Még Jong Hyun látványa se zökkentett ki. Na, jó kizökkentett. De csak egy kicsit! Elkezdtem énekelni az alappal. „Sajnálom, nem gondoltam komolyan, remélem egyszer még minden újra a régi lesz, és sose feledsz el. Tudd meg, hogy életem végéig szeretlek”. Itt árultam el magam. Ez volt a gyenge pontom. Sírni akartam, de tudtam, hogy itt és most nem hagyhatom abba. Végig Jong Hyun szemébe néztem és úgy énekeltem. Könnyeztem az elején a végére pedig kibuggyant pár könnycsepp. Jong Hyun hátat fordított és kiverekedte magát a tömeg közül, majd eltűnt. Én meghajoltam és letöröltem a könnyeimet. Mosolyogtam.
Egyszer csak hirtelen és teljesen váratlanul elindult a Banmal Song alapja. Ez nem volt a tervben! Énekelni kell! A számhoz emeltem a mikrofonomat és énekelni kezdtem. A második versszakot is egyedül énekeltem. A harmadik… a Harmadikot Jong Hyun! Mögöttem állt a színpadon és énekelt! „Szeretleeeeeek.” Énekelve kiáltotta. Ezt nem hiszem el! Újra sírni kezdtem, de még énekelni tudtam. Elindult felém én pedig hátat fordítottam a közönségnek. Odaért elém és úgy énekelt tovább. Én teljesen lesokkolódtam. Egy hang se jött ki a torkomon. Csak bámultam őt könnyes szemmel. Mire a szám végéhez ért teljesen komoly volt az arca. Szemeztünk egy ideig egymással végül ajkaink összeértek, majd egymás karjaiba omlottunk, mire a közönség őrült visításba kezdett. Tűznyelvek csapódtak fel tőlem fél méterre. Megijedtem és majdnem elesetem Jong Hyunban, de sikerült elkapnia. Hogy tényleg egy igazi fináléval végződjön a fellépésem, megjelentek a többiek és együtt táncoltuk a Lucifert, a Ring Ding Dongot és nagy meglepetésemre a Mindig szeretni című számom táncát is megtanulták, úgyhogy az is a listára került. A végén tűzijáték volt. Remek! Pont ezt kértem, hogy pont ez ne legyen! Figyelnek rám egyáltalán? Befogtam a fülem és leszaladtam a színpadról.
-Hé!- kiáltott utánam Jong Hyun. Tudom, ezt nem szabadott volna, de ha egyszer félek tőle, akkor mi mást csinálhattam volna?
Majd ha vége visszamegyek megköszönni mindenkinek, hogy eljött és remélem, hogy jól érezték magukat. Fél óra múlva végre abbahagyták, így visszamerészkedtem a színpadra. A fiúk levonultak én pedig elmondtam a mondókámat. Igazán hálás voltam ezeknek az embereknek.
A mondandóm végén megint tűzijátékokat lőttek fel, így meghajoltam és szépen illedelmesen távoztam a színpadról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése