Szóval a tegnapi nap után a mai még fárasztóbb volt. Ma reggel ötkor keltünk utána pedig rohangáltunk, mint az őrült. A fiúk interjúkat adtak, rajongókkal találkoztak és ki tudja még mi egyebet csináltak, mert nekem reggel 8 óra után már nem is volt lehetőségem találkozni velük egészen a koncertig. Én rohangáltam egyik cégtől a másikig, interjúkat adtam, fotózásra mentem, rádió és tv adásban is szerepeltem, egyszóval mindent csináltam, amit csak egy sztár csinálhat. Szerencse, hogy Sziszi velem volt. Ha nem lett volna velem, szerintem egy idő után feladtam volna. Örök hála.
Este nyolc óra fele estünk be az arénába. Vagy nyolc kávé volt bennem. Sziszibe talán öt. De csak talán. A lényeg az, hogy ő folyamatosan pörgött én meg "vánszorogtam" utána.
- Sziasztok- jött felénk Taemin és megölelt minket.
- Szia- köszöntünk vissza. Sziszi Keyt ölelte én pedig ledobtam magam egy székre.
- Én már ölelést sem kapok?- jött felém az álompasim. Ők már teljes felszerelésben voltak. Ellentétben velem.
- De kapsz- felálltam és megöleltem. Mélyen beszívtam az illatát.
- Gi Bo na végre! 15 perc és jelenés és te még mindig nem vagy kész?- szakította félbe a romantikus pillanatunkat egy nő. Valaki adna öt perc szünetet? Senki?
Így hát el váltam a szerelmemtől és mentem átöltözni.
Kaptam valami borzalmasan álló csőtopot és egy csőgatyát. A csőtoptól hamar megváltam, mivel túl szélesek a vállaim, ezért nem is nagyon állt jól. A nadrág maradt. A felső helyett magamra kaptam egy félvállas, flitteres zöld színű felsőt. Hmm... Még mindig nem volt az igazi. Kerestem egy fényes nadrágot. Találtam is egy feketét. Felvettem egy fekete magas sarkút és készen is voltam. A hajamat csinálták a legtöbb ideig. A fiúk már régen elkezdték a koncertet, miközben én még mindig a tükör előtt ültem.
Valahogyan aztán még is kész lett. Kiegyenesítették és beleraktak pár kósza szőke és zöld póttincset. Igazán punkosan néztem ki.
A fiúk éppen az Amigot énekelték, amikor végre valahára megkaptam a mikrofonom és a színpad mögé léphettem.
Mikor befejezték én mentem a színpadra. Az előző színpadokhoz képest, ez meglehetősen kicsi volt. Közép egy "nyelv" volt ami T alakban végződött. Kimentem és vártam, hogy elindítsák valamelyik számomat. Azt se tudtam, hogy mi a sorrend. Tényleg! Még ezt se tudtam meg. De nekem végül is mindegy, mert annyira ügyes vagyok, hogy ha elindítják az elejét én már rá is éreztem és észre se vettem és énekelek. Legelőször a Miley Cyrus számot nyomták be. Aztán jött a Bánat utca, Hana Kagari, BOF betétdal és With Words. Mindegyik szám más érzelmeket váltott ki belőlem. Az első nagyon gyors volt ott figyelnem kellett és igazából csak sodródtam az alappal. A másodikat egyedül énekeltem, mert Sziszi eltűnt a tömegben. Az utolsó előttit megint megkönnyeztem és járkáltam fel-alá. Muszáj volt.
Az utolsó számhoz kaptam egy gitárt. Ezzel most mit csináljak? Az meg egy másik kérdés, hogy honnan tudják, hogy tudok gitározni, pont ezt a számot és amúgy mások más kérdések röpködtek a fejemben, de ezeket most el kellett nyomnom. Kaptam a T alakú nyelv végére egy széket, kezembe adtak egy gitárt és játszottam. Alap, ének, gitár. Ez a gondolat, körülbelül a szám közepén jutott az eszembe: mi lesz ha elfelejtem miközben játszok? Ettől a gondolattól meglehetősen ijedt képet vághattam, mert többen riadtak néztek rám. Mosolyogtam egy sort és folytattam az éneklést. A kezeim úgy csúszkáltak az akkordokon, mintha nem két éve játszottam volna utoljára, hanem tegnap.
Egy kicsit szomorú voltam, amikor véget ért a szám. Még gitároztam volna. Lementem a színpadról, ezután a fiúk még két órán keresztül énekeltek és táncoltak a közönségnek. Az összes számot elénekelték és táncolták, amit csak ismerek.
A One című számnál szinte mindenki sírt. Taemin és Onew mosolygással próbálták leplezni, Minho faarccal nézte a közönséget (kicsit ijesztő volt), Key és JongHyun egymásba karolva sírtak. Hát igen. Egy dal, amit ők maguk írtak a családtagjaiknak. Ez volt az utolsó szám. Talán este 11 óra lehetett. Megköszönték a fellépési lehetőséget, a vastapsot és szó szerint mindent. Felszedték a plüssállatokat és levonultak.
A színpad mögött már mindenki sírt. Egy csoportos ölelést kezdeményeztem.
- Gi Booo- borult a nyakamra Taemin, aztán sorban mindenki. Sziszi ijedten szaladt felénk.
- Bogi az öltöződ- hadarta. egymásra néztünk és amint felfogtam a mondat lényegét futni kezdtem.
4 lány sasaeng éppen a telefonomat nyomkodták. Dühösen néztem rájuk.
- Ti mit csináltok?- förmedtem rájuk.
- Unni szia! Semmit, csak néztük a telefonodat- vihogott egy festett hajú szőke cicababa.
- Adjátok ide a saját telefonotokat- indultam feléjük. Ha küldözgettek képet, akkor azokat le fogom törölni. Legalábbis ez volt az elképzelés.
- Miért?- kérdezte egy fekete göndör hajú, szeplős lány.
- Mert azt mondtam- nyújtottam ki a kezem. Egy lány a zsebébe nyúlt és odaadta a telefonját. Azonnal beléptem a képekhez és letöröltem az átküldött képeket. Vagyis az összeset. Más nem is volt rajta.
- Ti is- mondtam határozottan, miközben a lánynak visszaadtam a telefonját.
A fiúk és Sziszi megjelentek az ajtóban.
- Oppaaaaa- indult el egy lány, de elálltam az útját.
- Telefont- sziszegtem. Egy kicsit megijedt. De még mindig nem akarta odaadni a telóját. Jaj de nehéz bírni ezekkel a sasaengekkel.
- Adjátok oda a telefonotokat- szólalt meg hirtelen Minho és fenyegető képet vágott. A lányoknak elkerekedtek a szemeik és szinte két másodperc alatt a kezembe volt a maradék három telefon.
A fiúk elsiettek (szinte elrohantak) , én pedig letöröltem az összes képet.
- Tessék, ennyi volt. Meg ne lássam még egyszer, hogy ilyenre vetemedtek- mondtam vészjóslóan miközben visszaadtam a telefonokat.
A lányok mérgelődve kivonultak az öltözőmből. Végre. Egy kis csend. Csigalassúsággal bepakoltam a táskámba és kimentem. A fiúk szerintem már rég a kocsiban ültek, Sziszivel együtt. Kicsit gyorsabbra vettem a tempót. Épp egy lépcsőfordulóhoz értem, amikor megláttam a négy sasaenget, akik az előbb még az öltözőmbe lófráltak.
- Ti mit kerestek itt?- néztem rájuk.
- Téged- felelt a szőke hajú cicababa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése