És tényleg ott volt. kicsit korábban keltem fel, de nem bántam. Hideg volt és nem volt kedvem kimászni az ágyból. Közelebb húzódtam hozzá. Ő háttal volt nekem. Adtam egy puszit a vállára és nagy nehezen felkeltem, felöltöztem jó melegen és kimentem a szobából. Senki nem volt fent. Milyen furcsa. Biztos sokat dolgoztak tegnap. Megreggeliztem és elindultam az egyetemre.
A mai napot az előadóteremben a színpadon töltöttük. Az iskolának saját színpada van és mintegy ötezer embert képes befogadni a terem. A színpad nagyon nagy és van egy „nyelve”, amit a táncomnál ki is fogok használni. Bevonulás, kivonulás, helycsere, meghajlás, mikor melyik kamerába (!) kell nézni, szóval csak a szokásos. A táncoknál sokat kínlódtunk, mert a táncterem sokkal kisebb volt a színpadnál, ezért mindig ki kellett húznunk a sorokat és a tanárunk folyton azt kiáltotta, hogy „uraljuk a színpadot!”. Meg „menjetek előre! Ne féljetek, nem bánt titeket senki.” Az elején beálltam középre és táncoltam, egyedül én voltam olyan okos, hogy a helycserénél nagyon előre mentem, ezért egy kicsit úgy nézett ki az első próbáknál, mintha én akarnék előtérbe kerülni, a többieket pedig el akarnám nyomni. Pedig ez nem volt igaz! A tanár azt mondta, hogy nem baj, nyugodtan menjek előre. Erre a többiek rosszallóan néztek rám és onnantól kezdve mindenki előre jött. A következő helycserénél én a legelső sorban maradtam csak annyi volt a dolgom, hogy átpörögjek a jobb szélre. 32 ütem után pedig a leghátsó sor közepe felé kellett egy nagy és egy kis lépést tennem, majd forognom. Így kerültem leghátra. Viszonylag sokat vagyok elöl és a szabad táncnál azt terveztem, hogy kihasználom azt a „nyelvet” és oda fogok menni. Aztán jön aki akar.
Tánc után az énekeket vettük át a színpadon. Megint ugyanaz. Bevonulás, felállás (ki hova áll a színpadon), éneklés, összeállás, mikor melyik kamerába nézzünk stb. Igazából az összeállás csak annyiból állt, hogy miközben énekeljük a refrént, a színpad közepére kell mindenkinek menni és egy csoportot kell alkotni, úgy énekelni. Ez könnyű volt.
A közös próbák után le kellett ülni székekre és vártunk. 10 perc után megtudtuk mire. Ugyanis mindenkinek el kellett énekelnie a saját számát. Csak azután mehettünk haza, ha mindenkinek tökéletes volt az előadása. Először az A-sok énekelték el a számaikat és nagy meglepődésemre mindegyik nagyon jól énekelt. Utána jöttek a B-sek. Volt olyan fiú és lány, akik vittek valamilyen táncot is a számba. Baromi jól nézett ki. És én mit fogok csinálni? Csak állok ott a színpad közepén, mint egy rakás szerencsétlenség, akinek a zene a mindene és énekel. Semmi extra. Egy egyszerű előadás. Azért remélem tetszeni fog valakinek (rajtam kívül). Én következtem. Elvettem az előző lánytól a mikrofont és felmentem a színpadra, megálltam középen és vártam, hogy elindítsák a zenét. Elkezdődött, én pedig azonosultam a dallammal, lehunytam a szemem, kinyitottam a számat és énekelni kezdtem. A refrénnél kinyitottam a szemem és teljesen beleéltem magam. Eggyé váltam a zenével. Nem tudom, hogy mit csináltam a színpadon. Mindenki eltűnt. Csak én voltam és a zene. Mi ketten. Senki más. És ez biztonságot, megnyugvást és önbizalmat adott. A végén a magasabb tartott hangoknál lehunytam a szemem és úgy énekeltem.
- Wow nagyon jó!
- Szuper!- kiáltották többen.
Mikor kinyitottam a szemem mindenki állva tapsolt és a szemét törölgette. Én csak mosolyogtam, meghajoltam és lementem a színpadról. Ha holnapután is ilyen jól szerepelek, akkor nagy az esélye annak, hogy észrevesznek és debütálhatok. Pozitív hozzáállás.
Este tízkor végre valahára mindenki befejezte az éneklést és a gyakorlást. Mindenki hazament. Én megkértem a tanárt, hogy hadd maradjak bent még egy kicsit, mert gyakorolni szeretném a táncom. A tanárom pedig igent mondott azzal a feltétellel, hogy „bezársz magad után mindent!”. A magnót pedig itt hagyta nekem. Megköszöntem és meghajoltam. Miután mindenki kiment benyomtam a magnón először az Into the new worldot és eltáncoltam. Kistratégiáztam, hogy hogyan és mit fogok a „nyelven” táncolni. A szóló részt és a végét terveztem oda, a többit pedig hátul táncolom. Legalábbis ez elképzelés. Utána a SHINee Stranger számát nyomtam be. Itt már nehezebb volt kikövetkeztetni, mert gyors a szám, így vagy futok, vagy az egészet a „nyelven” táncolom. De végül valahogyan megoldottam. Lehet, hogy majd tánc közben változtatok a terven. Éjfél fele járhatott az idő, amikor egy kis pihenőt tartottam. Hanyattfeküdtem a színpadon és a plafont bámultam, miközben az oldalamat fogtam. Beszorult a levegő és minden egyes levegővételem egy szúrásnak tűnt a mellkasomba.
- Kevesebbet kéne gyakorolnod- hajolt felém Taemin.
- Szia,- ültem fel.
- Nem gondolod, hogy túlhajszolod magad?- nézett rám és leült mellém.
- Nem. Muszáj gyakorolnom- feleltem- amúgy hogy-hogy itt vagy?- kérdeztem.
- Nem csak én vagyok itt. Mindenki itt van- felelt. Fura volt Taemint ilyennek látni. Ő mindig a bohóckodó, aranyos, vicces és szeretetéhes fiú volt. Most ez a fiú komolynak látszódott. Egészen a következő mondatig.
- Játszunk valamit- állt fel.
- Pont most? Itt?- kérdeztem és nagy nehezen felálltam.
- Aha. Hunyd le a szemed- mondta Taemin. Én pedig lehunytam. Puszit adott az arcomra.
- Kinyithatod- mondta én meg engedelmeskedtem. Fülig pirulva nézett rám. Egy kicsit megijedtem.
- E z a barátságom jele. Nem kell komolyan venni-szólalt meg Taemin.
- Magyarországon a barátainkat egy öleléssel és két puszival köszöntjük. Szóval ez nekem normális- mondtam miközben egy kicsit kínosan éreztem magam.
- Taemin miért nem szóltál, hogy itt vagytok?- jött be az ajtón Minho.
- Én is most találtam meg- mondta Taemin és Minho nyakába ugrott. Elmosolyodtam.
- Nehéz vagy Taemin. Engedj el!- forgott körbe Minho. Taemin elengedte Minhot, kerek egy másodpercre, mert a hátára mászott. Felnevettem.
- Gyí, paci- mondta Taemin Minhonak.
- Szállj már le-forgott körbe Minho.
- Wááá prögüüünk- üvöltött a fiatalabb.
- Oké elég- állt meg Minho és leült.
- Aú- ennyi volt Taemin hozzáfűzött kommentje.
- Hé, srácok mit csináltok?- üvöltött az ajtóból Key és elindult felénk. Nyomában a többiek.
- Kicsi a rakást csinálunk- mondtam és Taeminre feküdtem.
Rám pedig Minho feküdt, Minhora Key, Kibumra pedig Jong Hyun. Onew pedig lefotózott. Aztán Onew is ránk feküdt. Taeminnek sikerült valahogyan kiszabadulnia, így én lettem legalul.
- Uf- nyikkantam meg, amikor éreztem, hogy Taemin ráugrott az emberrakásra.
- Ki van alul?- hallottam Jong Hyun hangját.
- Nem én- mondtam és elnevettem magam.
- Oké- mondta Jong Hyun és elkezdett valamit csinálni, amitől hol könnyebb, hol nehezebb lett a rám nehezedő súlytömeg.
- Hagyd már abba- szólt rá élesen Minho. Jong Hyun hirtelen abbahagyta. Taemin és Onew felkeltek. Ugyanígy tett Jong Hyun és Minho is.
- Na, végre- mondtam és hanyatt feküdtem.
- Hé, azt mondtad, hogy nem te vagy alul- kerekedtek el Jong Hyun szemei.
- Te bolond. Se alattad, se feletted nem én feküdtem. Akkor mégis hol lehettem?- tártam szét a karom a földön.
- Upsz. Tényleg. Bocsi- mondta és leguggolt elém.
- Nem probléma- feleltem.
- Új rakááás- kiáltott Taemin és nekifutásból nekünk rontott. Jong Hyun elterült a hasamon, Taemin pedig rá. Minho és Onew is csatlakozott a csapathoz és rám feküdtek. Majdnem visszajött a szendvicsem, amit még délelőtt ettem.
- Nem háton fekszek- nyögtem ki a szavakat.
- Nem baj. Így is jók vagyunk- mondta óriási nagy vigyorral az arcán Taemin.
- Uh, de nekem baj- nyögtem- szálljatok le- kértem.
Szép sorban mindenki felkelt én pedig felálltam. A hirtelen változtatás miatt megszédültem egy kicsit.
- Hé?- fogta meg a vállam Jjong.
- Hirtelen álltam fel- mondtam.
Hazaérve mindenki lefeküdt. Én ettem valamit és elővettem a japán szótáramat. Tanulni kezdtem. Igaz, már mindent tudtam, de mindenből a legjobbat akartam kihozni.
- Hé, ébresztő- rángatott valaki.
- Fent vagyok- mondtam- mennyi az idő?- kérdeztem, miközben megtöröltem a szemem.
- Tíz óra múlt- nézett az órájára Key.
- Este tíz?- kérdeztem, mert nem igazán fogtam fel a hallottakat.
- Nem. Reggel- adta a választ.
- Mi?!Miért nem keltettek fel?- meredtem rá dühösen, majd gyorsan felkeltem az étkezőasztaltól (ezek szerint itt aludtam) és Jong Hyun szobájába rohantam valami ruháért.
- Várj Gi Bo. Ma nem kell bemenned- futkorászott utánam Key.
- Mi?- torpantam meg.
- Ma nem kell bemenned. A tanárod reggel hívott és azt mondta, hogy kiváló vagy, mindent tudsz, és nem kell bemenned, gyakorolni. Pihenj itthon és holnap 9-re menj be.
- De nekem muszáj bemennem gyakorolni! Nem is tudom teljesen! Mi lesz, ha holnap elrontom?- mondtam miközben egy hosszú újjú felsőt kerestem. Key megragadta a vállam és maga felé fordított.
- Ma nem mész be- mondta a szemembe.
- Jó, akkor itthon tanulok japánt- feleltem és visszamentem a konyhába. De nem volt az asztalon a füzetem.
- Eltettem. A vizsga után megkapod- mondta csintalan mosollyal az arcán.
- De Key- néztem rá könyörögve.
- Ma nem fogsz tanulni- mondta aztán az órájára nézett és köszönés nélkül elrohant. Ha Sziszi is ideköltözik, megkérem, hogy nevelje meg egy kicsit.
Így a mai napot tv-zéssel töltöttem. Tényleg nem csináltam semmit. Délután azonban elkapott valamiféle pánik, hogy mi lesz, ha mégse sikerül a japán? Mi lesz, ha leblokkolok? Hirtelen eszembe jutott a ipad, amit Jong Hyun adott nekem. Elővettem a fiókból és elkezdtem rajta netezni. Kerestem japán rejtvényeket meg mindenféle tesztet és azokat töltögettem.
- Szia Gi Bo- ölelt át hátulról Jong Hyun.
- Ne zavarj- vetettem oda ellenszenvesen Jong Hyunnak. Nem akart kijönni egy szó.
- Ezt elveszem- vette ki a kezemből az ipadot.
- Hé! Még nem fejeztem be- nyújtottam a kezemet az ipad után.
- Ma nem tanulsz- mondta és megkérte Minhot, hogy tegye a szekrény tetejére.
- Jó, oké, túlreagáltam- mondtam és átöleltem a szerelmem.
- Na, azért. Key mikor ment el?- kérdezte, miután kibontakoztunk az ölelésből.
- 10 óra után- húztam a számat.
- Oké- felelt, majd magához húzott és megcsókolt
Ma korán feküdt le mindenki, hogy a holnapi napot túléljem/jük. A fiúk megígérték, hogy eljönnek a holnapi vizsgámra, ezért éjjel rosszakat álmodtam. De most komolyan, mi lesz, ha leblokkolok mindenki előtt? Abból sehogy se tudok kimászni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése