33~ SHINee

Egész éjszaka sírtam. Ezért reggelre bedagadtak a szemeim és két nagy táska látszódott a szemeim alatt.
A fiúk nem kérdeztek semmit. Ezért nagyon hálás voltam. Igazán még én sem tudtam feldolgozni, megérteni, hogy mit is mondtak nekem. Gondolni se szeretnék rá. Szeretném figyelmen kívül hagyni. De nem lehet. Fáradtan mentem suliba. Szürke beborult ég, fekete nadrág, szürke felső. Szép napunk lesz.
Azóta, amióta kint voltam Japánban a fiúkkal nagyon rám másztak a lányok. Mindenki autogramot kér tőlem és van, hogy néha az utcán is megállítanak. Ennek szinte mindig örülök. De a mai napot inkább egyedül töltöttem volna, bezárkózva egy sötét szobába. Szerencsére ma volt tánc- és énekóránk is, így „kiüvölthettem” magamból a bánatom.
Szünetekben mindig odajöttek hozzám a lányok és elkezdtek pletykálni.
- Bocsi, de most nem igazán érdekel- mondtam a lányoknak és megkértem, hogy menjenek egy kicsit odébb.
Kimentem a teremből és az egyik lépcsőfordulóban a fal mellé guggoltam. Magam elé meredtem és nem gondoltam semmire. Csend volt.
- Hát te? Lógsz az óráról?- jött mellém egy fiú. Szép rövid fekete haj, nagy zöld szemek. Fekete farmer, piros- kék kockás ing. Nem ismertem. Nálam idősebb lehetett.
- Mi?- néztem fel.
- Már negyed órája megy az óra- mosolygott.
- Tényleg? Elbambultam- álltam fel.
- Milyen órád van?- kérdezte.
- Öhm…nem tudom. Igazából azt se, hogy milyen nap van. Azt sem tudom, hogy ki vagyok. Semmit se tudok- próbáltam nevetni.
- Nos ma kedd van. A neved Gi Bo. Az enyém pedig Lee Dae Woong- nyújtotta felém a kezét.
- Szóval te ismersz?- nyújtottam a kezem.
- Ki ne ismerne? Híres vagy- mosolygott.
- Hát izé…- kicsit zavarban voltam.
- Szóval lógsz?- kérdezte.
- Nem. Elbambultam- pirultam egy kicsit el.
- Akkor mit keresel itt?
- Ezt tőlem kérdezed?- nevettem.
Ezután leültünk a földre és beszélgetni kezdtünk. Dae Woong két évvel idősebb nálam, de csak egy évvel jár feljebb. B osztályos. A kedvenc színe a zöld, mert megnyugtató hatása van, kedvenc étele a kimchi és kedvenc itala a kóla citrommal. Egyszer én is megkóstolom. Elbeszélgettük az egész órát. Dae Woongnak még volt egy órája.
Mivel ez volt az utolsó órám én átmentem a könyvtárba, hogy kicsit japánozzak (ez volt az utolsó órám, amit „ellógtam”, így pótolok). Két órán keresztül ültem egy nyitott könyv felett. Egy szó sem ment bele a fejembe.
Amikor meguntam, felkeltem és bementem a kórházba. Megkerestem az orvost és beültünk az irodájába.
- Gondolkozott már?- kérdezett.
- Hát igazából még nem nagyon. Fel sem tudtam még fogni, hogy… műteni kell. És a fiúknak se mondtam még el. Nem igazán vagyok ebben jártas, de ha igaz, akkor, ha sikeres lesz a műtét, akkor utána tudok majd újra gitározni?- kérdeztem reménykedve.
- Minden esély megvan rá. Először el kell végezni a műtétet mihamarabb, mert tovább roncsolódhat a kezében lévő izmok. Mindenképpen gyorsan hozzon döntést, mert ha későn válaszol, lehet, hogy egyáltalán nem tud majd később játszani a gitáron, és a bal keze el fog gyengülni, míg végül nem tudja majd használni- magyarázott az orvos- Nagyon vigyázzon a csuklójára, mert ha egy rossz mozdulatot tesz, lehet, hogy el is szakadhat az egyik izom.
- Értem- próbáltam felfogni a hallottakat. Nem igazán ment. Ezt így másodszorra hallani, sokkal rosszabb volt, mint bármi más. Ha nem operálnak meg, akkor nem tudok gitározni, elvesztem a bal csuklóm. A kezemet. Ha megoperálnak, még akkor sem biztos, hogy tudok majd játszani. Ez így elég döntésképtelen helyzet.
- Na?- nézett rám az orvos.
- Még meg szeretném mondani a fiúknak. Utána beszélhetünk az időpontról.
- Rendben. Akkor mihamarabbi viszontlátásra- felállt és felém nyújtotta a kezét. Én is felálltam és kezet ráztunk. Kimentem az ajtón.
Hazáig meg sem álltam. Lesétáltam vagy öt buszmegállót. Igazából nem számoltam, csak mentem.
Mindenki otthon volt. A tv-t nézték. Én halkan bementem a szobánkba, ledobtam a táskám és a gitárhoz sétáltam. Leguggoltam elé. Végighúztam az ujjaimat a húrokon. Szeretnék újra gitározni. De ha megműtenek pihennem kell és lemaradok az egyetemről. Hogyan fogom bepótolni a japánt? És ma új táncba kezdtünk. Hogyan fogom utolérni a többieket? Ez egy nehéz döntés.
- Mikor jöttél haza?- kérdezte Jong Hyun. Felkaptam a fejemet és felálltam.
- Most- feleltem.
- Nagy a baj?- odajött hozzám és megölelt.
- Eléggé- mosolyogtam.
- Elmondod?- kérdezte és leültünk az ágyra. Megfogta a két kezemet.
- Most még nem tudom. Annyira nehéz beszélni róla- könnyek gyűltek a szemembe- szeretnék gitározni. Nem akarom abbahagyni. És mi lesz, ha igent mondok? Akkor teljesen le fogok maradni és csak teher leszek nektek- sírni kezdtem.
- Kérlek, ne mondj ilyeneket. Szeretlek és te nekem soha nem lennél teher. Ha a fiúknak az leszel, majd én rájuk szólok- letörölte a könnyeimet a kezével és magához húzva megpuszilta a homlokom.
Mikor egy kicsit alábbhagyott a sírásom, Jong Hyunnal együtt kimentünk a szobából a nappaliba.
- Fiúk mondanom kell valamit- mondtam nekik leszegett fejjel. A SHINee kérdőn néztek felém. Sziszi épp ekkor jött ki kötényben és egy kesztyűben a konyhából. Biztos sütöget.
- Mondjad- kérte Taemin.
- Szóval…hát az történt, hogy… szóval a lényeg az, hogy műtétem lesz- mondtam ki hirtelen.
- Mi???- döbbentek le mindannyian.
- A bal csuklómmal van valami. Meg kell operáltatni. Ezért nem tudtam gitározni és felemelni bármit. Ti is láthattátok tegnap. Nem szeretném, ha teher lennék számotokra. Ha valami baj van, akkor csak mondjátok meg és én próbálok változtatni rajta- mondtam és újra könnyek gyűltek a szemeimbe.
- Gi Bo ne mondj ilyet. A barátunk vagy, miért lennél teher?- kérdezte Onew.
