A mai napom pakolással telt, és sírással.
Jong Hyun miatt szerettem volna kimenni, de most egy kicsit elbizonytalanodtam. De ott van az egyetem. Itt, Magyarországon kevés olyan jó egyetem van, mint kint, Koreában. A családomat nem szívesen hagynám itt. De muszáj kimennem. Ezt már eldöntöttem, amikor 9 éves voltam. 22 évesen kimegyek Koreába. Igaz, most 20 éves vagyok, de 1-2 év csúszás még belefér. Szeretnék a tánc ranglétra legfelsőbb fokára jutni.
Mindenből a legjobbat szeretném kihozni. Énekből és táncból is. Általánosba ének tagozatra jártam, gimnáziumba a nyelvre nyomtam és most itt állok. Táncra külön jártam. Idén fejeztem be, mert tudtam, hogy jövőre már nem ebben az országban leszek. Szép 11 évem volt ott. És ha majd visszatérek (ha egyáltalán visszajövök), akkor remélem, örömmel köszöntenek újra a csapatban. Ámbár ki tudja, mikor fogok visszajönni.
Beraktam a bőröndömbe egy családi fényképet, pár barátnős fényképet és akkor valahogyan kezembe akadt egy SHINee póló, amit még 14 éves koromban vettem. Nem gondolkodtam, automatikusan beraktam.
- Kész vagy?- jött be anya késő délután.
- Azt hiszem igen- húztam össze a bőröndöm zipzárját.
- 2 bőrönd?- nézett rám anya.
- Igen. Majd ott veszek ruhákat ha, kell.
- Dolgozni fogsz?
- Szeretnék. De nem biztos, hogy lesz kint állás. Majd meglátjuk- mondtam.
- Nagyon fogsz hiányozni- ölelt meg anya.
- Te is nekem.
- És én?- jelent meg nagyi az ajtóba.
- Természetesen te is- odamentem és megöleltem. Lehet, hogy mire visszajövök már nem lesz köztünk. Ne! Erre nem is szabad gondolni.
- Szeretlek- suttogta nagyi és letörölte az arcáról a könnyeit.
- Én is- szipogtam- mindegyikőtöket. Ne haragudjatok rám- mondtam.
- Miért haragudnánk?- nézett rám a mamám.
- Mert itt hagylak titeket- mondtam, mintha ez tök természetes lenne.
- Kis butus- mondta anya és csoportos ölelést csináltunk.
A szívem szakadt meg, hogy el kellett mennem.
Másnap reggel anya kivitt a repülőtérre.
- Vigyázz magadra- ölelt meg.
- Te is. És vigyázz a nagyira is- mondtam.
- Ha történik, vele valami azonnal értesítelek- felelt.
- Jó.
- Menned kell- mutatott anya a nagy kijelző táblára.
- Igen. Akkor hát. Szia,- mondtam és egy utolsó ölelést, puszit kaptam és elindultam a mozgólépcső felé.
Most kezdetét veszi egy új élet egy új országban, egy új nyelven.
Miután felvitt a mozgólépcső, egy információs asztalhoz mentem, mert nem tudtam, hogy most menjek a kapuhoz vagy előbb még valakinek meg kell néznie a jegyemet. Azt mondták, hogy menjek a kapuhoz és a kapu mellett van egy asztal és ott kell érvényesíteni a jegyemet. Udvariasan megköszöntem a segítségét és az említett kapuhoz mentem.
A táskámból elővettem egy sapkát és a fejemre raktam. Nem tudom miért.
Egy ösztönöm súgta. Ugyanis, ahogy a kapuhoz közeledtem, egyre nagyobb lett a tömeg. Hogy miért? Mert a SHINee is pont azzal a géppel megy vissza Koreába, amelyikkel én. A fenébe! Miért nem mennek a saját külön gépükkel? Beálltam a sorba. Próbáltam a tekintettemmel megkeresni a fiúkat, de szerencsére nem láttam őket sehol. Ezek szerint még vagy nem jöttek meg vagy már beszálltak. Jó is lett volna, ha az utóbbi történik, mert, ahogy kimondtam magamban ezt a mondatot egy kéz csapott a vállamra én pedig ijedten hátranéztem.
