31~ SHINee

Az egy hét hamar elrepült. Gyorsabban, mint gondoltam. De ez alatt az egy hét alatt kijött egy újság benne mindenféle hülyeségekkel. Például: JongHyun összeverte barátnőjét?
Most komolyan. Elképzelni se tudom, hogy Jong Hyun bántson engem. Szóval volt egy csomó minden. Jong Hyun betartotta az ígéretét és este tíz órakor kint várt engem a repülőtéren. Sajnos csak ilyen későn értem haza. Igen. Haza. Korea lett az igazi otthonom. Mintha mindig is ide tartoztam volna.
- Szia,- ugrottam a nyakába és szorosan megöleltem.
- Hála az égnek- suttogta és majdnem kiszorította belőlem a beleim.
- Izmos vagy- mondtam.
- Ne engedj el- suttogta.
- Ne szoríts- nevettem. Fájt a még lábadozó bordáimnak.
- Mi is kérünk ölelést- hallottam hátulról Taemin hangját. Elengedtük egymást én pedig hátrafordultam. Sziszi Keyt ölelte, Taemin karba tett kézzel mosolygott, Onew és Minho lazán, zsebre tett kézzel mosolyogtak felénk. Elmosolyodtam és Taemin nyakába ugrottam.
- Boldog vagy?- kérdeztem és a szemébe néztem.
- Igen- mondta és megölelt.
- Üdv itthon- ölelt meg Onew.
- Itthon vagyok- mosolyogtam.
- Wááá- Minho felkapott és megpörgetett.
- Pacsi- mondta Key és adott egy ötöst. Én kérdőn néztem rá.
- Oké megölellek- mondta és megölelt. Én néha nem értem ezt az embert. Szerintem Sziszi sem. De ha ő ilyennek szereti, akkor szeresse.
Jong Hyun összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk a kocsi felé.
Haza érve csináltam rákszirmot és letelepedtem a tv elé. Igazából nem is a tv-t néztem. A szerződésen gondolkoztam. Mi van, ha én is kötök egyet? Baj nem lehet belőle. És ha választanom kellene a három nagy cég közül, akkor azt választanám, ahol a SHINee tagok is dolgoznak. De félek.
- Mi a baj?- ült le mellém Minho, Onew és elém Taemin.
- Csak gondolkoztam- mosolyogtam.
- Elég gondterheltnek tűnt az arcod- mondta Onew.
- Nekünk elmondhatod- mosolygott kedvesen Taemin.
- Tudom- mosolyogtam tovább.
- Na?- fürkészte az arcom Minho.
- Mi lenne, ha aláírnék egy szerződést azzal a céggel, ahol dolgoztok?- kérdeztem. Nekem ez egy kicsit kínos volt…
- Szerintem nem lenne baj. De biztos ezt szeretnéd?- nézett Minho.
- Igazából, még nem döntöttem.
- Olyan jó lenne, ha együtt dolgoznánk- csillant fel a szeme Taeminnek.
- Tudom. Vagy mégse. Zavarnék. Ez így egy kicsit fura lenne- túrtam a hajamba.
- Miért lenne furcsa?- nézett rám Onew is.
- Én nem szeretem azt, amikor parancsolgatnak. Nem szeretem, ha rángatnak, mint egy bábut. Sehova se mehetek engedély nélkül- feleltem, miközben az ölembe ejtett kezemet tanulmányoztam.
- Ettől a tulajdonságtól kell majd megszabadulnod- mondta Minho.
- Ezen tudsz változtatni. Csak gondolkodj pozitívan- tette a vállamra a kezét Onew.
- Köszi,- biccentettem.
- Szerintetek vettek a fiúk sütit?- vakarta a fejét Taemin. De aranyos. Kitört belőlem a röhögés.
- Mi az?- néztek rám.
- Semmi, csak itt lelkizünk, erre Taemin sütire gondol. Ne vedd sértésnek, tök édes vagy- nevettem. Erre aztán mindenkiből kitört a nevetés.
Jong Hyun és Key elmentek vásárolni. Mindenki elvonult én pedig Jong Hyun szobájában (szobánkban) gitározni kezdtem.
Fél óra múlva megjöttek a fiúk. De jó, pont most akartam megmutatni valakinek, hogy mit találtam ki. Jong Hyun erre tökéletesen alkalmas lesz.
- Gyere, had mutassak valamit- húztam a csuklójánál fogva a szobánkba.
- Kíváncsi vagyok- nyalta meg az alsó ajkát.
- Ülj le- mondtam és az ágyra mutattam.
Leült az ágyra, én a földre ültem, ölembe kaptam a gitárt. Az elejét eljátszottam tökéletesen. A közepe felé hamisak lettek az akkordok. Mi? Pedig jól megnyomtam. Újra lefogtam az akkordot és megpróbáltam. Amis volt. Ijedten néztem fel. Jong Hyun kérdőn nézett rám.
- Lehet, hogy elfáradt a karom, mert ma sokat gitároztam- nevettem- régen gitároztam már, még vissza kell szoknia…- próbáltam valahogyan magyarázatot találni. Kicsit féltem.
- Jó. Ha így érzed, akkor majd holnap eljátszod újra- mondta és egy puszit adott a homlokomra.
- Rendben- tettem félre a gitárt.
Befeküdtünk az ágyba és elaludtunk.
Akkor már belül tudtam, hogy mi fog történni, de akartam hangosan kimondani. Túlságosan is féltem tőle. Azt, amit régen nagyon szerettem, hirtelen feltűnik, újra megszeretem és most elvesztem.

30~ SHINee

Tegnap korán elaludtam és ma sokáig fel se keltem. Ezért nagyon dühös voltam magamra, mert nem tudtam elköszönni a fiúktól.

Az ágyam mellett egy gitár állt. Egy kártya volt a húrjai között. Kivettem és elolvastam.

„Ez a gitár a tiéd. Használd okosan. Aludtál, nem akartunk felébreszteni. Gondolj ránk! SHINee”.  Mindenki aláírta. Szóval elmentek. Biztos, mivel reggel tíz óra volt. A fan fejem hirtelen kapott valahonnan egy „jelzést”. Tudatta is velem. Mindenkinek megvan az autogramja! Jó, mondjuk az összes Jong Hyuntól kapott CD-ket is aláírták, de azt nem igen tudtam kiolvasni. Itt pici betűkkel, összepréselve írták. Jong Hyun egy szívet tett a neve mellé. Szeretem. Nagyon!

Az ölembe kaptam a gitárt és játszani kezdtem rajta. Volt egy különös érzésem. Mintha hamarosan rossz hírek köszöntenének. Ettől kirázott a hideg, ezért gyorsan elhessentettem minden negatív gondolatot és elkezdtem játszani. Csak úgy. Vakon. Behunytam a szemem. A kezeim automatikusan fogták le az akkordokat.

- Szép- ült le mellém Sziszi. Abbahagytam a játékot.

- Mikor mentek el?- kérdeztem.

- Másfél órája szállt fel a gépük- felelt és egy hajtincsét kezdte tekergetni.

- Valami baj van?- tettem le a gitárt.

- Nincs- pirult el.

- Látom. Na, mondd el- unszoltam.

- Tudod, hogy elvégeztem azt a stylist tanfolyamot… és… na, hát szeretnék az övé lenni- mondta, miközben a földet bámulta.

- Ezt tudom. Van még valami, látom rajtad.

- Oké, na, jó elmondom. Szóval egy éven belül el kell döntened, hogy melyik céghez csatlakozol.

- Ezt ki mondta?- néztem rá.

- Bejött pár nagy cégvezető… Gondolom, nem szeretnél egyik magyar céghez se csatlakozni. Japánhoz meg biztos nem.

- Igazad van Sziszi, de én még nem szeretnék senkihez se csatlakozni. Tudod, először diploma és utána munka.

- De az iskolád is ilyen. Debütáltatós egyetem nem?- kérdezte.

- Igaz. Ott már sok embernek van szerződése. De én nem tudom elképzelni, hogy úgy ugorjak, ahogy másnak tetszik. Nem szeretném, ha parancsolgatnának nekem. Szeretnék majd nyáron hazamenni, de ha szerződésem lesz, már ehhez is egy koncert társul. Pedig csak a szüleimmel szeretnék találkozni. Érted?- néztem rá.

Ott ültünk a kórházi ágy szélén, kezünket tördelve és a földet bámulva. Egyikünk se szólalt meg. Tudtuk, hogy ez így nem fog menni.

- Vagy kiszállok vagy beszállok. Nincs más választásom- szólaltam meg hosszas hallgatás után.

- Mi? Nem értem- nézett rám Sziszi.

- Vagy távozok az egyetemről és haza megyek, vagy egy céghez csatlakozok.

- Értem. Egyik se túl jó. Végülis nem ezért jöttél el Magyarországról.

- Tudom. Nehéz.

- Kisasszony pár vizsgálatot szeretnénk elvégezni- jött be egy nővér, mire mind a ketten felkaptuk a fejünket.

- Rendben- mondtam és visszafeküdtem az ágyba, Sziszi pedig leült egy székre.

Egy órán keresztül matattak rajtam. Azt hittem ennél alaposabban már nem lehet megvizsgálni valakit, de tévedtem. Be kellett ülnöm egy toló székbe és elvittek egy szobába hallás- és látásvizsgálatra. Ellenőrizték a memóriámat is. Aztán bedugtak egy gépbe. Végül mikor ezzel is végeztek visszavittek a szobámba.

Lefeküdtem az ágyra, bevettem a bogyóim és csak néztem a plafont. Érdekes volt. Hamar meguntam és az ablakhoz ültem. Kezembe vettem az új gitáromat és játszani kezdtem. Épp a With Words közepén járhattam, amikor rezgett a telefonom. Egy üzenet jött Jong Hyuntól. „Gyógyulj meg hamar!” Küldött egy képet is, ahol mindenki integetett és mosolygott. Lefotóztam a gitárt és elküldtem Jong Hyunnak. Köszönöm. Ennyit írtam. Visszaültem az ablakhoz és újra játszani kezdtem. Sziszi nagy örömére. Ő zongorázott, én gitároztam. Régebben. Most már csak én játszok valamilyen hangszeren. Ő nem.

- Még mindig nagyon jól áll a kezedben- mondta Sziszi én pedig odanéztem. Lefotózott.

- Köszi,- nevettem- milyen lett a kép?- kérdeztem és félre raktam a gitárt.

- Nagyon jó. Fotogén vagy- hozta oda a telefonját és megmutatta az általa készített képeket. 

Egy arról, amikor kifelé bámulok az ablakon és úgy játszok, egy olyan, amikor odanéztem a gitárra és egy olyan, amikor a fotós felé fordultam.

- Tényleg jók lettek- dicsértem.

- A modell volt tökéletes- mosolygott Sziszi.

A mai nap nyugis volt. Se újságírók, se fanok, se sasaengek. Boldog nap volt a mai. Eltekintve attól, hogy nem voltak itt a SHINee tagok.  

29~ SHINee

Ijedten néztem körbe. Nálam egy sporttáska és egy női táska. Náluk semmi.
- Mit akartok?- kérdeztem és ledobtam a sporttáskát.
- Tudod te azt. Nekünk sasaengeknek az a feladatunk, hogy az általunk választott csapatunk rajongóihoz exkluzív felvételeket is eljuttassunk. Nos, te ebben az esetben akadályozol minket. Vagy odaadod a telefonodat, vagy erőszakkal vesszük el- nyúlt felém a festett szőke.
- Nem félek tőletek- mondtam határozottan a szemébe és a légkör hirtelen fagyos és hideg lett.
- Rendben. Nem is kell félni. Lányok- tapsolt kettőt a cicababa és kilépett mögüle egy lány. Többes számot mondott… Mindegy. A lány elment mellettem és megállt mögöttem. Ösztönösen is megszorítottam a táskám.
- Még egyszer megkérdezem. Átadod a telefonod?- kérdezte a szőke.
- Még mindig ugyan az a válaszom- feleltem hűvösen.
- Tudsz repülni?- kérdezte egy fekete hajú alacsonyabb lány.
- Mi?- néztem rá értetlenül. Ezt az alkalmat kihasználva a szőke, megpróbálta elvenni a táskám.
Ebből huzavona lett. Hol ő húzta, hol én. Aztán hirtelen elengedte én pedig hátraestem. És hogy ez ne legyen neki elég a mögöttem álló lány kitette a lábát, így abban is elbotlottam és leestem a lépcsőn.
- Futás- kiáltották a lányok és már ott sem voltak.
Valahogyan a bal oldalamra estem, a bal kezemre. Levegőt alig bírtam venni. Megpróbáltam felkelni, de nem ment. Iszonyúan fájt a lábam, a mellkasom és a karom is. Minden erőmmel azon voltam, hogy felkeljek. Három perc erőlködés után a lépcsőkorlátra támaszkodva felálltam. A táskám még mindig a lépcső tetején volt. Hogy hogyan volt bennem ennyi erő? Azt nem tudom. Felmentem a táskáért és ledobtam. Lementem, felvettem, ledobtam a következő fordulóba. Ezt eljátszottam még kétszer. Talán ennyit bírt az erőm.
- Gi Bo- rohant oda hozzám Minho ahogy meglátott.
- Sasaengek- próbáltam mosolyogni.
- Maradj csendben. Onew hol vagy?- kiáltott hátra. Egy tized másodperc múlva meg is jelent a vezető.
- Mi a…?- kerekedtek el a szemei- Hívok segítséget- rohant el.
- Fel tudsz állni?- kérdezte Minho.
- Azt hiszem nem- nyögtem. Alig kaptam levegőt. Mintha bedugultak volna az orrom és a számon keresztül is alig kaptam. Minden levegővétel egy szúrás volt a mellkasomba.
- Hol fáj?- nézett rám kétségbeesetten.
- Láb, mellkas, kar. Röviden- mondtam.
- Bogi!- láttam Sziszi rémült arcát, amint felém rohan.
- Jól vagy?- guggolt le mellém.
- Még élek- mosolyogtam.
Sorban megjöttek a többiek is. Onew mentőt hívott. Utálom a mentőautót. Hangos is és úgy rázkódik benne az ember, mintha repülni szeretne, de azok az övek visszatartják. Jong Hyun és Taemin mérgelődött egy sort (meg akarták találni a sasaengeket, akik lelöktek), de belátták, hogy ez nem megoldás. Key azt se tudta, hogy mit csináljon. Fel- alá járkált és közben imádkozott. Azért még nem a haldoklok.
- Hogy megyek vissza veletek Koreába?- jutott hirtelen eszembe ez a kérdés.
- Sehogy. Itt maradsz és pihensz- adta az egyszerűnek tűnő választ Minho.
- De nem akarok tőletek elválni- vágtam szomorú képet.
- Itt a mentő- pattant fel Onew.
Egy óra múlva már a vizsgálóban feküdtem, kórházi köpenyben. Mindenféle vizsgálatokat végeztek el rajtam. A bokám és pár bordám megzúzódott, a karomon pedig egy csont megrepedt. A csuklómmal elméletileg nincs baj. Hála az égnek. Tudok gitározni. Egy hetes megfigyelésen kellett részt vennem, ezért mindenki hazament, hogy hozzon nekem valamit. A fiúk az összes plüssjátékot behozták, amit a koncerteken gyűjtöttünk. Biztos van vagy 100 darab.
A fiúknak holnap reggel indul a gépük vissza Koreába. Én pedig még egy hétig itt fogok sínylődni.
- Maradok veled, ha szeretnéd- mondta Sziszi.
- Megtennéd?- csillant fel a szemem.
- Persze. Hiszen ezért vagyunk barátnők- nevetett. Elmosolyodtam. Ha nem ő lenne a barátnőm, akkor ki más?
- Édesem- jött be Jong Hyun és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Én megyek- pattant fel Sziszi és kirohant. Mosolyogva néztem utána.
- Hogy vagy?- kérdezte Jong Hyun.
- Jól- feleltem.
- Figyelj… én is szeretnék itt maradni- pirult el.
- Arról szó sem lehet. Neked dolgoznod kell. Ha én nem megyek be az egyetemre az más, mintha a munkahelyedre nem mész be- magyaráztam.
- Tudom. De mégis. Nem szeretnéd, hogy velem legyél?- nézett rám ellenállhatatlanul aranyos, csillogó szemekkel.
- Erre magad is tudod a választ. De a munka fontosabb- tettem a kezére az enyém.
- Várni foglak a reptéren. Megígérem- mondta és egy csókot lehelt az ajkaimra. Kérlek, ne menj el! Maradj itt velem! De nem lehetek önző. Muszáj a munkára koncentrálnia.
- Szeretlek- suttogta, miután elváltak egymástól az ajkaink.
- Én jobban- mondtam és újra heves csókcsatába kezdtünk.

Ekkor még nem sejtettem azt, hogy valami örökre el fog veszni belőlem. Egy részem el fog tűnni. Mintha sose lett volna…

28~ SHINee

Japán, Tokió, harmadik nap, vasárnap. Hogy holnap hogyan fogok iskolába menni ezután a nap után? Jó kérdés. De sorjában mindent.
Szóval a tegnapi nap után a mai még fárasztóbb volt. Ma reggel ötkor keltünk utána pedig rohangáltunk, mint az őrült. A fiúk interjúkat adtak, rajongókkal találkoztak és ki tudja még mi egyebet csináltak, mert nekem reggel 8 óra után már nem is volt lehetőségem találkozni velük egészen a koncertig. Én rohangáltam egyik cégtől a másikig, interjúkat adtam, fotózásra mentem, rádió és tv adásban is szerepeltem, egyszóval mindent csináltam, amit csak egy sztár csinálhat. Szerencse, hogy Sziszi velem volt. Ha nem lett volna velem, szerintem egy idő után feladtam volna. Örök hála.
Este nyolc óra fele estünk be az arénába. Vagy nyolc kávé volt bennem. Sziszibe talán öt. De csak talán. A lényeg az, hogy ő folyamatosan pörgött én meg "vánszorogtam" utána.
- Sziasztok- jött felénk Taemin és megölelt minket.
- Szia- köszöntünk vissza. Sziszi Keyt ölelte én pedig ledobtam magam egy székre.
- Én már ölelést sem kapok?- jött felém az álompasim. Ők már teljes felszerelésben voltak. Ellentétben velem.
- De kapsz- felálltam és megöleltem. Mélyen beszívtam az illatát.
- Gi Bo na végre! 15 perc és jelenés és te még mindig nem vagy kész?- szakította félbe a romantikus pillanatunkat egy nő. Valaki adna öt perc szünetet? Senki?
Így hát el váltam a szerelmemtől és mentem átöltözni. 
Kaptam valami borzalmasan álló csőtopot és egy csőgatyát. A csőtoptól hamar megváltam, mivel túl szélesek a vállaim, ezért nem is nagyon állt jól. A nadrág maradt. A felső helyett magamra kaptam egy félvállas, flitteres zöld színű felsőt. Hmm... Még mindig nem volt az igazi. Kerestem egy fényes nadrágot. Találtam is egy feketét. Felvettem egy fekete magas sarkút és készen is voltam. A hajamat csinálták a legtöbb ideig. A fiúk már régen elkezdték a koncertet, miközben én még mindig a tükör előtt ültem. 
Valahogyan aztán még is kész lett. Kiegyenesítették és beleraktak pár kósza szőke és zöld póttincset. Igazán punkosan néztem ki.
A fiúk éppen az Amigot énekelték, amikor végre valahára megkaptam a mikrofonom és a színpad mögé léphettem. 
Mikor befejezték én mentem a színpadra. Az előző színpadokhoz képest, ez meglehetősen kicsi volt. Közép egy "nyelv" volt ami T alakban végződött. Kimentem és vártam, hogy elindítsák valamelyik számomat. Azt se tudtam, hogy mi a sorrend. Tényleg! Még ezt se tudtam meg. De nekem végül is mindegy, mert annyira ügyes vagyok, hogy ha elindítják az elejét én már rá is éreztem és észre se vettem és énekelek. Legelőször a Miley Cyrus számot nyomták be. Aztán jött a Bánat utca, Hana Kagari, BOF betétdal és With Words. Mindegyik szám más érzelmeket váltott ki belőlem. Az első nagyon gyors volt ott figyelnem kellett és igazából csak sodródtam az alappal. A másodikat egyedül énekeltem, mert Sziszi eltűnt a tömegben. Az utolsó előttit megint megkönnyeztem és járkáltam fel-alá. Muszáj volt. 
