho.
Leültem és egy kerek órát vártam. A fiúk és Sziszi tálcán hozták ki az ételeket.
- Mi csináltuk- mindenkinek fülig ért a szája.
- Wow- még a szavam is elállt. Nagyon jó illatok szállingóztak. És ahogy az ételek kinéztek!
- Rossz nem lehet- nevetett Key.
- Az biztos- feleltem és mindent végig kóstolgattam.
- Milyen?- kérdezte angyali arccal Taemin.
- Egyetek ti is- mosolyogtam.
Együtt vacsoráztunk. Mindent megettünk. Jó hangulatban telt az este.
- Kié ízlett a legjobban?- kérdezte Jong Hyun.
- Mindegyik- nevettem.
- Naaa valamelyik biztosan jobban ízlett- mondta Minho.
- Kétlem- nevettem tovább. Nem akartam sorrendet rakni. Mindegyik tényleg nagyon finom volt.
- Gi Boooo- néztek rám könyörgően a többiek.
- Hagyjatoook- takartam el az arcom. JongHyun levette az arcomról a két kezem és megpuszilt.
- Héé nem ér befolyásolni- nevetett Sziszi.
- Én nem is- védekezett Jjong.
- Bogiiii- nézett rám Sziszi.
- Befolyásolod?- kérdezte Jong Hyun Sziszitől.
- Csak utánad- mosolygott Sziszi.
- Gi Bo figyelj- Taemin egy olyan arcot vett fel, amint….hááát muszáj volt nevetnem. Nem tudom leírni. Ezt látni kellett volna.
- Héééééééé- kiáltottak a többiek is és rögtön utánozni kezdték Taemint.
- Elég már. Úgyse adok választ- nevettem.
- Feladom. Túl határozott- dőlt hátra Jong Hyun és átkarolt.
- Na, majd én megtöröm- tette csípőre a kezét Onew.
- Ugye az enyém ízlett a legjobban?- suttogott a fülembe Jjong.
- Nem mondok semmit- nevettem.
Egy idő után kicsit idegesített a sok kutya-,macska-,boci szem, ezért felvettem a „ha még egyszer megismételed, megjárod” nézésem. Hatott is. A fiúk egy kicsit meglepődtek, de Sziszi nem adta fel. Túl jól ismert. Nála tuti, hogy meg fogok törni. Nem szabad. Nem.
- Bogiii- mosolygott gonoszan a barátnőm. Hú, ez ijesztő.
- Szisziii- utánoztam és belekortyoltam a pezsgőmbe.
- Ez most komoly?- adta fel Sziszi.
A pezsgőt félrenyeltem és fulladozni kezdtem.
Hát ez a hangsúly… csípőre tette a kezét és leesett állal bámult. Én meg fulladoztam. Hahaha!
- Jól vagy?- ütögette a hátam Jjong.
Nem bírtam megszólalni. Legyintettem és kimentem a mosdóba. Bámultam egy ideig a fuldokló tükörképem, aztán ittam egy kicsit.
- Élsz még?- jött be Sziszi.
- Köszönöm- mosolyogtam.
- Szóval?- kérdezte.
- Te is tudod, hogy Key főz a legjobban- kacsintottam rá.
- Hát igen- mosolygott.
Visszamentünk a fiúkhoz és este tízig nem is kerültünk haza. Nekem a fejembe szállt a sok pezsgő és hát, had ne mondjam meg, hogy mit csináltam.
Másnap reggel egy kis fejfájással ébredtem. Majd elmúlik alapon nem vettem be gyógyszert. A fiúk voltak olyan kedvesek és megmelegítették a túrós tésztát, Sziszi rendelt pizzát, úgyhogy elvoltunk. A vasárnap minden jól ment volna, ha este nem állít be a nagyfőnök és a két menedzser.

38~ SHINee

Elmentem az egyetemre. Négy énekóra, egy tánc. Az énekórák alatt befejeztük a szabadon választott dalok ismertetését és ellenőriztük a házikat. Nálam mindenki sokkal jobbat írt. És le is maradtam, mert nem tudom, hogy most mit énekeljek. Rajtam kívül mindenki eldöntötte. Csak én nem. Nem szeretném ugyanazokat énekelni az év végi vizsgán, mint amit a félévin. Hétfőre mindenképpen választanom kell egy dalt, úgyhogy bele kell húznom. És akkor még a japánról nem beszéltem. A félévit túléltem, de Keyt sokáig fogom ezzel nyaggatni. Igaz még csak február van, de hipp-hopp és már el is telt ez a három hónap. Május utolsó péntekén lesz az előadás. Utána nyári szüneeet!
De ne haladjunk ennyire előre. Hazafelé egyfolytában a telefonomat nyomogattam valami jó szám után keresgélve. De egyet se találtam.
Hazaértem és leültem japánt tanulni. A fiúk megint nem voltak itthon. Két órát tanultam, utána a konyhába mentem főzni valamit. De semmi alapanyag nem volt itthon. Átöltöztem kinti ruhába, megnéztem mennyi pénz van nálam és elindultam egy éjjel-nappali boltba bevásárolni. Most csak 15000 won volt nálam.
Sok mindent kellett volna venni. Vettem cukrot, sót, lisztet, rizst, tésztát, tejfölt, szalonnát és túrót. Gondoltam összedobok egy magyaros túrós tésztát. Biztos nem ettek még ilyet a fiúk. Csak ennyit vettem, mert nem volt több pénz nálam. Buszra nem is maradt pénzem. Na, nem baj, majd sétálok.
Két szatyorral a kezemben sétáltam az utcán, amikor négy visítozó lány rohant felém.
- Jó napot- hajoltak meg.
- Sziasztok,- mosolyogtam kedvesen rájuk.
- Kérhetnénk egy autogramot?- nyújtottak felém pár fényképet és egy tollat.
- Persze,- mosolyogtam és letettem a két szatyrot. Aláírtam a fényképeimet.
- Köszönjük- mosolyogva meghajoltak és viháncolva odébbálltak.
Én felvettem a földről a két szatyromat és újra elindultam. Épp a kapu elé értem, amikor egy tömeg tartott a házunk felé. Előkaptam a kulcsokat, és mint egy őrült, olyan tempóban próbáltam megtalálni a megfelelő darabot. Az utolsó pont beleillett a zárba gyorsan kinyitottam az ajtót és be is csuktam. A tömeg pont akkor ért a sarokra. Ezt megúsztam.
A konyhába kipakoltam a kajákat és átöltöztem otthoni ruhába. Mindjárt hat óra és a fiúk még nincsenek itthon. Megcsináltam a tésztát és a szalonnát. Hét óra. Megterítettem. A kajákat szétosztottam. Nem volt kedvem enni. Nélkülük nem.
Mi történhetett velük? Kilenc óra fele aztán elpakoltam mindent, lefedtem a kajákat és elvonultam gitározni. Legalább százszor eljátszottam a két dalomat.
- Ez tetszik- tapsolt meg valaki a hátam mögül, amikor a Dream végére értem.
- Köszönöm- letettem a gitárt és meghajoltam.
Leültünk a nappaliba a fekete kanapéra.
- Szóval, ha szeretnél, akkor augusztusban tudnál a hazádban debütálni. A főnök egyeztetett egy időpontot. Abban a híres sport arénában lépnél fel, ahol a fiúk is pár hónappal ezelőtt. Megfelelne neked?- magyarázott a menedzser. Én teljesen ledöbbentem.
- Ez komoly? És a szállás? A fiúk jönnének?- kérdeztem reménykedve.
- A szállás természetesen szállodában lesz. Kapsz egy menedzsert és egy stylistot is- magyarázott a férfi.
- Én nem megyek szállodába. Én az otthonomba fogok lenni. A többit oldják meg önök- mondtam határozottan.
- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani. Rendben van. Még egyeztetek a főnökkel, utána a teljes időbeosztásodat elküldöm a menedzsereddel- mondta, majd felállt. Én is így tettem.
- Remélem nem baj.
- Dehogy. Érthető, mivel a hazád. Az iskola után kemény próbák várnak rád. Erre készülj fel. Két hét múlva felborul az életed- itt rám kacsintott, majd folytatta- adj bele mindent és hozd a legjobb formád. Ez a két dal, amit játszottál a tiéd ugye?- kérdezte.
-  Igen- bólintottam.
- Kiváló. Pont, ahogy gondoltam. Remek! Akkor még írnod kéne három számot. A többit mi fogjuk elintézni- megeresztett egy mosolyt és távozott. Meghajoltam.
Ez egy vicc. Olyan könnyedén mondta, hogy „felborul az életed”. Három dal? A többit ki fogja megírni? Öt számmal nem fogok fellépni. A fiúk is legalább tíz számmal debütáltak. Ha én írok öt dalt, akkor a másik ötöt ki fogja megírni? Nem szeretném más dalait énekelni. Az elég bizarr lenne.
Este tizenegy óra és a fiúk még mindig nincsenek itthon. Felhívtam a páromat. Nem vette fel. Sziszit is felhívtam. Ő se vette fel. Taemin se, Minho se, Onew és Key se. Mi történt mindenkivel?