A kéz tulajdonosa Taemin volt, bal oldalán Minho, jobb oldalán Onew állt. Mögöttük Key, Jong Hyun és Yoona állt. Összeszorult a szívem.
- Sziasztok,- erőltettem egy mosolyt az arcomra. Bizonyára úgy nézhettem ki, mint aki egy citromba harapott volna.
- Mizu?- kérdezte Taemin.
- Semmi. Veletek?- kérdeztem vissza.
- Jong Hyun kissé bedepizett tegnap- mondta Onew.
- Az hagyján. Úgy viselkedett, mint egy őrült- toldotta meg Minho.
- Sajnálom- sütöttem le a szemem. Észre se vettem, hogy már ment előre a sor, így 5 métert (kemény öt métert) maradtam le.
- Hé,- fogta meg a vállam és rántott maga felé valaki. Jong Hyun volt az.
- Szia,- mondtam lesütött szemmel.
- Miért nem vetted fel a telefonod? Azt hittem valami baj történt. Miért mentél el a koncert közben? Valami baj van?
- A rajongók és az újságírók félreérthetik a helyzetet- léptem egy kicsit hátra. Jong Hyun levette a vállamról a kezét.
- Értem. Szóval te szakítani akarsz?- kérdezte hitetlenül.
- Igen. Itt van Yoona neked. Sokkal jobb nálam. Csinosabb és híresebb.
- Nekem nem ő kell. Hanem te- mondta.
- Sajnálom- feleltem és hátat fordítottam neki. Könnyek szöktek a szemembe.
Mikor érvényesítettem a jegyem, átmentem egy fémdetektoros kapun és elvették a bőröndjeimet, átvizsgálták és azt mondták, hogy majd egy kocsi fogja a repülőhöz vinni. Így hát odaadtam a bőröndjeimet, átvizsgálták a hátizsákom, és engem is. „Tiszta” voltam, ezért átmehettem a kapun. Nem vártam meg a fiúkat, egyből elindultam egy hosszú folyosón, ami a repülőhöz vitt.
- Várj meg- kiáltott utánam valaki. Jong Hyun futott utánam.
- Mi az?- kérdeztem.
- Komolyan gondolod?
- Figyelj, ha ilyen a popsztár világ, akkor köszönöm, de nem kérek belőle. Ha boldog vagy vele, akkor én, már nem kellek. Én már feleslegessé váltam a számodra. Csak teher vagyok- mondtam és pár könnycsepp gördült végig az arcomon. Jong Hyun magához ölelt és megpuszilta a homlokom. Én pedig hagytam.
- Szeretlek. Fontosabb vagy számomra, mint bármi más. Ezt te is nagyon jól tudod- emelte fel a fejem- kérlek, ne hagyj el.
- Nem tehetek mást- léptem el tőle- nincs más választásom. Ha velem maradsz, ki is rúghatnak. Ha vele segítesz neki. Kérlek, válaszd őt. Yoona jobb nálam- mondtam és elfojtottam a kitörni készülő szökőkutat.
- Bogi- suttogta nagyon édesen. A szökőkút megindult.
- Sajnálom- mondtam, hátat fordítottam és elindultam a folyosón.
27 óra arra volt jó, hogy meggyőzzem magam, jó döntést hoztam. Mivel nem akartam, hogy elveszítse az állását, nőcsábásznak tartsák vagy esetleg Yoona kerüljön bajba, biztosítottam magam, hogy a lehető legjobb döntést hoztam.
Végre megérkeztünk Koreába. Az utasok leszálltak a repülőről. Majdnem ugyan olyan volt az ottani reptér, mint Magyarországon.
Egy folyosón mentünk végig. Aztán a folyosó vége felé valaki erősen megragadta a kezem és nem engedte el. Rémülten néztem fel.