- Ez igaz! Nekünk sose leszel teher- mondta Taemin és odajött megölelni.
- Mindig számíthatsz ránk- mondta Minho.
- Köszönöm fiúk- hálálkodtam és meghajoltam.
- Ezen nincs mit köszönni- mondta Key.
- Öhm édesem- fordult Key Sziszi felé.
- Igen?- kérdezte a barátnőm.
- A konyha. Ég- mutogatott.
- Jaj, ne!- kiáltott fel Sziszi a konyhába rohant.
Nagyon hálás voltam a fiúknak. Tényleg. Taemint annyira szeretem. Mindig meg tud nevettetni ezzel az édes stílusával. Onew és Minho pedig a két „bölcs”. Mindig tudják, hogy mi kell mondani. Key pedig…na, igen. Ő vele nem szoktam olyan sokat beszélni, főleg mostanában szinte semmit, de azért ő is a csapat tagja, a barátom. A díva. El van a saját kis világában Sziszivel. És Jong Hyun az, akit teljes szívemből szeretek. Szeretem. Imádom.
Miután a fiúk megtudták a hírt nem is feszegették tovább a témát. Amiért szintén köszönetet mondok nekik. Biztos érezték, hogy még én se vagyok vele tisztában. Vagy csak annyira meglepődtek, hogy szóhoz se jutnak.
Sziszivel késő este összefutottunk a konyhában. Mindketten valami nasi után kutattunk.
- Muszáj megműteni téged?- kérdezte miután ledobtuk magunkat a kanapéra egy-egy doboz fagyival a kezünkben.
- Igen. Ha nem műtenek meg, akkor elszakadhat az egyik izmom. Nem szabad hirtelen mozdulatot tenni vagy túlterhelni a csuklóm. Sziszi én félek- jött ki belőlem- mi lesz, ha megműtenek, de mégse tudom majd használni a kezem? Akkor mi lesz velem?- kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem leszel sztár. Vagy az leszel, fél kézzel- nevetett.
- Köszi,- mondtam.
- Jó, komolyra fordítva a szót Jong Hyun így is fog szeretni. És én is. És szerintem a fiúk is. Barátok vagyunk, ha te „megcsonkulsz” attól még önmagad maradsz. És mi önmagadért szeretünk- mondta Sziszi.
- Ez annyira jólesett! Köszönöm!- mondtam meghatódva és megöleltem. Igen. Ilyen egy igaz barát.
Nem számít, hogy mi fog történni. A lényeg, hogy rendbe jöjjön. Ha meg nem gyógyul meg, akkor is szeretni fognak. Ebben a hitben feküdtem le és keltem fel reggel.
Szép nap. Süt a nap, színes ruha és „gondtalan” élet. Legalábbis a délelőttre ez volt jellemző. A délután katasztrófába torkollott.
Már megint ők? Miért akarnak folyton keresztbe tenni? Minden jó és akkor megint feltűnnek! És ez történt ma is. Éppen befordultam volna az utcánkba, amikor négy lány odajött hozzám.
- Miért nem szakítasz vele?- kérdezte a legmagasabb lány, akinek barna haja volt és szinte fekete szemei, ami dühösen meredt rám. Láttam a pokol tüzét a szemében. Sasaengek voltak.
- Miért kéne szakítanom vele?- kérdeztem vissza.
- Nem illesz Oppához. Szakíts vele- mondta határozott hangon. A hangjából ítélve tele volt dühvel és fájdalommal.
- Nem tehetem- mondtam a szemébe.
Ekkor a lány a falhoz lökött.
- Mondd ki még egyszer- fújtatott egy lány.
- Nem szakítok vele- mondtam határozottan.
A barna hajú lány megfogta a nyakamnál a ruhámat és a földhöz „vágott”. Majdnem hasra estem, de szerencsére a két kezem gátolta ezt. Amint felálltam éreztem, hogy a bal csuklómmal van valami. Hirtelen belenyilallt a fájdalom. Nem mutattam ki. Ökölbe szorítottam a jobb kezemet.
- Ha még egyszer ki mered mondani ezt a mondatot, megjárod- fenyegetett a lány.
- Nem szakítok vele. Nem félek tőletek- mondtam határozottan.
- Te kis…- emelt kezet egy fekete hajú lány, de ekkor Sziszi és Key felbukkant a semmiből.
- Mit csináltok?- kérdezte szúrós szemmel Sziszi. Na, igen az ő pillantásától szinte meg lehet halni. Nagyon félelmetes volt. Még én is féltem tőle.
- S-s-s-s-semmit- dadogott a legmagasabb és elsomfordált a magas sarkújában.
- Ő Gi Bo, Jong Hyun barátnője. Hogy merészelitek bántani? Mi okotok van rá?- nézett Key, mint…nem is tudom…Jong Hyunra nézett így a Hello Babyben, amikor Jong Hyun egy lapát havat dobott Key hátára. És igen. A lézer szemek most is hatottak.
- Már megyünk is- somfordált odébb még két lány.
- Szeretnénk, ha szakítana vele- állt a sarkára egy igen szép testalkatú, fekete hajú sasaeng.
- Miért?- vonta fel a szemöldökét Sziszi- tudtommal remekül megvannak egymással. Nem veszekednek, sőt igazán össze illenek. Ti nem tudtok semmit. Csak azt tudjátok, amit az interneten és a tv-ben terjesztenek. Nem ismeritek őket igazából. Főleg nem Jong Hyunt, ha ilyet kértek tőlük. Szégyelljétek magatokat! És még ti nevezitek magatokat sasaengnek. Pff- oktatta ki Sziszi a lányt.
- Mi csak jót akarunk neki- fújta a lány.
- Aha persze. Majdnem bevettem,- nevetett gúnyosan Sziszi- Ha jót akartok neki, akkor ne válasszátok szét őket. Gi Bo híres, így egyen „rangúak”.
- Húzz innen- mondta Key a lézer szemeivel. A sasaeng még tétovázott egy kicsit, majd odébb állt.
Besiettünk a házba. Feldagadt a csuklóm és pokolian fájt. Ráraktam jeget. Ez egy kicsit enyhített a fájdalmamon.
- Key, Sziszi. Köszönöm a mait- mondtam és meghajoltam.
- Utálom őket- fújtatott Key.
- Én is. Legszívesebben eltaposnám őket- mondta Sziszi és egy újságra rálépett és a földön a lábával csavargatni kezdte.
Másnap reggelre kétszer akkora volt a kezem, teljesen vörös volt és még jobban fájt, mint tegnap. Ma a fiúk nem mentek dolgozni (nem tudom, hogy miért) én pedig elindultam az egyetemre. Félúton meggondoltam magam és felhívtam Jong Hyunt, hogy vigyen kórházba. Muszáj megmutatnom ezt a dokinak.
Jól is tettem, mert ha csak később szólok… Azonnali beavatkozás kellett. Elszakadt az a hülye izom, amire vigyázni kellett volna.
Átöltöztem egy „műtőruhába” és egy hordágyon bevittek a műtőbe. Jong Hyun aggódva nézett utánam. A fiúk még nem is tudták. Sziszi sem. Bepánikoltam. Nagyon féltem.
- Nem kell félni, minden rendben lesz- mondta egy nővér. Biztos látta a rémült arckifejezésemet.
A számra tettek egy maszkot és elaludtam…

32~ SHINee

Délelőtt újra megpróbáltam eljátszani. Nem sikerült. Még az egyetemre is magammal vittem a gitárom.
Valahogy sehogyan se volt jó. Pedig jól lefogtam az akkordokat. Az egyetem után hazamentem, ledobtam a táskám, leraktam a gitárom és elmentem vásárolni. A Japán koncerti fellépések után kaptam egy kis zsebpénzt és költekezni szerettem volna. Csak úgy. Minden ok nélkül. Felvettem az új kabátom, sapkám, kesztyűm és sálam. Az utolsót jól az arcom köré tekertem és úgy mentem ki. Természetesen a divatos hótaposóm se maradt otthon.
Elmentem egy plázába. - Kéne venni egy kocsit. Nagyon hideg van itt télen-.  A plázában kerestem egy CD boltot. Találtam is egyet. CNBlue CD-ket szerettem volna venni. Sajnos még egy CD-jük sincs meg. Eddig SHINeetól, SNSDtől és SuJutól vannak. Úgyhogy ideje volt beszerezni párat. Három albumot vettem és egy kislemezt.
Aztán átmentem a szemben lévő hangszerüzletbe. Vettem egy pengetőt a gitáromhoz.
Kimentem az üzletből és felmentem a második emeletre. Amit megláttam az valami elképesztő volt. Csoki csoki hátán. Csoki maci, csoki nyuszi, csoki teknősbéka, csoki, csoki, csoki. Minden mennyiségben. Automatikusan indultam el a kirakat felé. Aztán a bejárati ajtóhoz. Megragadtam a kilincset, lenyomtam és beléptem a csokoládé birodalomba. Talán akkora volt a bolt, mint egy osztályterem. Mindenhol polcok, dobozok, tetejükön csokoládébábuk álltak. Felvettem az egyik dobozról egy kiskutyát. Megyek tovább és látok egy Taeminre emlékeztető valamit. Kerek arc, nagy szemek, kicsi száj. Talán egy animében szereplő állatka lehetett. Nagyon édes volt.
Mindenkinek vettem valamit. Jong Hyunnak a kiskutyát, Taeminnek azt a valamit, Sziszinek egy szív alakút, Keynek egy kis csoki pólót, Minhonak egy baglyot, Onewnak pedig egy nyuszit. Magamnak nem vettem.
Még járkáltam a plázába, bementem vagy hat boltba.
Találtam pár aranyos felsőt és két nadrágot. Megvettem őket. Mindjárt jön a tavasz én pedig téli cuccokat veszek. Biztos nem vagyok normális.
Valahogyan megpróbáltam rendezni a szatyrokat, mert mind a két kezemben három-három zacskó lógott. A ruhákat raktam egy szatyorba, a csokik maradtak külön. A táskámba pedig elrejtettem a CD-ket és a pengetőt. És akkor megláttam egy cipőt. Nike! Tavaszra. Berohantam a boltba és levettem a polcról a méretem. Fekete alap, lila felirat. Tépőzáras. Tökéletes. Felpróbáltam és rögtön beleszerettem. Alig bírtam levenni.
10 perc után eldöntöttem, hogy megveszem, úgysem tudnám itt hagyni. Kifizettem és távoztam.
Leszálltam a buszról és a házunk felé igyekeztem.
És ekkor történt valami, amire nem számítottam. A bal kezembe volt a ruha és a cipős szatyor. Hirtelen az ujjaim elgyengültek és a két szatyor kicsúszott a kezemből. A szívem a torkomban ugrott. Felkaptam a két szatyrot a jobb kezembe (vigyáztam a csokikra) és szinte futottam a kapuig.
Berontottam a nappaliba. Leraktam a szatyrokat az ágyunkra és kezembe vettem a gitárom. Lefogtam az akkordokat, de nem úgy jött ki, ahogy vártam. Visszaraktam gitárt és megemeltem a ruhás szatyrot a jobb kezemmel. Könnyű volt. A ballal. Megfogni megtudtam, de felemelni már nem. Mi a fene?
Kimentem a nappaliba és megpróbáltam felemelni a távirányítót a bal kezemmel. Nem sikerült. A telefonomat se sikerült. Ezt nem értem. Hisztérikus állapotba kerültem, megpróbáltam minél könnyebb dolgot felemelni. Az újságot feltudtam.
Észre se vettem, hogy közben a fiúk figyelnek.
- Mi a baj?- állított meg Minho, amikor a konyhába akartam menni.
- Semmi. Engedj- mondtam.
- Ne hazudj- nézett a szemembe Minho.
Könnyek gyűltek a szemembe. Ez biztos nem lehet.
- El kell mennem- mondtam és hátat fordítottam neki.
- Hé,- ragadta meg a csuklóm Taemin.
- Hagyjatok- mondtam elcsukló hangon.
Taemin elengedte a csuklóm, én pedig villámgyorsan felöltöztem és kimentem a házból.
A kórházba rohantam. Egy nővérnek mondtam el a „tüneteim”, aki azonnal bevitt egy vizsgáló szobába és hívott egy orvost.
Amikor kijöttem a szobából, úgy nézhettem ki, mint akit megkínoztak. Egy borzalmas hírt kaptam. Miért nem gitároztam az elmúlt két évben? Könnyek gördültek végig az arcomon. Leültem egy székre és sírni kezdtem. Ezt nem hiszem el. Ez biztos nem lehet igaz! Valamit félrenéztek! Nem akarom…
Hosszú idő elteltével felálltam és hazamentem. Amikor beléptem az előszoba küszöbén az öt fiú velem szemben állt. Felnéztem rájuk.
- Mi a baj?- kérdezte Onew.
- Hol voltál?- kérdezte Jong Hyun.
- És…- kezdte volna Key, de megláthatta, hogy a szemembe könnyek szöktek.
- Bogi- jött oda Sziszi mellém és a hátamat kezdte el simogatni.
Kitört belőlem a zokogás. Egyszerűen nem bírtam még elmondani. Életem talán eddigi legnagyobb csapása ért. Én pedig nem tehetek ellene semmit. Hagyni kell elmenni. El kell engednem. De mégis hogyan, ha nem akarom? Miért kell elengednem?

31~ SHINee

Az egy hét hamar elrepült. Gyorsabban, mint gondoltam. De ez alatt az egy hét alatt kijött egy újság benne mindenféle hülyeségekkel. Például: JongHyun összeverte barátnőjét?
Most komolyan. Elképzelni se tudom, hogy Jong Hyun bántson engem. Szóval volt egy csomó minden. Jong Hyun betartotta az ígéretét és este tíz órakor kint várt engem a repülőtéren. Sajnos csak ilyen későn értem haza. Igen. Haza. Korea lett az igazi otthonom. Mintha mindig is ide tartoztam volna.
- Szia,- ugrottam a nyakába és szorosan megöleltem.
- Hála az égnek- suttogta és majdnem kiszorította belőlem a beleim.
- Izmos vagy- mondtam.
- Ne engedj el- suttogta.
- Ne szoríts- nevettem. Fájt a még lábadozó bordáimnak.
- Mi is kérünk ölelést- hallottam hátulról Taemin hangját. Elengedtük egymást én pedig hátrafordultam. Sziszi Keyt ölelte, Taemin karba tett kézzel mosolygott, Onew és Minho lazán, zsebre tett kézzel mosolyogtak felénk. Elmosolyodtam és Taemin nyakába ugrottam.
- Boldog vagy?- kérdeztem és a szemébe néztem.
- Igen- mondta és megölelt.
- Üdv itthon- ölelt meg Onew.
- Itthon vagyok- mosolyogtam.
- Wááá- Minho felkapott és megpörgetett.
- Pacsi- mondta Key és adott egy ötöst. Én kérdőn néztem rá.
- Oké megölellek- mondta és megölelt. Én néha nem értem ezt az embert. Szerintem Sziszi sem. De ha ő ilyennek szereti, akkor szeresse.
Jong Hyun összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk a kocsi felé.
Haza érve csináltam rákszirmot és letelepedtem a tv elé. Igazából nem is a tv-t néztem. A szerződésen gondolkoztam. Mi van, ha én is kötök egyet? Baj nem lehet belőle. És ha választanom kellene a három nagy cég közül, akkor azt választanám, ahol a SHINee tagok is dolgoznak. De félek.
- Mi a baj?- ült le mellém Minho, Onew és elém Taemin.
- Csak gondolkoztam- mosolyogtam.
- Elég gondterheltnek tűnt az arcod- mondta Onew.
- Nekünk elmondhatod- mosolygott kedvesen Taemin.
- Tudom- mosolyogtam tovább.
- Na?- fürkészte az arcom Minho.
- Mi lenne, ha aláírnék egy szerződést azzal a céggel, ahol dolgoztok?- kérdeztem. Nekem ez egy kicsit kínos volt…
- Szerintem nem lenne baj. De biztos ezt szeretnéd?- nézett Minho.
- Igazából, még nem döntöttem.
- Olyan jó lenne, ha együtt dolgoznánk- csillant fel a szeme Taeminnek.
- Tudom. Vagy mégse. Zavarnék. Ez így egy kicsit fura lenne- túrtam a hajamba.
- Miért lenne furcsa?- nézett rám Onew is.
- Én nem szeretem azt, amikor parancsolgatnak. Nem szeretem, ha rángatnak, mint egy bábut. Sehova se mehetek engedély nélkül- feleltem, miközben az ölembe ejtett kezemet tanulmányoztam.
- Ettől a tulajdonságtól kell majd megszabadulnod- mondta Minho.
- Ezen tudsz változtatni. Csak gondolkodj pozitívan- tette a vállamra a kezét Onew.
- Köszi,- biccentettem.
- Szerintetek vettek a fiúk sütit?- vakarta a fejét Taemin. De aranyos. Kitört belőlem a röhögés.
- Mi az?- néztek rám.
- Semmi, csak itt lelkizünk, erre Taemin sütire gondol. Ne vedd sértésnek, tök édes vagy- nevettem. Erre aztán mindenkiből kitört a nevetés.
Jong Hyun és Key elmentek vásárolni. Mindenki elvonult én pedig Jong Hyun szobájában (szobánkban) gitározni kezdtem.
Fél óra múlva megjöttek a fiúk. De jó, pont most akartam megmutatni valakinek, hogy mit találtam ki. Jong Hyun erre tökéletesen alkalmas lesz.
- Gyere, had mutassak valamit- húztam a csuklójánál fogva a szobánkba.
- Kíváncsi vagyok- nyalta meg az alsó ajkát.
- Ülj le- mondtam és az ágyra mutattam.
Leült az ágyra, én a földre ültem, ölembe kaptam a gitárt. Az elejét eljátszottam tökéletesen. A közepe felé hamisak lettek az akkordok. Mi? Pedig jól megnyomtam. Újra lefogtam az akkordot és megpróbáltam. Amis volt. Ijedten néztem fel. Jong Hyun kérdőn nézett rám.
- Lehet, hogy elfáradt a karom, mert ma sokat gitároztam- nevettem- régen gitároztam már, még vissza kell szoknia…- próbáltam valahogyan magyarázatot találni. Kicsit féltem.
- Jó. Ha így érzed, akkor majd holnap eljátszod újra- mondta és egy puszit adott a homlokomra.
- Rendben- tettem félre a gitárt.
Befeküdtünk az ágyba és elaludtunk.
Akkor már belül tudtam, hogy mi fog történni, de akartam hangosan kimondani. Túlságosan is féltem tőle. Azt, amit régen nagyon szerettem, hirtelen feltűnik, újra megszeretem és most elvesztem.

30~ SHINee

Tegnap korán elaludtam és ma sokáig fel se keltem. Ezért nagyon dühös voltam magamra, mert nem tudtam elköszönni a fiúktól.

Az ágyam mellett egy gitár állt. Egy kártya volt a húrjai között. Kivettem és elolvastam.

„Ez a gitár a tiéd. Használd okosan. Aludtál, nem akartunk felébreszteni. Gondolj ránk! SHINee”.  Mindenki aláírta. Szóval elmentek. Biztos, mivel reggel tíz óra volt. A fan fejem hirtelen kapott valahonnan egy „jelzést”. Tudatta is velem. Mindenkinek megvan az autogramja! Jó, mondjuk az összes Jong Hyuntól kapott CD-ket is aláírták, de azt nem igen tudtam kiolvasni. Itt pici betűkkel, összepréselve írták. Jong Hyun egy szívet tett a neve mellé. Szeretem. Nagyon!

Az ölembe kaptam a gitárt és játszani kezdtem rajta. Volt egy különös érzésem. Mintha hamarosan rossz hírek köszöntenének. Ettől kirázott a hideg, ezért gyorsan elhessentettem minden negatív gondolatot és elkezdtem játszani. Csak úgy. Vakon. Behunytam a szemem. A kezeim automatikusan fogták le az akkordokat.

- Szép- ült le mellém Sziszi. Abbahagytam a játékot.

- Mikor mentek el?- kérdeztem.

- Másfél órája szállt fel a gépük- felelt és egy hajtincsét kezdte tekergetni.

- Valami baj van?- tettem le a gitárt.

- Nincs- pirult el.

- Látom. Na, mondd el- unszoltam.

- Tudod, hogy elvégeztem azt a stylist tanfolyamot… és… na, hát szeretnék az övé lenni- mondta, miközben a földet bámulta.

- Ezt tudom. Van még valami, látom rajtad.

- Oké, na, jó elmondom. Szóval egy éven belül el kell döntened, hogy melyik céghez csatlakozol.

- Ezt ki mondta?- néztem rá.

- Bejött pár nagy cégvezető… Gondolom, nem szeretnél egyik magyar céghez se csatlakozni. Japánhoz meg biztos nem.

- Igazad van Sziszi, de én még nem szeretnék senkihez se csatlakozni. Tudod, először diploma és utána munka.

- De az iskolád is ilyen. Debütáltatós egyetem nem?- kérdezte.

- Igaz. Ott már sok embernek van szerződése. De én nem tudom elképzelni, hogy úgy ugorjak, ahogy másnak tetszik. Nem szeretném, ha parancsolgatnának nekem. Szeretnék majd nyáron hazamenni, de ha szerződésem lesz, már ehhez is egy koncert társul. Pedig csak a szüleimmel szeretnék találkozni. Érted?- néztem rá.

Ott ültünk a kórházi ágy szélén, kezünket tördelve és a földet bámulva. Egyikünk se szólalt meg. Tudtuk, hogy ez így nem fog menni.

- Vagy kiszállok vagy beszállok. Nincs más választásom- szólaltam meg hosszas hallgatás után.

- Mi? Nem értem- nézett rám Sziszi.

- Vagy távozok az egyetemről és haza megyek, vagy egy céghez csatlakozok.

- Értem. Egyik se túl jó. Végülis nem ezért jöttél el Magyarországról.

- Tudom. Nehéz.

- Kisasszony pár vizsgálatot szeretnénk elvégezni- jött be egy nővér, mire mind a ketten felkaptuk a fejünket.

- Rendben- mondtam és visszafeküdtem az ágyba, Sziszi pedig leült egy székre.

Egy órán keresztül matattak rajtam. Azt hittem ennél alaposabban már nem lehet megvizsgálni valakit, de tévedtem. Be kellett ülnöm egy toló székbe és elvittek egy szobába hallás- és látásvizsgálatra. Ellenőrizték a memóriámat is. Aztán bedugtak egy gépbe. Végül mikor ezzel is végeztek visszavittek a szobámba.

Lefeküdtem az ágyra, bevettem a bogyóim és csak néztem a plafont. Érdekes volt. Hamar meguntam és az ablakhoz ültem. Kezembe vettem az új gitáromat és játszani kezdtem. Épp a With Words közepén járhattam, amikor rezgett a telefonom. Egy üzenet jött Jong Hyuntól. „Gyógyulj meg hamar!” Küldött egy képet is, ahol mindenki integetett és mosolygott. Lefotóztam a gitárt és elküldtem Jong Hyunnak. Köszönöm. Ennyit írtam. Visszaültem az ablakhoz és újra játszani kezdtem. Sziszi nagy örömére. Ő zongorázott, én gitároztam. Régebben. Most már csak én játszok valamilyen hangszeren. Ő nem.

- Még mindig nagyon jól áll a kezedben- mondta Sziszi én pedig odanéztem. Lefotózott.

- Köszi,- nevettem- milyen lett a kép?- kérdeztem és félre raktam a gitárt.

- Nagyon jó. Fotogén vagy- hozta oda a telefonját és megmutatta az általa készített képeket. 

Egy arról, amikor kifelé bámulok az ablakon és úgy játszok, egy olyan, amikor odanéztem a gitárra és egy olyan, amikor a fotós felé fordultam.

- Tényleg jók lettek- dicsértem.

- A modell volt tökéletes- mosolygott Sziszi.

A mai nap nyugis volt. Se újságírók, se fanok, se sasaengek. Boldog nap volt a mai. Eltekintve attól, hogy nem voltak itt a SHINee tagok.  

29~ SHINee

Ijedten néztem körbe. Nálam egy sporttáska és egy női táska. Náluk semmi.
- Mit akartok?- kérdeztem és ledobtam a sporttáskát.
- Tudod te azt. Nekünk sasaengeknek az a feladatunk, hogy az általunk választott csapatunk rajongóihoz exkluzív felvételeket is eljuttassunk. Nos, te ebben az esetben akadályozol minket. Vagy odaadod a telefonodat, vagy erőszakkal vesszük el- nyúlt felém a festett szőke.
- Nem félek tőletek- mondtam határozottan a szemébe és a légkör hirtelen fagyos és hideg lett.
- Rendben. Nem is kell félni. Lányok- tapsolt kettőt a cicababa és kilépett mögüle egy lány. Többes számot mondott… Mindegy. A lány elment mellettem és megállt mögöttem. Ösztönösen is megszorítottam a táskám.
- Még egyszer megkérdezem. Átadod a telefonod?- kérdezte a szőke.
- Még mindig ugyan az a válaszom- feleltem hűvösen.
- Tudsz repülni?- kérdezte egy fekete hajú alacsonyabb lány.
- Mi?- néztem rá értetlenül. Ezt az alkalmat kihasználva a szőke, megpróbálta elvenni a táskám.
Ebből huzavona lett. Hol ő húzta, hol én. Aztán hirtelen elengedte én pedig hátraestem. És hogy ez ne legyen neki elég a mögöttem álló lány kitette a lábát, így abban is elbotlottam és leestem a lépcsőn.
- Futás- kiáltották a lányok és már ott sem voltak.
Valahogyan a bal oldalamra estem, a bal kezemre. Levegőt alig bírtam venni. Megpróbáltam felkelni, de nem ment. Iszonyúan fájt a lábam, a mellkasom és a karom is. Minden erőmmel azon voltam, hogy felkeljek. Három perc erőlködés után a lépcsőkorlátra támaszkodva felálltam. A táskám még mindig a lépcső tetején volt. Hogy hogyan volt bennem ennyi erő? Azt nem tudom. Felmentem a táskáért és ledobtam. Lementem, felvettem, ledobtam a következő fordulóba. Ezt eljátszottam még kétszer. Talán ennyit bírt az erőm.
- Gi Bo- rohant oda hozzám Minho ahogy meglátott.
- Sasaengek- próbáltam mosolyogni.
- Maradj csendben. Onew hol vagy?- kiáltott hátra. Egy tized másodperc múlva meg is jelent a vezető.
- Mi a…?- kerekedtek el a szemei- Hívok segítséget- rohant el.
- Fel tudsz állni?- kérdezte Minho.
- Azt hiszem nem- nyögtem. Alig kaptam levegőt. Mintha bedugultak volna az orrom és a számon keresztül is alig kaptam. Minden levegővétel egy szúrás volt a mellkasomba.
- Hol fáj?- nézett rám kétségbeesetten.
- Láb, mellkas, kar. Röviden- mondtam.
- Bogi!- láttam Sziszi rémült arcát, amint felém rohan.
- Jól vagy?- guggolt le mellém.
- Még élek- mosolyogtam.
Sorban megjöttek a többiek is. Onew mentőt hívott. Utálom a mentőautót. Hangos is és úgy rázkódik benne az ember, mintha repülni szeretne, de azok az övek visszatartják. Jong Hyun és Taemin mérgelődött egy sort (meg akarták találni a sasaengeket, akik lelöktek), de belátták, hogy ez nem megoldás. Key azt se tudta, hogy mit csináljon. Fel- alá járkált és közben imádkozott. Azért még nem a haldoklok.
- Hogy megyek vissza veletek Koreába?- jutott hirtelen eszembe ez a kérdés.
- Sehogy. Itt maradsz és pihensz- adta az egyszerűnek tűnő választ Minho.
- De nem akarok tőletek elválni- vágtam szomorú képet.
- Itt a mentő- pattant fel Onew.
Egy óra múlva már a vizsgálóban feküdtem, kórházi köpenyben. Mindenféle vizsgálatokat végeztek el rajtam. A bokám és pár bordám megzúzódott, a karomon pedig egy csont megrepedt. A csuklómmal elméletileg nincs baj. Hála az égnek. Tudok gitározni. Egy hetes megfigyelésen kellett részt vennem, ezért mindenki hazament, hogy hozzon nekem valamit. A fiúk az összes plüssjátékot behozták, amit a koncerteken gyűjtöttünk. Biztos van vagy 100 darab.
A fiúknak holnap reggel indul a gépük vissza Koreába. Én pedig még egy hétig itt fogok sínylődni.
- Maradok veled, ha szeretnéd- mondta Sziszi.
- Megtennéd?- csillant fel a szemem.
- Persze. Hiszen ezért vagyunk barátnők- nevetett. Elmosolyodtam. Ha nem ő lenne a barátnőm, akkor ki más?
- Édesem- jött be Jong Hyun és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Én megyek- pattant fel Sziszi és kirohant. Mosolyogva néztem utána.
- Hogy vagy?- kérdezte Jong Hyun.
- Jól- feleltem.
- Figyelj… én is szeretnék itt maradni- pirult el.
- Arról szó sem lehet. Neked dolgoznod kell. Ha én nem megyek be az egyetemre az más, mintha a munkahelyedre nem mész be- magyaráztam.
- Tudom. De mégis. Nem szeretnéd, hogy velem legyél?- nézett rám ellenállhatatlanul aranyos, csillogó szemekkel.
- Erre magad is tudod a választ. De a munka fontosabb- tettem a kezére az enyém.
- Várni foglak a reptéren. Megígérem- mondta és egy csókot lehelt az ajkaimra. Kérlek, ne menj el! Maradj itt velem! De nem lehetek önző. Muszáj a munkára koncentrálnia.
- Szeretlek- suttogta, miután elváltak egymástól az ajkaink.
- Én jobban- mondtam és újra heves csókcsatába kezdtünk.

Ekkor még nem sejtettem azt, hogy valami örökre el fog veszni belőlem. Egy részem el fog tűnni. Mintha sose lett volna…

28~ SHINee

Japán, Tokió, harmadik nap, vasárnap. Hogy holnap hogyan fogok iskolába menni ezután a nap után? Jó kérdés. De sorjában mindent.
Szóval a tegnapi nap után a mai még fárasztóbb volt. Ma reggel ötkor keltünk utána pedig rohangáltunk, mint az őrült. A fiúk interjúkat adtak, rajongókkal találkoztak és ki tudja még mi egyebet csináltak, mert nekem reggel 8 óra után már nem is volt lehetőségem találkozni velük egészen a koncertig. Én rohangáltam egyik cégtől a másikig, interjúkat adtam, fotózásra mentem, rádió és tv adásban is szerepeltem, egyszóval mindent csináltam, amit csak egy sztár csinálhat. Szerencse, hogy Sziszi velem volt. Ha nem lett volna velem, szerintem egy idő után feladtam volna. Örök hála.
Este nyolc óra fele estünk be az arénába. Vagy nyolc kávé volt bennem. Sziszibe talán öt. De csak talán. A lényeg az, hogy ő folyamatosan pörgött én meg "vánszorogtam" utána.
- Sziasztok- jött felénk Taemin és megölelt minket.
- Szia- köszöntünk vissza. Sziszi Keyt ölelte én pedig ledobtam magam egy székre.
- Én már ölelést sem kapok?- jött felém az álompasim. Ők már teljes felszerelésben voltak. Ellentétben velem.
- De kapsz- felálltam és megöleltem. Mélyen beszívtam az illatát.
- Gi Bo na végre! 15 perc és jelenés és te még mindig nem vagy kész?- szakította félbe a romantikus pillanatunkat egy nő. Valaki adna öt perc szünetet? Senki?
Így hát el váltam a szerelmemtől és mentem átöltözni. 
Kaptam valami borzalmasan álló csőtopot és egy csőgatyát. A csőtoptól hamar megváltam, mivel túl szélesek a vállaim, ezért nem is nagyon állt jól. A nadrág maradt. A felső helyett magamra kaptam egy félvállas, flitteres zöld színű felsőt. Hmm... Még mindig nem volt az igazi. Kerestem egy fényes nadrágot. Találtam is egy feketét. Felvettem egy fekete magas sarkút és készen is voltam. A hajamat csinálták a legtöbb ideig. A fiúk már régen elkezdték a koncertet, miközben én még mindig a tükör előtt ültem. 
Valahogyan aztán még is kész lett. Kiegyenesítették és beleraktak pár kósza szőke és zöld póttincset. Igazán punkosan néztem ki.
A fiúk éppen az Amigot énekelték, amikor végre valahára megkaptam a mikrofonom és a színpad mögé léphettem. 
Mikor befejezték én mentem a színpadra. Az előző színpadokhoz képest, ez meglehetősen kicsi volt. Közép egy "nyelv" volt ami T alakban végződött. Kimentem és vártam, hogy elindítsák valamelyik számomat. Azt se tudtam, hogy mi a sorrend. Tényleg! Még ezt se tudtam meg. De nekem végül is mindegy, mert annyira ügyes vagyok, hogy ha elindítják az elejét én már rá is éreztem és észre se vettem és énekelek. Legelőször a Miley Cyrus számot nyomták be. Aztán jött a Bánat utca, Hana Kagari, BOF betétdal és With Words. Mindegyik szám más érzelmeket váltott ki belőlem. Az első nagyon gyors volt ott figyelnem kellett és igazából csak sodródtam az alappal. A másodikat egyedül énekeltem, mert Sziszi eltűnt a tömegben. Az utolsó előttit megint megkönnyeztem és járkáltam fel-alá. Muszáj volt. 
Az utolsó számhoz kaptam egy gitárt. Ezzel most mit csináljak? Az meg egy másik kérdés, hogy honnan tudják, hogy tudok gitározni, pont ezt a számot és amúgy mások más kérdések röpködtek a fejemben, de ezeket most el kellett nyomnom. Kaptam a T alakú nyelv végére egy széket, kezembe adtak egy gitárt és játszottam. Alap, ének, gitár. Ez a gondolat, körülbelül a szám közepén jutott az eszembe: mi lesz ha elfelejtem miközben játszok? Ettől a gondolattól meglehetősen ijedt képet vághattam, mert többen riadtak néztek rám. Mosolyogtam egy sort és folytattam az éneklést. A kezeim úgy csúszkáltak az akkordokon, mintha nem két éve játszottam volna utoljára, hanem tegnap.
Egy kicsit szomorú voltam, amikor véget ért a szám. Még gitároztam volna. Lementem a színpadról, ezután a fiúk még két órán keresztül énekeltek és táncoltak a közönségnek. Az összes számot elénekelték és táncolták, amit csak ismerek. 
A One című számnál szinte mindenki sírt. Taemin és Onew mosolygással próbálták leplezni, Minho faarccal nézte a közönséget (kicsit ijesztő volt), Key és JongHyun egymásba karolva sírtak. Hát igen. Egy dal, amit ők maguk írtak a családtagjaiknak. Ez volt az utolsó szám. Talán este 11 óra lehetett. Megköszönték a fellépési lehetőséget, a vastapsot és szó szerint mindent. Felszedték a plüssállatokat és levonultak. 
A színpad mögött már mindenki sírt. Egy csoportos ölelést kezdeményeztem.
- Gi Booo- borult a nyakamra Taemin, aztán sorban mindenki. Sziszi ijedten szaladt felénk.
- Bogi az öltöződ- hadarta. egymásra néztünk és amint felfogtam a mondat lényegét futni kezdtem.
4 lány sasaeng éppen a telefonomat nyomkodták. Dühösen néztem rájuk.
- Ti mit csináltok?- förmedtem rájuk.
- Unni szia! Semmit, csak néztük a telefonodat- vihogott egy festett hajú szőke cicababa.
- Adjátok ide a saját telefonotokat- indultam feléjük. Ha küldözgettek képet, akkor azokat le fogom törölni. Legalábbis ez volt az elképzelés. 
-  Miért?- kérdezte egy fekete göndör hajú, szeplős lány.
- Mert azt mondtam- nyújtottam ki a kezem. Egy lány a zsebébe nyúlt és odaadta a telefonját. Azonnal beléptem a képekhez és letöröltem az átküldött képeket. Vagyis az összeset. Más nem is volt rajta.
- Ti is- mondtam határozottan, miközben a lánynak visszaadtam a telefonját.
A fiúk és Sziszi megjelentek az ajtóban.
- Oppaaaaa- indult el egy lány, de elálltam az útját. 
- Telefont- sziszegtem. Egy kicsit megijedt. De még mindig nem akarta odaadni a telóját. Jaj de nehéz bírni ezekkel a sasaengekkel. 
- Adjátok oda a telefonotokat- szólalt meg hirtelen Minho és fenyegető képet vágott. A lányoknak elkerekedtek a szemeik és szinte két másodperc alatt a kezembe volt a maradék három telefon.
A fiúk elsiettek (szinte elrohantak) , én pedig letöröltem az összes képet.
- Tessék, ennyi volt. Meg ne lássam még egyszer, hogy ilyenre vetemedtek- mondtam vészjóslóan miközben visszaadtam a telefonokat.
A lányok mérgelődve kivonultak az öltözőmből. Végre. Egy kis csend. Csigalassúsággal bepakoltam a táskámba és kimentem. A fiúk szerintem már rég a kocsiban ültek, Sziszivel együtt. Kicsit gyorsabbra vettem a tempót. Épp egy lépcsőfordulóhoz értem, amikor megláttam a négy sasaenget, akik az előbb még az öltözőmbe lófráltak.
- Ti mit kerestek itt?- néztem rájuk.
- Téged- felelt a szőke hajú cicababa.

27~ SHINee

Japán, Nagoya, szombat második felvonás.
Ma korán reggel kellett kelnünk. Kocsiba ültünk és utaztunk. Mindenki aludt. Én Jong Hyun vállán, Taemin és Minho egymás fejét támasztották, Key pedig Sziszi ölébe hajtotta a fejét, összekuporodott és úgy aludt. És ezt csak azért tudom, mert Sziszi feltette a képet twitterre.
Ma sokat beszélgettünk Sziszivel, amíg a fiúk próbáltak. Kiderült, hogy a követség több tagja, és a nagy kiadók is a VIP helyen ültek, ezért nem tudott táncolni. Fülét farkát behúzta. Ez azért vicces. Hihi. És kiderült róla, hogy egy ruhaboltban dolgozott, embereket öltöztetett és elvégzett egy stylist képző tanfolyamot. Szóval hivatalosan is teljesült az álma, miszerint stylist lesz. Már csak azt kell elérnie, hogy egy bizonyos embert öltöztethessen.
Ami engem illet, a fanok feltöltötték az összes számot és azokat is, amikben én is szerepelek, sőt még a szóló számaimat is felrakták. Nagyon sokan néztek meg. Tegnap óta még két Japán cég kért, hogy kössek velük szerződést. Nemet mondtam. Azért még nem olyan tökéletes a japán nyelvtudásom. A mai délután kicsit nyugisabb volt, mint a tegnapi. Sziszi csinált egy MySpace oldalt nekem. És facen is csinált egy oldalt. Gi Boss lett a neve.
- Ha ez beindul, akkor építettek egy Gi Boss Cafe-t- gondolkodott hangosan, belőlem pedig kitört a nevetés. Még hogy kávéház. Rólam! Ez baromi vicces. Még elképzelni se tudom.
- Mi olyan vicces- jött le a színpadról Key. Úgy látszik, semmiről se akar lemaradni. A többiek is tartottak egy kis szünetet. Én sírva nevettem és Sziszire mutogattam az említett pedig ártatlan szemekkel nézett.
- Gi...hahaha...Boss…hahaha...kávéház- röhögtem.
- Hé, ez jó ötlet- fonta össze a karjait Sziszi, miután a kijelentésemtől mindenki röhögő görcsöt kapott.
- Tényleg- nevetett a leghangosabban Key.
- Na, majd meglátjátok. Olyan kávéházat építek, hogy csak ámuldozni fogtok! És ti be sem tehetitek majd a lábatokat- mondta mérgesen Sziszi.
- Jól van édesem- mondta Key és egy puszit nyomott a barátnője fejére.
Kicsit alábbhagyott a nevetés. Sziszi tényleg mérges lett, mert nem is szólt hozzánk, csak a laptopját nyomogatta.
- Naaa- nézett rá Key cuki arcot vágva.
Sziszi még feléje se nézett.
- Szeretsz?- kérdezte Key.
- Nem- jött a válasz.
- Na! Hazudsz?
- Nem.
- Haragszol?
- Igen.
- Mivel lehetne a szívedet meggyógyítani?- kérdezte huncutan Key.
- Semmivel.
És ez ment tíz kerek percig, mert Sziszi hamar beadta a derekát. Hát igen. A szerelmednek nem lehet ellenállni. Van ez így.
- Hát ezt nem hiszem el- morgott Onew és elfutott. Két másodperc múlva egyikük se volt a közelünkben.
Mi csak később vettük észre, hogy miért. Legalább fél tucat sasaeng jött velünk szembe. Hogyan jutottak ezek be? Itt nincs biztonsági őr?
Mire felfogtam, hogy ezek itt vannak már csak két centire voltak tőlem.
- Tényleg te vagy Oppa barátnője?- ölelt meg az egyik lány.
- Nagyon jó hangod van- mondta egy másik.
- Kérhetünk autogramot?- nyújtottak felém egy csomó lapot. Én pedig aláírtam magyarosan. Hehe. Gonosz vagyok.
- Tök jó a szerkód- dicsért egy lány és lefotózott.
- Köszi,- feleltem.
- A fiúk hol vannak?- nézett körül egy másik lány.
- Nem tudom- feleltem.
- Keressük meg- vetette fel az ötletet egy újabb lány.
- Jó- mondták többen is.
- Szerintem nem jó ötlet. Hagyjátok őket próbálni. Ha nem próbálnak, akkor nem tudnak a koncerten megfelelően teljesíteni- próbáltam lebeszélni őket.
- Őrök- kiáltotta egy nő, akinek valami volt a fülén. Két testes férfi jött be az ajtón.
- Vele vagyunk- ragadták meg a karom.
- Dobd ki őket- legyintett a nő.
A lányok elszorították a kezeimben a vérkeringést annyira szorítottak. Nem akartak elengedni. Néhány sasaeng megfutamodott és kiszaladt. De még így is maradtak hárman. Egy a lábamat, kettő pedig egy-egy karomat fogta. Óriási. Felemeltem a lábam, de ekkor hanyatt estem, mert a két lány hátrahúzott.
- Köszi,- sziszegtem. Felvettem a „dühös vagyok, ha nem mész innen megöllek” nézést és a két lányra néztem. Elengedtek és elfutottak. A harmadikat pedig az őrök vitték el.
- Elmentek- kiáltott Sziszi, mire a fiúk megjelentek.
- Jól vagy?- segített fel Jong Hyun.
- Aha. Utálom őket.
- Mi is- értett egyet velem Minho.
Estefelé egyre több és több lett a munka. Nekem papírokat kellett töltögetni, a fiúknak eltűnt a ruhájuk (elvitték azok a bolond sasaengek) ezért újat kellett választaniuk. Természetesen maradtak az egyenruhánál és a SHINee Word pólót vették fel. nekik mindegy, hogy mit vesznek fel, tökéletesen áll rajtuk. Én kaptam egy farmer- kék pólópárosítást, ezzel is jelezve, hogy együtt vagyok a legalacsonyabb taggal, akin szintén a kék SHINee World póló volt. Hogy ebből milyen jó kis sztorik fognak születni. De a gyűrűt már tegnap kiszúrták az újságírók. Csináltak egy olyan képet ahol én éppen fogom a mikrofont és énekelek és bekarikázták a gyűrűt az ujjamon. Ugyan ezt Jong Hyunnál is megcsinálták. A web újságba még azt a képet is odatették, ahol Jong Hyun éneklés közben fogja a kezem és a cikk ennyiből állt: „Jong Hyun és barátnője Gi Bo egy szerelmes dalt adtak elő együtt, amin Jong Hyun azt a sort, hogy „szeretlek” a barátnője szemébe mondta. Vajon meddig tart ez a szerelem? Bővebb információt a Japán fellépések után tudunk adni.”
És erre ki adott engedélyt? Senki. Este hét órakor elkezdtek beözönleni a nézők. Most én nyitottam meg a koncertet a Hana Kagarival. Ugyanaz az érzés, ugyanaz a szabadság. Enyém a színpad. A végén még én is megkönnyeztem. Utánam a fiúk nyitottak a Ring Ding Dong remixelt verziójával és folytatták a Sehrlockkal, Ready or not, Amigo, Love like oxygen, In my room, Electric heart, One for me.
Gyönyörűek voltak, mint mindig. A koncert közepén jött a hír, hogy a végére kaptam három szám éneklési lehetőséget, mert a vezetők kérték, hogy legyen nekem is valamivel több szerepem a koncerteken. Számomra kedves számokat választottam. Két koreait és egy magyart. Az egyik szám a Boys over flower egyik betétdala volt, a What should I do, a másik a You’re beautiful dala, With words. A magyar szám: Bánat utca. Hogy ne csak lassú számok legyenek.
Sziszi az első sorban kapott helyet, így nem tudtam neki szólni. De a fiúknak sem. Mivel hol beálltam énekelni, hol hátul futkorásztam valami után. Például egy sasaeng megpróbált bejutni a fiúk öltözőjébe. Sikerült is és éppen Taemin egyik pólóját vitte volna el, amikor a földre terítettem. Hát ezek aztán tudnak harcolni. Majdnem eltörte a kezem. De végül valahogyan mégis én nyertem. Kidobattam. Újra bezártam az öltözőjüket és visszasiettem a színpadhoz.
Á elfelejtettem átöltözni. Visszarohantam az öltözőmbe. Ki hagyta nyitva az ajtót? Bementem.
- Gi Bo két perc múlva jelenés- szólt be egy férfi.
- Járt itt valaki?- fordultam felé.
- Nem…- felelt és beljebb jött- mi történt itt?
- Én is ezt szeretném tudni.
Az egész öltöző fel volt forgatva. Mind a földön volt. a táskám kiborogatva, a ruhák szanaszét hevertek. Szerintem nem loptak el semmit. Mindenesetre körülnéztem. Minden megvolt. A telefonom az asztalon. Felnyitottam a billentyűzárat. Több képet átküldött magának valaki. És egy új képet is küldtek nekem. Üzenet volt rajta: „Válj el tőle vagy megbánod!”. Én ezektől már nem félek. Ha legyőztem Yoonát, legyőzőm őket is.
Fél perc alatt átöltöztem és kint termettem a színpad mögött.
A fiúk lejöttek a színpadról. Jong Hyun átvett egy tiszta pólót és együtt mentünk ki a színpadra. Felcsendült a zene és énekelni kezdtem, utána ő, refrén és így tovább. Úgy, mint tegnap. Sziszi kipirosodott arccal, csillogó szemmel kamerázott minket. Jong Hyun megfogta a kezem és úgy énekeltünk tovább. A szám végén adott egy puszit az arcomra.
Feljöttek a fiúk és Ayo-ztunk egy sort. Sziszi egyfolytában a szerelmét vette én pedig a sajátomat néztem. Senki miatt nem fogom elhagyni. Ez biztos.
A fiúk bő két és fél órát álltak a színpadon. Azt hitték vége, de én ekkor megjelentem abban a ruhámban, amit a vizsgán hordtam a Hana Kagarihoz. Piros térdig érő ruha egy fekete övvel feldobva. Fekete nyaklánc, fekete kesztyű a jobb kezemre, fekete fülbevalók és fekete bakancs. A fiúk kérdőn néztek rám. Én csak mosolyogtam és kimentem a színpadra. Megálltam a közepén és a számhoz emeltem a mikrofont. With words.
Énekeltem. Az alapot alig hallottam. Megint egybeolvadtam a zenével. A refrénnél kicsit beindultam és mozogni kezdtem. Nem táncoltam csak a jobb lábammal „doboltam”.
Újra halk rész. A második refrénnél már mentem. Első „nyelv”, második „nyelv” újra a színpad közepén. Harmadik refrén megálltam a negyedik „nyelv” végén Sziszi előtt és énekeltem. Hallottam, ahogy ő is dúdolt. Felvett a telójára. A szám végére ott álltam. Úgy éreztem, ez a dal teljesen kiszolgáltatottá tett. Úgy éreztem belelátnak a gondolataimba, az érzéseimbe és mindenbe, ami körülöttem folyt. Beláttak a múltamba, a jövőmbe. Csak nekem erről senki sem szólt.
A BOF betétdalát mindig megkönnyezem. Csak azt nem tudom, hogy miért.
Elindult a zene. Hibátlan kezdés. A hangok a helyükön. Elsétáltam a harmadik nyelvhez. A végén megálltam és ott énekeltem a refrén közepéig. A közepétől visszamentem a színpad közepére. Ott énekeltem tovább.
A refrén alatt muszáj volt sétálnom, vagy ott helyben estem volna össze. Mindig meghatódom a számtól, aminek következtében sírógörcsöm lesz és fél órán keresztül biztos csak zokogok. Ennek a dalnak története van. Ami még nagyon régi.
Az utolsó refrén közepét már Sziszi előtt énekeltem. Az utolsó sorokat is. Mindent beleadtam a végébe.” Ez vagyok én! Tudjátok meg!”Gondoltam.
- My best friend come here!- mutattam Sziszire, aki meglepett képet vágott.
- Gyere- mondtam a mikrofonba- Bánat utca?- kérdeztem tőle mosolyogva.
Bólintott és feljött a színpadra. A többi fan meglepetten nézte, ahogy felsegítem Sziszit a színpadra és neki adom a mikrofonom. Nekem hoztak egy másikat.
Ránéztem és mosolyogva bólintottam. Ő halványan bólintott. A zene elindult.
Középre húztam a barátnőmet és énekelni kezdtem. Az első versszakot egyedül énekeltem. A második versszakra Sziszi ráérzett és a harmadikat együtt énekeltük. Volt egy kis zeneszünet. Végig egymásra néztünk ez alatt az idő alatt és mosolyogtunk. Aztán újra együtt énekeltünk. Táncolni kezdtem. Énekeltünk. Éreztem, ahogy felszabadul a zene hatására. Ő is táncolni kezdett. Körbetáncoltuk az egész színpadot. Végig mosolyogtunk. És csak énekeltünk.
A végén hirtelen abbahagytam a lassú résznél és Sziszi egyedül, lehunyt szemmel énekelt. Én halkan vokáloztam Sziszi pedig énekelte a dallamot. Ezt még mi találtuk ki általános suliban. A legvégét viszont mind a ketten énekeltük. Őrült tapsviharba kezdett a közönség. Meghajoltunk és lementünk a színpadról.
A fiúk visszamentek egy Replay számra, amiből sajnos nekem ki kellett maradnom, mert kérték, hogy még egy számot énekelje el. Ennél gyorsabb számot nem ismerek. Jó lehet, hogy Miley Cyrus már sokak szerint nem „menő”, de én akkor is egy számot választottam tőle. Saját koreográfiával. You’ll always find your way back home. Az egyik kedvenc dalom tőle. Jó pörgős számot választottam. De nem is bántam, mert eddig csak lassú számokat énekeltem, meg egy közepesen gyors számot.
A fiúk lejöttek, én újra felmentem.
- Még egy?- kérdezte Jong Hyun.
- Nem tetszik?- kérdeztem vissza.
- Imádlak- mondta és egy gyors puszit nyomott a számra.
Kimentem és vártam. A zene elindult én pedig csak álltam. Ének rész. Miközben énekeltem, mutogattam magamon és a levegőben, ezzel érezve, hogy értem, amit éneklek, még ha ti nem is. De refrént mindenki énekelte velem. Meg is lepett rendesen. Énekeltem a refrént és táncoltam. A második refrénnél a közönséget énekeltettem. Mondhatom az angol kiejtésük nagyon vicces volt. De azért boldogan énekeltek. És én is. Szóval örült mindenki és ez jó.
A végén úgy éreztem magam, mintha nem is én lennék. Valahol már réges régen elhagytam a testemet. Nem voltam önmagam. Igen ez a szám gyakran előidézett nálam dolgokat. De csak azért, mert pörgős a szám.
Utolsó kitartott hang. Itt éreztem azt, hogy visszatértem a testembe. Vastapsot kaptam. Mosolyogva és fáradtan meghajoltam, majd újra a számhoz emeltem a mikrofonom. Ezúttal nem szándékoztam énekelni. A közönséghez szóltam. Csak úgy áradt belőlem minden féle.
- Köszönöm. Tényleg nagyon köszönöm. El sem tudjátok hinni, hogy most mennyire boldog vagyok- könnyeztem meg egy kicsit- az, hogy egy ilyen „kívülálló” állhat itt ezen a színpadon, ebben az országban, számomra nagy megtiszteltetés. Kérlek titeket, hogy maradjatok hűségesek az idolotokhoz és a biasotokhoz, még akkor is, ha éppen barátnője van. Kérlek, ne utáljatok ezért. Támogassátok őket és tartsatok ki mellettük. Köszönöm, hogy meghallgattatok- hajoltam meg újra és sírni kezdtem. Megkönnyebbültem attól, hogy ezeket kimondhattam.
Remélem emlékezni fognak ezekre a szavakra. Lementem a színpadról. Jong Hyun átölelt. Taemin kivette a kezemből a mikrofont és odaadta valaki másnak. Jong Hyun mellkasán sírtam, ő pedig csak simogatta a hajam.
- Jól van, jól van- mondogatta- nincs semmi baj.
- Jong Hyun gyere egy kicsit- szólt egy férfi.
- Hé, nyugi- nézett a szemembe. Csak nem bírtam abbahagyni. Átöleltem Taemint (ő volt a legközelebb) és az ő vállán sírtam tovább.
- Nyuuuu annyira jó voltál- simogatta Sziszi a hátam.
Felnéztem és letöröltem a könnyeim.
- Te is- mondtam.
- Nyu szeretlek titekeeet- ölelt meg engem és Taemint Sziszi.
- Jövööök- kiáltott Key és betársult az ölelésbe.
- Mi is- mondta Minho és Onewval együtt odajöttek hozzánk.
- Jong Hyun hyung ebből kimaradtál- nyújtotta ki a nyelvét Key.
- Hm?- nézett ránk.
- Még egy ölelést?- nézett rám Taemin.
- Kérdezed vagy mondod?- néztem vissza, mire megint ölelkezni kezdtünk.
A hotelba érve én a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megtöltöttem a kádat vízzel és megmártóztam benne. Mennyei érzés volt ott ülni egy meleg vizes kádban. Nem is tudom, hogy mikor ültem utoljára kádban. Amikor kiszálltam, és megtöröltem a jobb karom, csak akkor vettem észre a sárgászöld foltokat rajta. Ezt okozta az a hülye sasaeng? Hát kösz. Nem fájt csak akkor, ha megnyomtam. Átöltöztem pizsamába (kutyás póló és nadrág) és kimentem.
- Kéred?- dobott felém egy plüsskutyát Taemin.
- Naná,- mosolyogtam- milyen játék van még?
Na, ma én szereztem a legtöbb játékot. A fiúk szerint kiérdemeltem és Sziszi is kapott Keytől egy teknőst. Én ma 11 (!) plüsst, Taemin és Minho 9-et, Onew 8-at, Key és Jong Hyun 7-et zsebelt be.