37~ SHINee

Kibontottam a dobozt a csomagolásából és felnyitottam a doboz tetejét.
Egy rakat fénykép volt benne. Mindegyik be volt keretezve. Mindegyik taggal külön, csoportképek és volt egy csomó paparazzi kép is. A fényképeken közös éneklések és hülyülések voltak láthatók. De volt olyan is ahol kajacsatáztunk vagy épp tanultam. Még alvás közben is lefényképeztek. És a doboz legalján egy hatalmas kollázst pillantottam meg. Találtam régi és új képet is. Ezek fel voltak ragasztgatva egy keményebb lapra és fából készült lécek keretezték. Üveg védte a kosztól.
Ahogy végig néztem a képeket, nagyon meghatódtam.
- Ez nem minden- vigyorgott Key és a kezében megjelent még egy kép.
„SHINeetól szeretettel. Köszönjük, hogy itt vagy. Barátunk~”. Ez állt a képen és alatta az öt tag, mindegyikük szívet mutat.
- Te jó ég!- vettem el Keytől a képet.
- Megérdemled- tette a vállamra a kezét Minho.
- Ez most komoly? Ez olyan… nem hittem volna, hogy ilyet kapok- még a szavam is elállt. Levegőt alig tudtam venni. Annyira boldog voltam. Hiába vagyok több mint fél éve Jong Hyun barátnője, még mindig ugyanakkora fan vagyok.
- Ezt pedig a rajongóid küldték. Sajnálták, hogy nem jöttél Szingapúrba- nyomott egy transzparenst a kezembe Onew. Hova fogom ezeket rakni?
 Fan üzenetek és jó kívánságok voltak. És néhány kép a fellépéseimről. Híres vagyok! Ez most esett le.
- Köszönöm fiúk- hatódtam meg.
- Ölelés?- kérdezte Taemin a sajátos cuki stílusában.
- Ezt nem utasíthatom vissza- feleltem és megöleltük egymást a fiúkkal. Sziszi is betársult.
Az első fizetésemből egy lakást fogok bérelni és az összes falon ezek a képek fognak lógni. Ámbár ennek az a hátránya, hogy nem fogom minden nap látni Jong Hyunt. De most tényleg. Hova fogom ezeket rakni? Annyira jól esett ez a „kis” figyelmesség. És a rajongóim is annyira aranyosak.
Rendeltünk kaját és vacsoráztunk, aztán felbontottunk még néhány csokis dobozt. Én is felbontottam párat a sajátjaimból. Éppen egy főzőműsort bámultunk a tv-ben, amikor hirtelen kedvem támadt sütni.
Ilyenkor nem lehet megállítani. Összedobtam mindent, ami egy csokis muffinhoz kellhet és bedobtam a sütőbe. Hamar kész lett és már raktam is be a második tepsit. Öt tepsivel sütöttem. Abból csak a fiúk- és Sziszi- hármat ettek meg. Egyet csak én és egy tepsi muffin maradt Wonnienak. Remélem örülni fog neki. Még ha nem is ezüst fülbevaló.
Másnap én egyetemre mentem, a fiúk pedig egy kis videót vettek fel, amiben megköszönik a rajongóknak az ajándékokat. Ma három táncórám volt és egy énekórám.
- Tessék ez tiéd- nyújtottam Wonnie felé a muffinom.
- Tényleg? Köszönöm- csillant fel Wonnie szeme és elvette a muffint. Beleharapott és elsötétült az arca.
- Ennyire rossz lett?- rémültem meg. De hát tegnap még finom volt…
- Túlságosan is jóóóó- nevetett fel és boldogan megette a maradék muffint, míg én meséltem neki a rajongók ajándékáról.
- Mondtam, hogy híres vagy,- mosolygott- és mit kaptál a szerelmedtől?- kíváncsiskodott.
- Titok- mondtam.
-Kezdünk- mondta a tanárnő és elindította a zenét.
Bemelegítettünk és jöhettek a betanult számok. Eddig kettő volt. Ma a harmadikat kezdtük el. És a három óra alatt a végére is értünk. Az év végi vizsgára öt tánc a kötelező. Szóval még egy van hátra. Az ötödik pedig szabadon választható.
Táncóra után fáradtan mentem énekre. Kész lettünk a második darabunkkal is. Énekből három a kötelező és egy szabadon választható. Épphogy csak megkaptuk a harmadik darabunk kottáit, amikor kicsöngettek. Házi feladatnak azt kaptuk, hogy a hangsorát találjuk ki és írjuk át másik hangnembe és lehetőleg pergősebbre. Szóval ritmuson és szöveg kiejtésen egyaránt kell változtatni. Jong Hyun, remélem, segítesz.
Hulla fáradtan értem haza. Ledobtam a táskám és elővettem a kottáimat. Nem volt senki otthon. Még egy kis segítséget sem kaptam. Szóval elkezdtem egyedül a dal átdolgozását. És egy teljesen más dalt sikerült csinálnom, saját hangra és stílusra változtattam. Sőt még a szövegét is átírtam. Kész lett az első saját dalom. Ezzel már debütálhatok is.
Nagy örömömre egész délután ezt énekelgettem gitárkísérettel (örök hála a műtétnek, nem kellett eldobnom a gitárom). Az hagyján, hogy ez kész, de a házi nincsen. Kora este aztán újra nekiveselkedtem a házinak. És most sikerült is megcsinálnom, szóval boldog voltam és csináltam egy új dalt. Ezúttal magyarul. Mindig szeretni. Ez lett a címe. Jó gyors szám, már csak a táncot kell kitalálnom hozzá és kész is. A másikhoz majd valaki megálmodja, én azt nem tudom táncolni. És ami nem megy, azt nem is erőltetem.
Újra előkaptam a gitárt és eljátszottam a két dalt. Aztán újra. És megint újra. Majd még egyszer.
- Nem is tudtam, hogy van ilyen jó szám. Át tudod küldeni a telómra?- állt az ajtóba Taemin.
- Ööö…nem tudom- mosolyogtam.
- Miért?- kérdezte Key.
- Hagyjuk. Mikor jöttetek?
- Kábé öt perce. Csak kétszer hallgattuk végig ezeket a számokat. Nagyon jók. Habár az utolsóból nem értek semmit, de tök jó a ritmusa. Jó pörgős- véleménynyilvánítás Onew részéről.
- Szerintem is nagyon király. Mi a szám címe?- kérdezte Minho.
- A koreai Dream a magyar Mindig szeretni- mosolyogtam.
- Hmm… Köszi- mondta Minho és pötyögni kezdett az ipadján.
- Az én barátnőm- jött be Jong Hyun a szobába és megpuszilta a fejem. A többiek is bejöttek és ráültek az ágyra.
- Egyik szám se hasonlít arra, amit te énekeltél- mondta Minho, miután kivette a füléből a fülhallgatót.
- Persze, mert ez az enyém- nevettem.
- Komolyan?- kérdezték egyszerre a fiúk. Mindenkinek tátva maradt a szája.
- Jjong leköröztek. Van aki jobb nálad- nevetett Taemin.
- Bizony- nevettek a többiek is.
- Hasonlít rám- mutatott Jong Hyun felém.
- Vajon miért is jöttök ki olyan jól…- mosolygott kajánul Key.
- Miről maradtam le?- jött be Sziszi és Key ölébe dobta magát.
- Két rohadt jó számról- mondta Onew.
- Halljuk- mondta fáradtan Sziszi.
Eljátszottam újra a két dalt.
- Ez tényleg a te dalod?- kérdezte Sziszi- Bogi, én régóta ismerlek de ez a tehetséged még nem igazán mutatkozott meg- nevetett.
- Köszi,- nevettem és félre raktam a gitárt. Jong Hyun az ölembe ült.
- Ez mi?- emelt fel egy lapot Onew a földről.
- Tatatata~- dúdolt Minho.
- Az a házim- ragadtam meg a lapot és kivettem Onew kezéből.
- Azt is te írtad?- kérdezte Taemin és olyan aranyos kis kutyafejet vágott, hogy önkénytelenül is elpirultam.
- Feldolgozás- mondtam és a táskám mélyébe süllyesztettem a lapot.
- Ezek szerint megvan a dalszövegírónk- mosolygott Minho és a vállamba ütött egyet.
Erre aztán mindenki felnevetett. Még beszélgettünk a mai napról, aztán mindenki aludni ment.
Másnap reggel a menedzserrel találtam szemben magam.
- Jó reggelt- hajoltam meg és épp kiléptem volna az ajtón, amikor utánam szólt.
- Debütálhatnál nyáron azon a Balaton fesztiválon. Minél előbb mutatod meg a tehetséged annál jobb.
- Tessék?- néztem vissza. Még a táska is kiesett a kezemből.
- Majd este átjövök és megbeszéljük ezeket. Most menj a dolgodra- intett le a menedzser.
Meghajoltam és kimentem az ajtón. Egy kicsit meglepett az ötlete. De lehet, hogy ez nem is ötlet volt, hanem ez parancs. Egy kicsit megijedtem. És pont a Balatonsoundon nem fogok debütálni. Ott senki se szokott. Ez baromság. De lehet, hogy mégsem?

36~ SHINee

A lábam teljesen földbe gyökerezett. Nem tudtam mozdulni. Aztán amikor hirtelen észbe kaptam megpróbáltam elhúzódni, de már késő volt.
Az ajkain összeértek. Pár másodpercig tartott, mert szinte ellöktem magamtól. Belülről mardosott a bűntudat. Mit tettem?
- Mi a baj?- kérdezte Dae Woong.
- Te hülye- mondtam és felkaptam a csomagokat a földről és egészen a buszmegállóig szaladtam.
Pont jött a busz. Láttam, hogy Dae Woong utánam szaladt, de nem érdekelt. Becsukódtak az ajtók- pechemre csak az utolsó ajtó előtt álltam- és láttam, amint könyörgő szemekkel néz rám. Nem érdekelt. Tudta, hogy barátom van mégis… Hogy tehette ezt? Elindult a busz és ő kétségbeesetten nézett rám.
Bűntudatom lett. Köszönöm Dae Woong pont ez hiányzott. Én nem csaltam meg Jong Hyun. Nem vertem át. Nem történt semmi. Mikor leszálltam a buszról és hazafele vettem az irányt, még több lány állt az utcába. Véget ért a suli és sokan egyenruhába álltak a házunk előtt. Letámadott egy csapat fiú és mindegyikőjük a kezembe nyomta a dobozkájukat. Ilyen sokan ismernek? Ilyen híres lennék? Komolyan ilyen sokan szeretnek? Azt ne mondjátok, hogy idol lettem!
Átvergődtem a tömegen és bejutottam a házba. Ledobtam a csomagokat és öt tollal indultam vissza a tömeg közé. Persze papírt is vittem. Autogram osztááás.
- Hova mész?- kérdezte Jong Hyun.
- Ki- mondtam mosolyogva és felmutattam a papírokat és a tollakat a kezembe.
- Én is megyek- pattant fel a kanapéról és előkerített pár tollat. A többiek is csatlakoztak hozzánk.
A hatalmas előkertbe felállítottunk hat asztalt és hat széket raktunk mögé és vártunk. Sziszi beengedte a sikítozó fanokat és ügyelt a rendre. Mondhatom nagyon jól csinálta. Ahogy meglátta, hogy valaki valami máson töri a fejét, úgy lehurrogta, hogy öröm volt nézni. Talán háromszor kellett ezt megismételnie, mert onnantól semmi baj nem történt. Hozzám rengeteg fiú jött, de akadt néhány lány is. A fiúkhoz viszont rengeteg lány ment.
Ahogy elnéztem Taemint, Minhot és Keyt kedvelték a legjobban. Onew sok csirkeformájú csokit kapott, aminek kifejezetten örült. Én csak írtam és írtam és írtam. Egyfolytában ugyanazt.
Aztán hirtelen a sorban megláttam Dae Woongot. A szívem hevesen kezdett el verni és a kezeim egy kicsit megremegtek, aminek következtében az épp előttem álló lánynak a neve kicsit görbe lett. Mindegy. Kérlek, csak te ne kerülj sorra. Mintha sose jutott volna előbbre Dae Woong. Mindig hátul láttam.
Este nyolc óráig tartott ez a rögtönzött dedikálás. Le is szakadt a karom. A fiúk is elég meggyötörtnek tűntek. Mellesleg az öt tollból csak kettő fogyott ki teljesen. A SHINee az utolsó fannak is aláírták a fényképüket és fáradtan dőltek hátra. Elpakoltuk az asztalokat és a székeket.
- Mi bemegyünk. Jössz te is Gi Bo?- kérdezte Onew és nyújtózott egyet.
- Mindjárt- feleltem.
- Figyelj, ne haragudj. Nem tudom, hogy mi ütött belém- kezdte a magyarázkodást Dae Woong és meghajolt.
- Bűntudatom lett miattad. Nekem már van kapcsolatom. Miért tetted?- kérdeztem és összefontam a karom. Dae Woong lassan felemelkedett.
- Csábító voltál. Tudtam, hogy nem helyes az, amit teszek… Kérlek, bocsáss meg- hajolt meg újra.
- Ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet. Ha egy ilyen fénykép kikerül és nyilvánosságra hozzák, az a véget jelenti számomra. Én csak Jjongot szeretem, ezt vedd tudomásul. Mást sose fogok- mondtam határozottan.
- Ígérem és kérlek, bocsáss meg Gi Bo- mondta Dae Woong kétségbeesetten.
- Megbocsátok, de most az egyszer!
- Köszönöm- mondta és megölelt.
- Hé, te! Mit csinálsz?- rontott ki az ajtón Jong Hyun mezítláb, hosszú nadrágban és pólóban.
- Semmit- mondta Dae Woong és elengedett. Én felnevettem.
- Azt ajánlom is! Ő az enyém- húzott magához.
- Tudom- mondta mosolyogva- akkor holnap a suliban- fordult felém és távozott.
- Menj be, bezárom a kaput és megyek én is- mondtam Jong Hyunnak és egy puszit nyomtam az arcára.
- Megvárlak- felelt a szerelmem.
Bezártam a kaput és együtt mentünk vissza a házba.
- De hideg van kint- ült a radiátor elé Jong Hyun.
- Talán nem kellett volna így kimenned- nézett rá Minho.
- Jó, de az a fiú ölelgette az én barátnőmet- fújtatott Jjong.
- Ő csak egy barát. Mint Taemin, Key, Onew vagy Minho.
- És én nem vagyok az?- kérdezte Sziszi, aki Key ölében ült a szőnyegen.
- Te nem vagy a barátom. Te a testvérem vagy- elmosolyodtam.
- Na azért- mondta nagy vigyorral az arcán Sziszi.
- Én nem tudom, hogy melyik csokit egyem előbb- szólt hirtelen Onew- Majdnem mindegyik csirke alakú. De mit keres itt egy télapó?- emelt fel egy csoki mikulást. Ezen mindannyian felnevettünk.
- Ki éri az ananászos csokit? Nem a kedvencem- mondta Taemin és felmutatott egy ananász formájú csokit. Megkóstoltam.
- Drága Maknae Taemin. Attól még, hogy ananász formája van, nem biztos, hogy ananász íze is van. Ez tej csokis, de ha nem kell, nekem adhatod- nyújtottam a doboz felé a kezem.
- Nekem is kell tej csokis!- kiáltott Onew és ránk vetette magát.
- Menj innen Onew! Ezt én kaptam- emelte a levegőbe Taemin. Minho simán elérte, - mivel ő volt a legmagasabb- és kivette Taemin kezéből a dobozt és falánkan enni kezdett.
- Héééé- mondták a többiek és mindenki enni akart. Key, Sziszi és Jong Hyun, akik eddig kimaradtak a csatából, beszálltak osztozkodni.
Jong Hyun tök igazságosan elosztotta a sütit. Szegény Taemin. Az én adagomat neki adtam, mivel övé volt a süti. Hát igen. Érett húsz éves felnőttek.
Pár perc múlva elkezdődött az ajándékozás.
Key odaadta a gyűrűt és a nyakláncot.
- Ez komoly? Key annyira szeretlek- Sziszi meghatódva Keyt átölelte és el sem engedte egy jó darabig.
- Feltehetem?- kérdezte Key, miután Sziszi elengedte őt.
- Persze,- Sziszi felfogta a haját és Key felrakta a K betűs láncot, a gyűrt az ujjára húzta. Sziszi Key nyakába akasztotta az SZ betűs láncot és a gyűrűt Key húzta fel magára már korábban. Ezt a jelenetet Taemin videózta.
- Gi Bo, ez a tiéd- Jong Hyun egy óriási méretű dobozt nyújtott felém.
- Mondtam már, hogy nekem nem kell ajándék. Elég, ha te itt vagy- mondtam neki.
- Tudom. De ez egy közös ajándék. Nem voltál velünk Szingapúrban. Vigyázz rá- magyarázta.
- Értem.
Izgatottan bontottam ki az ajándékom.

35~ SHINee

Igazából nem tudom, hogy hány részes lesz. Nagyon belemerültem ennek a sztorinak az írásába, ezért remélem nem veszitek zokon, ha 100 (xD) esetleg 200 (xD) részes lesz. xD Jó, biztos nem lesz ennyi, de nagyon szeretem ezt a ficit és nem tervezem korán befejezni. Mindent a maga idejében. :) Köszönöm azoknak akik olvassák és azoknak is akik 100 esetleg 200 részes ficit is végig bírnak olvasni. xD Köszönöm~~

Február 14. Valentin nap. Ma ki se lehetett mozdulni a házból. Legalábbis a fiúknak nem. Én nagy nehezen átvergődtem a tömegen, és mivel kedd iskolanap, ezért az egyetemre valahogy el kellett jutnom. Egy fekete kocsi vitt oda.

Még délután is rengetegen álltak a házunk előtt. Mivel ma délutáni óráim voltak, meg is tapasztaltam a valentin nap hatását, aminek - úgy éreztem- sose lesz vége. Szóval átverekedtem magam a tömegen és beszálltam a kocsiba, ami elvitt az egyetemre. 

A japán óra előtt még volt húsz perc, ezért bementem a terembe és leültem ismételni.  Még egy oldalt se tudtam átolvasni. A fiúk sorban jöttek oda hozzám és különböző dobozokat, zacskókat tettek az asztalomra. De mire felnéztem, már mindegyik kirohant az osztályból.

- Úgy látom, sok fiúrajongód van- ült mellém Wonnie. 

- Hát igen- mosolyogtam és lapoztam egyet a szótáramban.

- Melyik tetszik neked?- kérdezte huncutul Wonnie.

- Jong Hyunon kívül senki más- mosolyogtam.

- És akkor mi van azzal a Dae Woonggal?- nézett rám a barátnőm.

- Hogy-hogy mi lenne?- néztem rá.

- Hát múltkor ellógtál egy órát, azért, hogy beszélgethess vele.

- Ja, az! Az semmiség volt. Csak megismerkedtünk- legyintettem.

- Aha perszee- mondta kicsit kajános hanggal.

- Jó, akkor ne higgy nekem- mondtam és újra a füzetemet néztem.

- Sose mondtam azt, hogy nem hiszek neked- kacsintott rám és kiment a teremből.

Én tovább olvasgattam a szótáramat. Még mindig volt 7 perc a szünetből, ezért kimentem az udvarra. Milyen lassan telik az idő.

Alig léptem ki a folyosóra öt fiúval találtam szembe magam, akik mind egy kis dobozt tartottak a kezükben. Mindegyikük elpirult és felém nyújtották a csokit. Én udvariasan elfogadtam és megköszöntem. Az öt fiú távozott én pedig újra bementem a terembe és leraktam az asztalomra a dobozokat.

- Wow nem hittem volna, hogy ennyi fiú csodál téged- ült fel a padomra Dae Woong.

- Szia. Pedig elhiheted. Azt sem tudom, hogy hogyan fogom hazavinni- nevettem. Jelzőcsengő.

- Majd megoldjuk- kacsintott rám és kiment a teremből.

Várjunk. Azt mondta, hogy megoldjuk? Miért többes számba mondta?

Lement a japán, kaptam egy ötöst, mert lefeleltem az eddig megtanult anyagból és utána jöhetett egy énekóra. Nagy meglepetésemre Dae Woong osztályával voltunk összevonva. Duetteznünk kellett. Egy fiú egy lány. Pont kijöttünk és én pont Dae Woongot kaptam. Nagyon jó hangja van.

- Te tulajdonképpen miért is vagy B osztályban?- kérdeztem az énekóra után. Együtt mentünk táncra, mivel a mai napon a B-sekkel voltunk összevonva. És ezt csak a japán óra után tudtuk meg. Hiányzik egy csomó tanár.

- Azért, mert nem vagyok jó matekból és japánból- mondta olyan „leszarom” hanggal.

- Hát japánból én se vagyok valami jó, de amikor kint voltam a fiúkkal bizony kellett. Mondhatni, ott debütáltam velük- nevettem.

- Ha lesz saját dalod, majd akkor fogsz debütálni- nevetett és a beszélgetésünket félbeszakította az öltöző. Ő ment a férfiba én pedig a nőibe.

Viccesen nézett volna ki, ha én a fiúba, ő pedig a lányba ment volna.

- Gi Bo ezt neked csináltam- nyújtott felém egy apró dobozt Wonnie.

Nem tudtam, hogy a lányok is adhatnak lányoknak csokit.

- Köszönöm- fogadtam el.

- Nem csoki van benne- nyugtatgatott Wonnie.

- Akkor mi?- néztem rá.

- Nyisd ki- mosolygott.

Felnyitottam a doboz tetejét. És alatta gyönyörű ezüst fülbevalókat pillantottam meg.

- Wonnie…ne haragudj én nem tudtam- hatódtam meg teljesen.

- Nem baj. Majd holnap bepótolod- kacsintott rám és már öltözött is tovább.

Gyorsan én is átöltöztem- citromsárga Kiss me felső, fekete cicanadrágon rajta egy pink szoknya, fekete balettcipő- és bementem a táncterembe. De régen jártam itt. Leültem az egyik radiátor elé és a hátamat a melegítőtestnek támasztottam. Amíg nem táncolunk, addig itt ültem, mert egy kicsit fáztam.

Pár perc múlva megjöttek a fiúk. Egész normális volt az öltözékük. Se nem felvágós, drága szett, de jól megválogatott, menő szerkók voltak. Biztos vannak stylistjaik. Na, majd Sziszitől én is fogok tanácsokat kérni. Mindenesetre baromi jól néztek ki. A mi osztályunkba nem valami helyes és jó fej srácok járnak. De ezt inkább hanyagoljuk.

Beálltunk a bemelegítéshez. 10 perc bemelegítés és aztán az következett, amit utálok. Társas tánc. Nem olyan volt, hogy salsa, meg rumba meg ilyenek. Hanem párokba kellett állnunk és rögtönözni kellett egy táncot. Még a szám címét se mondták meg. Én már megint Dae Woonggal kerültem össze. Egy Big Bang számot kaptunk. Fantastic baby. 

Én rögtön fel tudtam venni a ritmust és táncoltam. Hamar összerázódtunk és úgy táncoltam Dae Woonggal, mintha ezt már betanultuk volna. Nagyon jól mozgott. Szinte mindig tudtuk egymás következő mozdulatát. Elég volt egy pillantás és kész is volt a következő pár lépés. Egy kicsit félelmetes volt, hogy mennyire összeillettünk, hogy mennyire összhangban voltunk.

A végén a tanár elfelejtette benyomni a stop gombot ezért tovább ment a következő számra. Mindenkinek tátva maradt a szája. De szó szerint. Még a tanárnak is. Wonnie a telefonját tartotta maga előtt és minket vett. Szerintem ő is elfelejtette benyomni a stop gombot. Egy kicsit zavarba jöttem, ezért idegesen kezdtem el nevetni. A tanárnő feleszmélt a bambulásból és lekapcsolta a zenét. Meghajoltam és visszaálltam a többiek közé. Dae Woong is így tett. 

Utánunk Wonnie következett egy Japán származású, Komitsu nevű fiúval.

Szegénykék. Ők a Kara Mister számot kapták és hát… Hogy is mondjam?… Nem voltak összhangban. Valahogy semmi se ment nekik, ezért inkább egyedül, saját stílusban fejezték be. Szegény japán fiú, nem nagyon tudd táncolni. Viszont azt mondták, hogy a többi tantárgyból kitűnő. Csak a tánctudása miatt van B-ben. Szegény Komitsu. 

Vége lett a táncórának és én mentem egy irodalomra Dae Woong és Wonnie pedig nyelvtanra. 

Szenvedtem egy órát aztán elpakoltam a táskámba több tucat dobozt és a zacskókat a kezembe fogtam. Nem is tudom, hogy hány volt.  Kifelé menet még egy tucat fiú jött oda hozzám.

- Segítsek?- lépett mögém Dae Woong és kivett a kezemből pár szatyrot.

- Köszi,- nevettem.

- Nincs mit- mosolygott.

- Mi járatban?- kérdeztem.

- Haza- mosolygott,- jaj a fenébe, elfelejtettem valamit!- kapott a fejéhez.

- Mi az?- néztem rá kérdőn.

- Vissza tudnál velem jönni a suliba? Csak pár perc az egész, bent hagytam a füzetem.

- Jó menjünk- mondtam és megfordultunk.

Felmentünk a második emeletre. Dae Woong nem találta sehol a füzetét.

- Jaj, hol lehet?

- Segítsek? Hogy nézett ki?- kérdeztem segítőkészen és leraktam a táskámat és a szatyrokat.

- Szürke fedőlapos vonalas füzet. Lehet, hogy lent hagytam az udvaron- gondolkozott.

- Akkor menjünk le- javasoltam és „felfegyverkeztem”. 

Lementünk az udvarra és a virágágyásban kezdtük el keresni. Aztán áttértünk a parkosabb részre. 

- Ez az?- kérdeztem és felmutattam egy keményfedelű szürke füzetet.

- Igen- kiáltott boldogan a fiú és megölelt. 

- Ne nyomj össze- nyögtem.

- Ez az én valentin napi ajándékom- súgta és a kezét a mögöttem lévő fának támasztotta.

Mit csinál? Egyre közelebb volt hozzám. Pár csak pár centi… Csak nem?

34~ SHINee

Mikor felébredtem először csak homályosan láttam. Sokszor pislogtam és lassan, de biztosan kitisztult minden. Jong Hyun az ágyammal szemben lévő kanapén feküdt karba tett kézzel és aludt. Felültem.
Kicsit sajgott a csuklóm. Be volt kötözve. Végre túl vagyok rajta. Csak kérlek, gyógyulj meg teljesen. Felkeltem az ágyból és Jong Hyunhoz sétáltam. Adtam egy puszit a homlokára. Erre megrebbentek a szempillái. Fangörcs! Kipirult az arcom és kuncogtam egy sort. Ráterítetem egy pokrócot, amit az ágyam végében találtam. Nagyon hideg volt. Tél utolsó hónapjához értünk és még mindig hidegek voltak az éjszakák és a hajnalok.
Kimentem a folyosóra, hogy körülnézzek. Sziszi és a többieket találtam az ajtó melletti székeken. Szinte mindenki aludt. Keyen kívül.
- Hát te?- kérdeztem.
- He?- kérdezett vissza.
- Miért itt aludtatok?- mutattam a székekre.
- Nem mentünk haza. Látom túlélted a műtétet. Nagyon aggódtunk miattad. Jong Hyuntól tudtuk me a hírt- mesélte Key.
- Értem. Mennyire aggódtál?- kérdeztem.
- Nagyon. A szívem a torkomban dobogott. Kérdezhetek valamit?- nézett rám Key.
- Persze.
- Sziszinek mit vegyek valentin napra? Az a baj, hogy amikor ilyen napok vannak kapunk egy csomó csokit a rajongóktól, de nem szeretnék neki csokit adni, hanem valami különlegesebbet. Szerinted mi az, ami tetszhet neki?
- Key… Szerintem nem kell neki semmi. Tudja, hogy szereted és neki ennyi elég is. De ha úgy érzed, hogy muszáj adnod valamit, akkor kérdezd meg. Minden ember más, nem biztos, hogy amit én szeretnék, az neki is tetszene.
- Nem akarom megkérdezni! Szeretnék neki valami nagy meglepetést.
- Általában a nagy meglepetés az ugye nem olyan, hogy „kibérelek egy éttermet, feldíszíttetem és vacsorázunk”?- vontam fel a szemöldökömet.
- Valami ilyesmire gondoltam. Pirult el egy kicsit Key és a nyakát kezdte el vakarni. Zavarban volt.
- Szerintem vegyél neki egy gyűrűt és fűzd fel egy nyakláncra. Az biztos tetszene neki- mosolyogtam.
- Oké. Köszi,- mosolyogva átölelt.
- Nincs mit.
 Én és Key bementünk a szobába. Felültünk az ágyra és a lábunkat betakartuk a paplannal. Beszélgettünk sok mindenről. Például: „hogyan fognak eljutni dolgozni február 14-én?” vagy „lehet, hogy megint dedikálni kell menni azon napon” vagy „hogy megy a japán?” Meg ilyenek. Szóval általános dolgok.
Fél órával később nyílt az ajtó és Taemin lépett be rajta. Megakadt a szeme rajtunk, ahogy ültünk ott az ágyba és úgy gondolta, hogy akkor ő is csatlakozik hozzánk és mellém próbált ülni. Majdnem leestem az ágyról, de végül valahogy csak fent maradtam. Hármasban beszélgettünk tovább az élet nagy gondjairól. Kiderült, hogy senki se volt otthon. Így lehet, hogy a menedzserük mindent megevett és most üres a hűtő.
- Tényleg, Gi Bo, döntöttél már?- nézett rám Taemin.
- Ha nagyon akarjátok, hogy válasszak, akkor azt a céget választanom, ahol ti is vagytok- mondtam némi töprengés után.
- Hello- nyílt az ajtó és a többiek feje tűnt fel.
- Hát ti?- kerekedett el Sziszi szeme. A fiúk bemásztak mellénk az ágyba és így már öten kucorogtunk az ágyon. Jong Hyun is felébredt és elkerekedett szemekkel nézett ránk. Taemin mellettem, Taemin mellett Minho, Minho mellett Onew, Onew mellett Key és Key mellett Sziszi. Elég furán nézhettünk ki.
Jong Hyun leüldözött az ágyról, hogy ő üljön be. Milyen kedves. Na, jó igazából azért, hogy az ölébe üljek.
Szóval heten ültünk az ágyba- én Jong Hyun ölében- és beszélgettünk épp a valentin napról, amikor egy orvos jött be. Mindenki odanézett. Az orvos megtorpant és felszaladt a szemöldöke.
- Mit csinálnak?- kérdezte az orvos. Egymásra néztünk.
- Ülünk- mondta Taemin. Minho feltűnés nélkül kelt fel. Megigazította a felsőjét és csak ártatlanul pislogott.
Mi továbbra is az ágyba maradtuk és próbáltunk ártatlan képet vágni.
Két percig bírtuk, mert utána bejött egy csomó nővér, aminek hatására a fiúk kiugrottak az ágyból és jó idolok módjára mosolyogtak és úgy tettek, mintha nem történt volna semmi. Sziszi is követte a fiúk példáját. Key egyik kezével átölelte a derekát, a másikat pedig zsebre dugta.
Engem pedig átvizsgáltak. Azt mondták, hogy saját felelősségre haza mehetek, de pihentessem a kezem és egy hét múlva jöjjek vissza. Holnap viszont megyek suliba. De ezt nem mondtam senkinek.
- És ne nagyon erőltesse. Pihentesse még egy kicsit- javasolta az orvos. Nálam a kicsi azt jelentette, hogy ma pihenhet, holnap már dolgozhat.
Szóval hazamentünk és tv-ztünk, társasoztunk. Jól elvoltunk, aztán megjelent a nagyfőnök. De szó szerint. A fiúk cégének a vezetője jött látogatóba.
Leültünk a konyhába az asztalhoz és a fiúk jövő heti utazását beszéltük meg. Erről nem tudott senki. Jövő héten Szingapúrba mennek egy hosszú hétvéges dedikálásra. Mivel az utáni kedd valentin nap. Örülök neki. Miután a fiúkkal beszélt a nagyfőnök, elküldte őket és Sziszit is és felém csúsztatott egy papírt. Szerződés volt.
- Hallottam, hogy minket választottál. Ennek nagyon örülök- mosolygott a főnök.
- Igazából egy feltétellel írom csak alá a szerződést- mondtam határozottan.
- Látom nagyon határozott egyéniség vagy. Mi lenne az?
- Igen és néha makacs is. Magyarországra szeretnék először menni koncertre. Ott szeretnék debütálni- mondtam. És nagyon komolyan gondoltam.
- Rendben- mondta pár perc töprengés után a főnök.
Így hát aláírtam a papírt és megkérdeztem a főnökömtől, hogy Keynek nem lehetne-e más stylistot választani.
- Miért?- kérdezte.
- Tudok valakit, aki szívesen vállalná a munkát- mondtam.
- Ki lenne az?
- A barátnőm. És Key barátnője.
- Stylist szakmát végzett?
- Igen. És régóta ez az álma. Szeretném, ha teljesülne. És mivel Key barátnője, többet tudnak együtt lenni- érveltem. Végül a főnök beleegyezett, majd távozott.
- Sziszi szereztem neked egy állást- öleltem át vigyorogva.
- Igen? Mit?- kérdezte kíváncsian.
- Az álmod- feleltem.
Ebből rögtön tudta, hogy élete szerelmét fogja öltöztetni. Egész nap együtt lesznek. Míg én a padot koptatom, Sziszi a fiúkkal fog vándorolni. Irigykedek. Csak egy kicsit. Sziszi jövő héten megy Szingapúrba. Én pedig itthon maradok. Irigy vagyok! Csak egy kicsit…

És akkor hirtelen eltelt egy hét, nekem levették a kötésem, újra tudtam gitározni és örültem. A táncot megtanultuk, japánból szereztem pár jó jegyet, énekből pedig két anyagot is tudtam. Szóval az évi végi vizsgák jól fognak sikerülni, ha nem felejtem el.
Fájdalmas búcsút vettem a fiúktól és Sziszitől szerdán. Csütörtökön, pénteken suliba voltam. A hétvégén Erikánál és Wonnienál voltam. Szóval elvoltam. Azt hittem unalmas lesz, de mégsem. Erika és Wonnie megismerték egymást és nagyon sokat röhögtünk. Erika a gyerekkorunkból mesélt el egy csomó cikis dolgot, Wonnie pedig a suliról. Iszonyatosan jól éreztem magam. De azért néha hiányoztak a fiúk.
Hétfőn jött meg a gépük. Éjjel egykor szállt le. Kimentem eléjük és vártam. 10 percet késett a gép+ a kiszállás, szóval többet vártam a tervezettnél, de megérte. Taemin és Sziszi a nyakamba ugrott, Minho, Onew és Key a szokásosan üdvözöltek. Jong Hyuntól kaptam egy „több napja nem láttalak” csókot. Azt hiszem ez hiányzott a legjobban. Az érintése, a szeme, a szája, az arca, mindene. Hirtelen villant a vaku, mi pedig szétváltunk.
- Egy lesifotós- mondta Onew.
- Elkapjam?- kérdezte Key.
- Nem kell- legyintett Jong Hyun és az ujjainkat összefonva elindultunk a ránk váró kocsihoz.
Sziszi és Key egymás kezét fogva, Onew és Minho egymást átkarolva, Taemin egyedül jött mögöttünk.
Amint hazaértünk mindenki lefeküdt aludni. Én még akartam magamnak csinálni egy teát, de valahogy nem jutottam el a konyháig csak a nappali kanapéjáig.
- Gyere velem holnap vásárolni- kérte Key.
- Rendben- feleltem mosolyogva és el is felejtettem, hogy miért jöttem ki, ezért visszamentem a szobánkba. Még törtem egy kicsit a fejem, de hamar feladtam és bebújtam az ágyba.
Másnap elmentem Keyjel vásárolni. Többet nem teszem. Minden ruhaboltba be akart menni és mindegyikbe kinézett valami „cukiságot”. Egybe sajnos sikerült berángatnia, de kaptam tőle egy nagyon jó felsőt és egy karkötőt. Ő vett magának egy tucat felsőt, övet, zoknit (?) és néhány nadrágot. Aztán végre sikerült nekem berángatni egy ékszerüzletbe. Végignéztük az összes gyűrűt. Találtunk is két ugyanolyat. A gyűrű közepén volt két szív, ami egymásba fonódik.
- Ezt nem lehet nyakláncra fűzni- nézegette közelebbről a gyűrűt.
- Nem- állapítottam meg én is.
- Akkor nézzünk egy hozzá illő nyakláncot.
Jó sokáig kerestük. Medálokat is kerestünk, de valahogy nem volt pont hozzápasszoló.
- Nézd Key találtam egy K betűt- mosolyogtam és a kezébe nyomtam a medált.
- Ezt fel lehetne fűzni egy láncra? És van egy SZ betű?- kérdezte az eladó nőtől, aki fülig pirult és folyamatosan csak Keyt bámulta. Nem is figyelt rá.
- Kisasszony- nézte az eladót Key. Pár másodperc múlva az eladó nő feleszmélt a bambulásból és megkérdezte, hogy mit szeretnénk. Key elismételte a kérdést.
- Persze,- pirult el az eladó és nevetgélve elővett egy dobozkát.
Egy láncon egy SZ betű lógott.
- Kérhetnék ennek a medálnak egy láncot?- mutatta fel Key a K betűt.
Az eladó elkérte a K betűt és egy dobozból elővett egy ezüstláncot, ráfűzte a K betűt és visszaadta. Egymásmellé helyeztük a két ezüstláncon lógó betűket és a gyűrűket. Szerintem nagyon jó. Tetszeni fog Sziszinek. Az eladó kért egy autogramot Keytől és a kezébe nyomott egy dobozt. Kifizettük az általunk kiválasztott darabokat, amik szintén egy dobozba kerültek.
- Remélem tetszeni fog Sziszinek, mert ha nem, akkor nem tudom, hogy mit csinálok- vágott aggodalmas képet Key.
- Biztos tetszeni fog neki- veregettem meg a hátát mosolyogva.
Mielőtt hazamentünk volna beültünk enni egy étterembe, ahol egy csomó lány egy dobozkát nyomott Key kezébe. Mind csoki volt. Alig bírtuk hazavinni a sok szatyrot, dobozt. Már enni se lehetett nyugton. Szegény Key minden lánynak adott egy aláírást a csokiért cserébe. Milyen jószívű. Örülök, hogy Sziszinek ilyen jó fej barátja van. Igazán összeillenek.

33~ SHINee

Egész éjszaka sírtam. Ezért reggelre bedagadtak a szemeim és két nagy táska látszódott a szemeim alatt.
A fiúk nem kérdeztek semmit. Ezért nagyon hálás voltam. Igazán még én sem tudtam feldolgozni, megérteni, hogy mit is mondtak nekem. Gondolni se szeretnék rá. Szeretném figyelmen kívül hagyni. De nem lehet. Fáradtan mentem suliba. Szürke beborult ég, fekete nadrág, szürke felső. Szép napunk lesz.
Azóta, amióta kint voltam Japánban a fiúkkal nagyon rám másztak a lányok. Mindenki autogramot kér tőlem és van, hogy néha az utcán is megállítanak. Ennek szinte mindig örülök. De a mai napot inkább egyedül töltöttem volna, bezárkózva egy sötét szobába. Szerencsére ma volt tánc- és énekóránk is, így „kiüvölthettem” magamból a bánatom.
Szünetekben mindig odajöttek hozzám a lányok és elkezdtek pletykálni.
- Bocsi, de most nem igazán érdekel- mondtam a lányoknak és megkértem, hogy menjenek egy kicsit odébb.
Kimentem a teremből és az egyik lépcsőfordulóban a fal mellé guggoltam. Magam elé meredtem és nem gondoltam semmire. Csend volt.
- Hát te? Lógsz az óráról?- jött mellém egy fiú. Szép rövid fekete haj, nagy zöld szemek. Fekete farmer, piros- kék kockás ing. Nem ismertem. Nálam idősebb lehetett.
- Mi?- néztem fel.
- Már negyed órája megy az óra- mosolygott.
- Tényleg? Elbambultam- álltam fel.
- Milyen órád van?- kérdezte.
- Öhm…nem tudom. Igazából azt se, hogy milyen nap van. Azt sem tudom, hogy ki vagyok. Semmit se tudok- próbáltam nevetni.
- Nos ma kedd van. A neved Gi Bo. Az enyém pedig Lee Dae Woong- nyújtotta felém a kezét.
- Szóval te ismersz?- nyújtottam a kezem.
- Ki ne ismerne? Híres vagy- mosolygott.
- Hát izé…- kicsit zavarban voltam.
- Szóval lógsz?- kérdezte.
- Nem. Elbambultam- pirultam egy kicsit el.
- Akkor mit keresel itt?
- Ezt tőlem kérdezed?- nevettem.
Ezután leültünk a földre és beszélgetni kezdtünk. Dae Woong két évvel idősebb nálam, de csak egy évvel jár feljebb. B osztályos. A kedvenc színe a zöld, mert megnyugtató hatása van, kedvenc étele a kimchi és kedvenc itala a kóla citrommal. Egyszer én is megkóstolom. Elbeszélgettük az egész órát. Dae Woongnak még volt egy órája.
Mivel ez volt az utolsó órám én átmentem a könyvtárba, hogy kicsit japánozzak (ez volt az utolsó órám, amit „ellógtam”, így pótolok). Két órán keresztül ültem egy nyitott könyv felett. Egy szó sem ment bele a fejembe.
Amikor meguntam, felkeltem és bementem a kórházba. Megkerestem az orvost és beültünk az irodájába.
- Gondolkozott már?- kérdezett.
- Hát igazából még nem nagyon. Fel sem tudtam még fogni, hogy… műteni kell. És a fiúknak se mondtam még el. Nem igazán vagyok ebben jártas, de ha igaz, akkor, ha sikeres lesz a műtét, akkor utána tudok majd újra gitározni?- kérdeztem reménykedve.
- Minden esély megvan rá. Először el kell végezni a műtétet mihamarabb, mert tovább roncsolódhat a kezében lévő izmok. Mindenképpen gyorsan hozzon döntést, mert ha későn válaszol, lehet, hogy egyáltalán nem tud majd később játszani a gitáron, és a bal keze el fog gyengülni, míg végül nem tudja majd használni- magyarázott az orvos- Nagyon vigyázzon a csuklójára, mert ha egy rossz mozdulatot tesz, lehet, hogy el is szakadhat az egyik izom.
- Értem- próbáltam felfogni a hallottakat. Nem igazán ment. Ezt így másodszorra hallani, sokkal rosszabb volt, mint bármi más. Ha nem operálnak meg, akkor nem tudok gitározni, elvesztem a bal csuklóm. A kezemet. Ha megoperálnak, még akkor sem biztos, hogy tudok majd játszani. Ez így elég döntésképtelen helyzet.
- Na?- nézett rám az orvos.
- Még meg szeretném mondani a fiúknak. Utána beszélhetünk az időpontról.
- Rendben. Akkor mihamarabbi viszontlátásra- felállt és felém nyújtotta a kezét. Én is felálltam és kezet ráztunk. Kimentem az ajtón.
Hazáig meg sem álltam. Lesétáltam vagy öt buszmegállót. Igazából nem számoltam, csak mentem.
Mindenki otthon volt. A tv-t nézték. Én halkan bementem a szobánkba, ledobtam a táskám és a gitárhoz sétáltam. Leguggoltam elé. Végighúztam az ujjaimat a húrokon. Szeretnék újra gitározni. De ha megműtenek pihennem kell és lemaradok az egyetemről. Hogyan fogom bepótolni a japánt? És ma új táncba kezdtünk. Hogyan fogom utolérni a többieket? Ez egy nehéz döntés.
- Mikor jöttél haza?- kérdezte Jong Hyun. Felkaptam a fejemet és felálltam.
- Most- feleltem.
- Nagy a baj?- odajött hozzám és megölelt.
- Eléggé- mosolyogtam.
- Elmondod?- kérdezte és leültünk az ágyra. Megfogta a két kezemet.
- Most még nem tudom. Annyira nehéz beszélni róla- könnyek gyűltek a szemembe- szeretnék gitározni. Nem akarom abbahagyni. És mi lesz, ha igent mondok? Akkor teljesen le fogok maradni és csak teher leszek nektek- sírni kezdtem.
- Kérlek, ne mondj ilyeneket. Szeretlek és te nekem soha nem lennél teher. Ha a fiúknak az leszel, majd én rájuk szólok- letörölte a könnyeimet a kezével és magához húzva megpuszilta a homlokom.
Mikor egy kicsit alábbhagyott a sírásom, Jong Hyunnal együtt kimentünk a szobából a nappaliba.
- Fiúk mondanom kell valamit- mondtam nekik leszegett fejjel. A SHINee kérdőn néztek felém. Sziszi épp ekkor jött ki kötényben és egy kesztyűben a konyhából. Biztos sütöget.
- Mondjad- kérte Taemin.
- Szóval…hát az történt, hogy… szóval a lényeg az, hogy műtétem lesz- mondtam ki hirtelen.
- Mi???- döbbentek le mindannyian.
- A bal csuklómmal van valami. Meg kell operáltatni. Ezért nem tudtam gitározni és felemelni bármit. Ti is láthattátok tegnap. Nem szeretném, ha teher lennék számotokra. Ha valami baj van, akkor csak mondjátok meg és én próbálok változtatni rajta- mondtam és újra könnyek gyűltek a szemeimbe.
- Gi Bo ne mondj ilyet. A barátunk vagy, miért lennél teher?- kérdezte Onew.
- Ez igaz! Nekünk sose leszel teher- mondta Taemin és odajött megölelni.
- Mindig számíthatsz ránk- mondta Minho.
- Köszönöm fiúk- hálálkodtam és meghajoltam.
- Ezen nincs mit köszönni- mondta Key.
- Öhm édesem- fordult Key Sziszi felé.
- Igen?- kérdezte a barátnőm.
- A konyha. Ég- mutogatott.
- Jaj, ne!- kiáltott fel Sziszi a konyhába rohant.
Nagyon hálás voltam a fiúknak. Tényleg. Taemint annyira szeretem. Mindig meg tud nevettetni ezzel az édes stílusával. Onew és Minho pedig a két „bölcs”. Mindig tudják, hogy mi kell mondani. Key pedig…na, igen. Ő vele nem szoktam olyan sokat beszélni, főleg mostanában szinte semmit, de azért ő is a csapat tagja, a barátom. A díva. El van a saját kis világában Sziszivel. És Jong Hyun az, akit teljes szívemből szeretek. Szeretem. Imádom.
Miután a fiúk megtudták a hírt nem is feszegették tovább a témát. Amiért szintén köszönetet mondok nekik. Biztos érezték, hogy még én se vagyok vele tisztában. Vagy csak annyira meglepődtek, hogy szóhoz se jutnak.
Sziszivel késő este összefutottunk a konyhában. Mindketten valami nasi után kutattunk.
- Muszáj megműteni téged?- kérdezte miután ledobtuk magunkat a kanapéra egy-egy doboz fagyival a kezünkben.
- Igen. Ha nem műtenek meg, akkor elszakadhat az egyik izmom. Nem szabad hirtelen mozdulatot tenni vagy túlterhelni a csuklóm. Sziszi én félek- jött ki belőlem- mi lesz, ha megműtenek, de mégse tudom majd használni a kezem? Akkor mi lesz velem?- kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem leszel sztár. Vagy az leszel, fél kézzel- nevetett.
- Köszi,- mondtam.
- Jó, komolyra fordítva a szót Jong Hyun így is fog szeretni. És én is. És szerintem a fiúk is. Barátok vagyunk, ha te „megcsonkulsz” attól még önmagad maradsz. És mi önmagadért szeretünk- mondta Sziszi.
- Ez annyira jólesett! Köszönöm!- mondtam meghatódva és megöleltem. Igen. Ilyen egy igaz barát.
Nem számít, hogy mi fog történni. A lényeg, hogy rendbe jöjjön. Ha meg nem gyógyul meg, akkor is szeretni fognak. Ebben a hitben feküdtem le és keltem fel reggel.
Szép nap. Süt a nap, színes ruha és „gondtalan” élet. Legalábbis a délelőttre ez volt jellemző. A délután katasztrófába torkollott.
Már megint ők? Miért akarnak folyton keresztbe tenni? Minden jó és akkor megint feltűnnek! És ez történt ma is. Éppen befordultam volna az utcánkba, amikor négy lány odajött hozzám.
- Miért nem szakítasz vele?- kérdezte a legmagasabb lány, akinek barna haja volt és szinte fekete szemei, ami dühösen meredt rám. Láttam a pokol tüzét a szemében. Sasaengek voltak.
- Miért kéne szakítanom vele?- kérdeztem vissza.
- Nem illesz Oppához. Szakíts vele- mondta határozott hangon. A hangjából ítélve tele volt dühvel és fájdalommal.
- Nem tehetem- mondtam a szemébe.
Ekkor a lány a falhoz lökött.
- Mondd ki még egyszer- fújtatott egy lány.
- Nem szakítok vele- mondtam határozottan.
A barna hajú lány megfogta a nyakamnál a ruhámat és a földhöz „vágott”. Majdnem hasra estem, de szerencsére a két kezem gátolta ezt. Amint felálltam éreztem, hogy a bal csuklómmal van valami. Hirtelen belenyilallt a fájdalom. Nem mutattam ki. Ökölbe szorítottam a jobb kezemet.
- Ha még egyszer ki mered mondani ezt a mondatot, megjárod- fenyegetett a lány.
- Nem szakítok vele. Nem félek tőletek- mondtam határozottan.
- Te kis…- emelt kezet egy fekete hajú lány, de ekkor Sziszi és Key felbukkant a semmiből.
- Mit csináltok?- kérdezte szúrós szemmel Sziszi. Na, igen az ő pillantásától szinte meg lehet halni. Nagyon félelmetes volt. Még én is féltem tőle.
- S-s-s-s-semmit- dadogott a legmagasabb és elsomfordált a magas sarkújában.
- Ő Gi Bo, Jong Hyun barátnője. Hogy merészelitek bántani? Mi okotok van rá?- nézett Key, mint…nem is tudom…Jong Hyunra nézett így a Hello Babyben, amikor Jong Hyun egy lapát havat dobott Key hátára. És igen. A lézer szemek most is hatottak.
- Már megyünk is- somfordált odébb még két lány.
- Szeretnénk, ha szakítana vele- állt a sarkára egy igen szép testalkatú, fekete hajú sasaeng.
- Miért?- vonta fel a szemöldökét Sziszi- tudtommal remekül megvannak egymással. Nem veszekednek, sőt igazán össze illenek. Ti nem tudtok semmit. Csak azt tudjátok, amit az interneten és a tv-ben terjesztenek. Nem ismeritek őket igazából. Főleg nem Jong Hyunt, ha ilyet kértek tőlük. Szégyelljétek magatokat! És még ti nevezitek magatokat sasaengnek. Pff- oktatta ki Sziszi a lányt.
- Mi csak jót akarunk neki- fújta a lány.
- Aha persze. Majdnem bevettem,- nevetett gúnyosan Sziszi- Ha jót akartok neki, akkor ne válasszátok szét őket. Gi Bo híres, így egyen „rangúak”.
- Húzz innen- mondta Key a lézer szemeivel. A sasaeng még tétovázott egy kicsit, majd odébb állt.
Besiettünk a házba. Feldagadt a csuklóm és pokolian fájt. Ráraktam jeget. Ez egy kicsit enyhített a fájdalmamon.
- Key, Sziszi. Köszönöm a mait- mondtam és meghajoltam.
- Utálom őket- fújtatott Key.
- Én is. Legszívesebben eltaposnám őket- mondta Sziszi és egy újságra rálépett és a földön a lábával csavargatni kezdte.
Másnap reggelre kétszer akkora volt a kezem, teljesen vörös volt és még jobban fájt, mint tegnap. Ma a fiúk nem mentek dolgozni (nem tudom, hogy miért) én pedig elindultam az egyetemre. Félúton meggondoltam magam és felhívtam Jong Hyunt, hogy vigyen kórházba. Muszáj megmutatnom ezt a dokinak.
Jól is tettem, mert ha csak később szólok… Azonnali beavatkozás kellett. Elszakadt az a hülye izom, amire vigyázni kellett volna.
Átöltöztem egy „műtőruhába” és egy hordágyon bevittek a műtőbe. Jong Hyun aggódva nézett utánam. A fiúk még nem is tudták. Sziszi sem. Bepánikoltam. Nagyon féltem.
- Nem kell félni, minden rendben lesz- mondta egy nővér. Biztos látta a rémült arckifejezésemet.
A számra tettek egy maszkot és elaludtam…