- Téged választalak- mondta Jong Hyun és az ujjait az enyém köré fonta. El akartam húzni a kezem, de nem hagyta.
- Jong Hyun- néztem rá félve.
- Nem érdekel. Nekem te kellesz. Téged szeretlek- mondta teljes elhatározottsággal a hangjában. Az arca ugyanazt árulta el. Nem nézett rám. Szigorúan előre nézett.
- A vesztébe rohan- hallottam hátul Key hangját.
Kiértünk a fémdetektoros kapukhoz. Simán átengedtek minket. A bőröndöket már felpakolták kocsikra. Köztük volt az enyém is.
- Majd elmondom- mondta Jong Hyun látva az értetlen arcom.
Lementünk a mozgólépcsőn még mindig összekulcsolt kézzel. Ahogy leértünk erősen balra fordultunk és akkor megláttam egy rakat rajongót és fényképezőgépek vakuja vakított meg. A rajongók, ahogy megláttak minket összekulcsolt kézzel egy másodpercre elhallgattak, majd örült visítozásba kezdtek. Megálltunk egy pillanatra és a rajongók felé fordultunk, majd mentünk tovább. Két kisebb busz várt kint az utcán. Jong Hyun beterelt és miután beültem ő is beült mellém.
- Menj leghátra- mondta.
- Jó- feleltem és hátrébb kúsztam.
- Hozzánk költözöl.
- Mi?- mondtam teljesen elképedve. Még jó, hogy Erika dobott egy sms-t, hogy nem tud jönni, mert dolga van ezért elküldött egy útvonalat, hogy hogyan lehet az ő házához jutni. Most én küldtem neki egy sms-t, hogy ne várjon, mert Jong Hyunhoz költözök egy időre.
- Jól hallottad- mondta.
- Hú de gyorsak voltatok- ült az előttem lévő székre Minho.
- Fényképek- legyintett Jong Hyun.
Sorban megjöttek a többiek is és mikor végre mindenki bent volt indulhattunk. 20 percig utaztunk, majd egy óriási ház elé kanyarodtunk, ami előtt rajongók álltak. A fiúk kiszálltak és a rajongóknak írtak alá pár papírt meg csináltak velük közös képet. Én nem szálltam ki, mert azt mondták, hogy maradjak a kocsiba. Majd bent találkozunk. Nem is akartam kiszállni, köszi, a kérdést.
A kocsi tovább vitt. Egészen a bejáratig. Ott kiszálltam és bementem az ajtón. Egy hatalmas nagy nappali tárult a szemem elé. Leültem a kanapéra és vártam. 10 perc múlva a fiúk jöttek meg.
- Ez ki?- kérdezte a fiúktól egy magas növésű, barnára festett hajú, 40 év körüljáró férfi.
- A barátnőm- mondta Jong Hyun és mellém állt, átkarolta a derekamat.
- Te Yoonával jársz- mondta határozottam a férfi.
- Nem. Én vele vagyok együtt. Magyarországon, még a Balatonon jöttünk össze. Ne mondja, hogy nem tudja. Egy lesifotóst állított ránk- mondta rezzenéstelen arccal Jong Hyun.
- Mit keres itt?
- Itt fog lakni- állt mellém Key. Aztán szép sorba a többiek is.
- Rendben, ha mind benne vagytok, akkor maradhat. Mást úgysem tehetek. De Jong Hyun fiam, ezt az ügyet Yoonával neked kell kimagyaráznod. Neked kell megoldanod. Csak akkor maradhat itt- magyarázta a férfi azzal kiment az ajtón, amin bejöttünk.
Jong Hyun felkapott és körbepörgetett. Mikor lerakott magához húzott és megcsókolt. Sose gondoltam volna, hogy ez történhet velem. Tegnap még egy cseppnyi esély sem volt rá. Most pedig itt állok. Egy új országban, számomra új házban a szerelmemmel és a kedvenc bandámmal. Hihetetlen! Kérlek, ne legyen álom! Mi lesz, ha felkelek és eltűnik mindez? Nem akarom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése