32~ SHINee

Délelőtt újra megpróbáltam eljátszani. Nem sikerült. Még az egyetemre is magammal vittem a gitárom.
Valahogy sehogyan se volt jó. Pedig jól lefogtam az akkordokat. Az egyetem után hazamentem, ledobtam a táskám, leraktam a gitárom és elmentem vásárolni. A Japán koncerti fellépések után kaptam egy kis zsebpénzt és költekezni szerettem volna. Csak úgy. Minden ok nélkül. Felvettem az új kabátom, sapkám, kesztyűm és sálam. Az utolsót jól az arcom köré tekertem és úgy mentem ki. Természetesen a divatos hótaposóm se maradt otthon.
Elmentem egy plázába. - Kéne venni egy kocsit. Nagyon hideg van itt télen-.  A plázában kerestem egy CD boltot. Találtam is egyet. CNBlue CD-ket szerettem volna venni. Sajnos még egy CD-jük sincs meg. Eddig SHINeetól, SNSDtől és SuJutól vannak. Úgyhogy ideje volt beszerezni párat. Három albumot vettem és egy kislemezt.
Aztán átmentem a szemben lévő hangszerüzletbe. Vettem egy pengetőt a gitáromhoz.
Kimentem az üzletből és felmentem a második emeletre. Amit megláttam az valami elképesztő volt. Csoki csoki hátán. Csoki maci, csoki nyuszi, csoki teknősbéka, csoki, csoki, csoki. Minden mennyiségben. Automatikusan indultam el a kirakat felé. Aztán a bejárati ajtóhoz. Megragadtam a kilincset, lenyomtam és beléptem a csokoládé birodalomba. Talán akkora volt a bolt, mint egy osztályterem. Mindenhol polcok, dobozok, tetejükön csokoládébábuk álltak. Felvettem az egyik dobozról egy kiskutyát. Megyek tovább és látok egy Taeminre emlékeztető valamit. Kerek arc, nagy szemek, kicsi száj. Talán egy animében szereplő állatka lehetett. Nagyon édes volt.
Mindenkinek vettem valamit. Jong Hyunnak a kiskutyát, Taeminnek azt a valamit, Sziszinek egy szív alakút, Keynek egy kis csoki pólót, Minhonak egy baglyot, Onewnak pedig egy nyuszit. Magamnak nem vettem.
Még járkáltam a plázába, bementem vagy hat boltba.
Találtam pár aranyos felsőt és két nadrágot. Megvettem őket. Mindjárt jön a tavasz én pedig téli cuccokat veszek. Biztos nem vagyok normális.
Valahogyan megpróbáltam rendezni a szatyrokat, mert mind a két kezemben három-három zacskó lógott. A ruhákat raktam egy szatyorba, a csokik maradtak külön. A táskámba pedig elrejtettem a CD-ket és a pengetőt. És akkor megláttam egy cipőt. Nike! Tavaszra. Berohantam a boltba és levettem a polcról a méretem. Fekete alap, lila felirat. Tépőzáras. Tökéletes. Felpróbáltam és rögtön beleszerettem. Alig bírtam levenni.
10 perc után eldöntöttem, hogy megveszem, úgysem tudnám itt hagyni. Kifizettem és távoztam.
Leszálltam a buszról és a házunk felé igyekeztem.
És ekkor történt valami, amire nem számítottam. A bal kezembe volt a ruha és a cipős szatyor. Hirtelen az ujjaim elgyengültek és a két szatyor kicsúszott a kezemből. A szívem a torkomban ugrott. Felkaptam a két szatyrot a jobb kezembe (vigyáztam a csokikra) és szinte futottam a kapuig.
Berontottam a nappaliba. Leraktam a szatyrokat az ágyunkra és kezembe vettem a gitárom. Lefogtam az akkordokat, de nem úgy jött ki, ahogy vártam. Visszaraktam gitárt és megemeltem a ruhás szatyrot a jobb kezemmel. Könnyű volt. A ballal. Megfogni megtudtam, de felemelni már nem. Mi a fene?
Kimentem a nappaliba és megpróbáltam felemelni a távirányítót a bal kezemmel. Nem sikerült. A telefonomat se sikerült. Ezt nem értem. Hisztérikus állapotba kerültem, megpróbáltam minél könnyebb dolgot felemelni. Az újságot feltudtam.
Észre se vettem, hogy közben a fiúk figyelnek.
- Mi a baj?- állított meg Minho, amikor a konyhába akartam menni.
- Semmi. Engedj- mondtam.
- Ne hazudj- nézett a szemembe Minho.
Könnyek gyűltek a szemembe. Ez biztos nem lehet.
- El kell mennem- mondtam és hátat fordítottam neki.
- Hé,- ragadta meg a csuklóm Taemin.
- Hagyjatok- mondtam elcsukló hangon.
Taemin elengedte a csuklóm, én pedig villámgyorsan felöltöztem és kimentem a házból.
A kórházba rohantam. Egy nővérnek mondtam el a „tüneteim”, aki azonnal bevitt egy vizsgáló szobába és hívott egy orvost.
Amikor kijöttem a szobából, úgy nézhettem ki, mint akit megkínoztak. Egy borzalmas hírt kaptam. Miért nem gitároztam az elmúlt két évben? Könnyek gördültek végig az arcomon. Leültem egy székre és sírni kezdtem. Ezt nem hiszem el. Ez biztos nem lehet igaz! Valamit félrenéztek! Nem akarom…
Hosszú idő elteltével felálltam és hazamentem. Amikor beléptem az előszoba küszöbén az öt fiú velem szemben állt. Felnéztem rájuk.
- Mi a baj?- kérdezte Onew.
- Hol voltál?- kérdezte Jong Hyun.
- És…- kezdte volna Key, de megláthatta, hogy a szemembe könnyek szöktek.
- Bogi- jött oda Sziszi mellém és a hátamat kezdte el simogatni.
Kitört belőlem a zokogás. Egyszerűen nem bírtam még elmondani. Életem talán eddigi legnagyobb csapása ért. Én pedig nem tehetek ellene semmit. Hagyni kell elmenni. El kell engednem. De mégis hogyan, ha nem akarom? Miért kell elengednem?