32~ SHINee

Délelőtt újra megpróbáltam eljátszani. Nem sikerült. Még az egyetemre is magammal vittem a gitárom.
Valahogy sehogyan se volt jó. Pedig jól lefogtam az akkordokat. Az egyetem után hazamentem, ledobtam a táskám, leraktam a gitárom és elmentem vásárolni. A Japán koncerti fellépések után kaptam egy kis zsebpénzt és költekezni szerettem volna. Csak úgy. Minden ok nélkül. Felvettem az új kabátom, sapkám, kesztyűm és sálam. Az utolsót jól az arcom köré tekertem és úgy mentem ki. Természetesen a divatos hótaposóm se maradt otthon.
Elmentem egy plázába. - Kéne venni egy kocsit. Nagyon hideg van itt télen-.  A plázában kerestem egy CD boltot. Találtam is egyet. CNBlue CD-ket szerettem volna venni. Sajnos még egy CD-jük sincs meg. Eddig SHINeetól, SNSDtől és SuJutól vannak. Úgyhogy ideje volt beszerezni párat. Három albumot vettem és egy kislemezt.
Aztán átmentem a szemben lévő hangszerüzletbe. Vettem egy pengetőt a gitáromhoz.
Kimentem az üzletből és felmentem a második emeletre. Amit megláttam az valami elképesztő volt. Csoki csoki hátán. Csoki maci, csoki nyuszi, csoki teknősbéka, csoki, csoki, csoki. Minden mennyiségben. Automatikusan indultam el a kirakat felé. Aztán a bejárati ajtóhoz. Megragadtam a kilincset, lenyomtam és beléptem a csokoládé birodalomba. Talán akkora volt a bolt, mint egy osztályterem. Mindenhol polcok, dobozok, tetejükön csokoládébábuk álltak. Felvettem az egyik dobozról egy kiskutyát. Megyek tovább és látok egy Taeminre emlékeztető valamit. Kerek arc, nagy szemek, kicsi száj. Talán egy animében szereplő állatka lehetett. Nagyon édes volt.
Mindenkinek vettem valamit. Jong Hyunnak a kiskutyát, Taeminnek azt a valamit, Sziszinek egy szív alakút, Keynek egy kis csoki pólót, Minhonak egy baglyot, Onewnak pedig egy nyuszit. Magamnak nem vettem.
Még járkáltam a plázába, bementem vagy hat boltba.
Találtam pár aranyos felsőt és két nadrágot. Megvettem őket. Mindjárt jön a tavasz én pedig téli cuccokat veszek. Biztos nem vagyok normális.
Valahogyan megpróbáltam rendezni a szatyrokat, mert mind a két kezemben három-három zacskó lógott. A ruhákat raktam egy szatyorba, a csokik maradtak külön. A táskámba pedig elrejtettem a CD-ket és a pengetőt. És akkor megláttam egy cipőt. Nike! Tavaszra. Berohantam a boltba és levettem a polcról a méretem. Fekete alap, lila felirat. Tépőzáras. Tökéletes. Felpróbáltam és rögtön beleszerettem. Alig bírtam levenni.
10 perc után eldöntöttem, hogy megveszem, úgysem tudnám itt hagyni. Kifizettem és távoztam.
Leszálltam a buszról és a házunk felé igyekeztem.
És ekkor történt valami, amire nem számítottam. A bal kezembe volt a ruha és a cipős szatyor. Hirtelen az ujjaim elgyengültek és a két szatyor kicsúszott a kezemből. A szívem a torkomban ugrott. Felkaptam a két szatyrot a jobb kezembe (vigyáztam a csokikra) és szinte futottam a kapuig.
Berontottam a nappaliba. Leraktam a szatyrokat az ágyunkra és kezembe vettem a gitárom. Lefogtam az akkordokat, de nem úgy jött ki, ahogy vártam. Visszaraktam gitárt és megemeltem a ruhás szatyrot a jobb kezemmel. Könnyű volt. A ballal. Megfogni megtudtam, de felemelni már nem. Mi a fene?
Kimentem a nappaliba és megpróbáltam felemelni a távirányítót a bal kezemmel. Nem sikerült. A telefonomat se sikerült. Ezt nem értem. Hisztérikus állapotba kerültem, megpróbáltam minél könnyebb dolgot felemelni. Az újságot feltudtam.
Észre se vettem, hogy közben a fiúk figyelnek.
- Mi a baj?- állított meg Minho, amikor a konyhába akartam menni.
- Semmi. Engedj- mondtam.
- Ne hazudj- nézett a szemembe Minho.
Könnyek gyűltek a szemembe. Ez biztos nem lehet.
- El kell mennem- mondtam és hátat fordítottam neki.
- Hé,- ragadta meg a csuklóm Taemin.
- Hagyjatok- mondtam elcsukló hangon.
Taemin elengedte a csuklóm, én pedig villámgyorsan felöltöztem és kimentem a házból.
A kórházba rohantam. Egy nővérnek mondtam el a „tüneteim”, aki azonnal bevitt egy vizsgáló szobába és hívott egy orvost.
Amikor kijöttem a szobából, úgy nézhettem ki, mint akit megkínoztak. Egy borzalmas hírt kaptam. Miért nem gitároztam az elmúlt két évben? Könnyek gördültek végig az arcomon. Leültem egy székre és sírni kezdtem. Ezt nem hiszem el. Ez biztos nem lehet igaz! Valamit félrenéztek! Nem akarom…
Hosszú idő elteltével felálltam és hazamentem. Amikor beléptem az előszoba küszöbén az öt fiú velem szemben állt. Felnéztem rájuk.
- Mi a baj?- kérdezte Onew.
- Hol voltál?- kérdezte Jong Hyun.
- És…- kezdte volna Key, de megláthatta, hogy a szemembe könnyek szöktek.
- Bogi- jött oda Sziszi mellém és a hátamat kezdte el simogatni.
Kitört belőlem a zokogás. Egyszerűen nem bírtam még elmondani. Életem talán eddigi legnagyobb csapása ért. Én pedig nem tehetek ellene semmit. Hagyni kell elmenni. El kell engednem. De mégis hogyan, ha nem akarom? Miért kell elengednem?