Az utolsó számhoz kaptam egy gitárt. Ezzel most mit csináljak? Az meg egy másik kérdés, hogy honnan tudják, hogy tudok gitározni, pont ezt a számot és amúgy mások más kérdések röpködtek a fejemben, de ezeket most el kellett nyomnom. Kaptam a T alakú nyelv végére egy széket, kezembe adtak egy gitárt és játszottam. Alap, ének, gitár. Ez a gondolat, körülbelül a szám közepén jutott az eszembe: mi lesz ha elfelejtem miközben játszok? Ettől a gondolattól meglehetősen ijedt képet vághattam, mert többen riadtak néztek rám. Mosolyogtam egy sort és folytattam az éneklést. A kezeim úgy csúszkáltak az akkordokon, mintha nem két éve játszottam volna utoljára, hanem tegnap.
Egy kicsit szomorú voltam, amikor véget ért a szám. Még gitároztam volna. Lementem a színpadról, ezután a fiúk még két órán keresztül énekeltek és táncoltak a közönségnek. Az összes számot elénekelték és táncolták, amit csak ismerek. 
A One című számnál szinte mindenki sírt. Taemin és Onew mosolygással próbálták leplezni, Minho faarccal nézte a közönséget (kicsit ijesztő volt), Key és JongHyun egymásba karolva sírtak. Hát igen. Egy dal, amit ők maguk írtak a családtagjaiknak. Ez volt az utolsó szám. Talán este 11 óra lehetett. Megköszönték a fellépési lehetőséget, a vastapsot és szó szerint mindent. Felszedték a plüssállatokat és levonultak. 
A színpad mögött már mindenki sírt. Egy csoportos ölelést kezdeményeztem.
- Gi Booo- borult a nyakamra Taemin, aztán sorban mindenki. Sziszi ijedten szaladt felénk.
- Bogi az öltöződ- hadarta. egymásra néztünk és amint felfogtam a mondat lényegét futni kezdtem.
4 lány sasaeng éppen a telefonomat nyomkodták. Dühösen néztem rájuk.
- Ti mit csináltok?- förmedtem rájuk.
- Unni szia! Semmit, csak néztük a telefonodat- vihogott egy festett hajú szőke cicababa.
- Adjátok ide a saját telefonotokat- indultam feléjük. Ha küldözgettek képet, akkor azokat le fogom törölni. Legalábbis ez volt az elképzelés. 
-  Miért?- kérdezte egy fekete göndör hajú, szeplős lány.
- Mert azt mondtam- nyújtottam ki a kezem. Egy lány a zsebébe nyúlt és odaadta a telefonját. Azonnal beléptem a képekhez és letöröltem az átküldött képeket. Vagyis az összeset. Más nem is volt rajta.
- Ti is- mondtam határozottan, miközben a lánynak visszaadtam a telefonját.
A fiúk és Sziszi megjelentek az ajtóban.
- Oppaaaaa- indult el egy lány, de elálltam az útját. 
- Telefont- sziszegtem. Egy kicsit megijedt. De még mindig nem akarta odaadni a telóját. Jaj de nehéz bírni ezekkel a sasaengekkel. 
- Adjátok oda a telefonotokat- szólalt meg hirtelen Minho és fenyegető képet vágott. A lányoknak elkerekedtek a szemeik és szinte két másodperc alatt a kezembe volt a maradék három telefon.
A fiúk elsiettek (szinte elrohantak) , én pedig letöröltem az összes képet.
- Tessék, ennyi volt. Meg ne lássam még egyszer, hogy ilyenre vetemedtek- mondtam vészjóslóan miközben visszaadtam a telefonokat.
A lányok mérgelődve kivonultak az öltözőmből. Végre. Egy kis csend. Csigalassúsággal bepakoltam a táskámba és kimentem. A fiúk szerintem már rég a kocsiban ültek, Sziszivel együtt. Kicsit gyorsabbra vettem a tempót. Épp egy lépcsőfordulóhoz értem, amikor megláttam a négy sasaenget, akik az előbb még az öltözőmbe lófráltak.
- Ti mit kerestek itt?- néztem rájuk.
- Téged- felelt a szőke hajú cicababa.

27~ SHINee

Japán, Nagoya, szombat második felvonás.
Ma korán reggel kellett kelnünk. Kocsiba ültünk és utaztunk. Mindenki aludt. Én Jong Hyun vállán, Taemin és Minho egymás fejét támasztották, Key pedig Sziszi ölébe hajtotta a fejét, összekuporodott és úgy aludt. És ezt csak azért tudom, mert Sziszi feltette a képet twitterre.
Ma sokat beszélgettünk Sziszivel, amíg a fiúk próbáltak. Kiderült, hogy a követség több tagja, és a nagy kiadók is a VIP helyen ültek, ezért nem tudott táncolni. Fülét farkát behúzta. Ez azért vicces. Hihi. És kiderült róla, hogy egy ruhaboltban dolgozott, embereket öltöztetett és elvégzett egy stylist képző tanfolyamot. Szóval hivatalosan is teljesült az álma, miszerint stylist lesz. Már csak azt kell elérnie, hogy egy bizonyos embert öltöztethessen.
Ami engem illet, a fanok feltöltötték az összes számot és azokat is, amikben én is szerepelek, sőt még a szóló számaimat is felrakták. Nagyon sokan néztek meg. Tegnap óta még két Japán cég kért, hogy kössek velük szerződést. Nemet mondtam. Azért még nem olyan tökéletes a japán nyelvtudásom. A mai délután kicsit nyugisabb volt, mint a tegnapi. Sziszi csinált egy MySpace oldalt nekem. És facen is csinált egy oldalt. Gi Boss lett a neve.
- Ha ez beindul, akkor építettek egy Gi Boss Cafe-t- gondolkodott hangosan, belőlem pedig kitört a nevetés. Még hogy kávéház. Rólam! Ez baromi vicces. Még elképzelni se tudom.
- Mi olyan vicces- jött le a színpadról Key. Úgy látszik, semmiről se akar lemaradni. A többiek is tartottak egy kis szünetet. Én sírva nevettem és Sziszire mutogattam az említett pedig ártatlan szemekkel nézett.
- Gi...hahaha...Boss…hahaha...kávéház- röhögtem.
- Hé, ez jó ötlet- fonta össze a karjait Sziszi, miután a kijelentésemtől mindenki röhögő görcsöt kapott.
- Tényleg- nevetett a leghangosabban Key.
- Na, majd meglátjátok. Olyan kávéházat építek, hogy csak ámuldozni fogtok! És ti be sem tehetitek majd a lábatokat- mondta mérgesen Sziszi.
- Jól van édesem- mondta Key és egy puszit nyomott a barátnője fejére.
Kicsit alábbhagyott a nevetés. Sziszi tényleg mérges lett, mert nem is szólt hozzánk, csak a laptopját nyomogatta.
- Naaa- nézett rá Key cuki arcot vágva.
Sziszi még feléje se nézett.
- Szeretsz?- kérdezte Key.
- Nem- jött a válasz.
- Na! Hazudsz?
- Nem.
- Haragszol?
- Igen.
- Mivel lehetne a szívedet meggyógyítani?- kérdezte huncutan Key.
- Semmivel.
És ez ment tíz kerek percig, mert Sziszi hamar beadta a derekát. Hát igen. A szerelmednek nem lehet ellenállni. Van ez így.
- Hát ezt nem hiszem el- morgott Onew és elfutott. Két másodperc múlva egyikük se volt a közelünkben.
Mi csak később vettük észre, hogy miért. Legalább fél tucat sasaeng jött velünk szembe. Hogyan jutottak ezek be? Itt nincs biztonsági őr?
Mire felfogtam, hogy ezek itt vannak már csak két centire voltak tőlem.
- Tényleg te vagy Oppa barátnője?- ölelt meg az egyik lány.
- Nagyon jó hangod van- mondta egy másik.
- Kérhetünk autogramot?- nyújtottak felém egy csomó lapot. Én pedig aláírtam magyarosan. Hehe. Gonosz vagyok.
- Tök jó a szerkód- dicsért egy lány és lefotózott.
- Köszi,- feleltem.
- A fiúk hol vannak?- nézett körül egy másik lány.
- Nem tudom- feleltem.
- Keressük meg- vetette fel az ötletet egy újabb lány.
- Jó- mondták többen is.
- Szerintem nem jó ötlet. Hagyjátok őket próbálni. Ha nem próbálnak, akkor nem tudnak a koncerten megfelelően teljesíteni- próbáltam lebeszélni őket.
- Őrök- kiáltotta egy nő, akinek valami volt a fülén. Két testes férfi jött be az ajtón.
- Vele vagyunk- ragadták meg a karom.
- Dobd ki őket- legyintett a nő.
A lányok elszorították a kezeimben a vérkeringést annyira szorítottak. Nem akartak elengedni. Néhány sasaeng megfutamodott és kiszaladt. De még így is maradtak hárman. Egy a lábamat, kettő pedig egy-egy karomat fogta. Óriási. Felemeltem a lábam, de ekkor hanyatt estem, mert a két lány hátrahúzott.
- Köszi,- sziszegtem. Felvettem a „dühös vagyok, ha nem mész innen megöllek” nézést és a két lányra néztem. Elengedtek és elfutottak. A harmadikat pedig az őrök vitték el.
- Elmentek- kiáltott Sziszi, mire a fiúk megjelentek.
- Jól vagy?- segített fel Jong Hyun.
- Aha. Utálom őket.
- Mi is- értett egyet velem Minho.
Estefelé egyre több és több lett a munka. Nekem papírokat kellett töltögetni, a fiúknak eltűnt a ruhájuk (elvitték azok a bolond sasaengek) ezért újat kellett választaniuk. Természetesen maradtak az egyenruhánál és a SHINee Word pólót vették fel. nekik mindegy, hogy mit vesznek fel, tökéletesen áll rajtuk. Én kaptam egy farmer- kék pólópárosítást, ezzel is jelezve, hogy együtt vagyok a legalacsonyabb taggal, akin szintén a kék SHINee World póló volt. Hogy ebből milyen jó kis sztorik fognak születni. De a gyűrűt már tegnap kiszúrták az újságírók. Csináltak egy olyan képet ahol én éppen fogom a mikrofont és énekelek és bekarikázták a gyűrűt az ujjamon. Ugyan ezt Jong Hyunnál is megcsinálták. A web újságba még azt a képet is odatették, ahol Jong Hyun éneklés közben fogja a kezem és a cikk ennyiből állt: „Jong Hyun és barátnője Gi Bo egy szerelmes dalt adtak elő együtt, amin Jong Hyun azt a sort, hogy „szeretlek” a barátnője szemébe mondta. Vajon meddig tart ez a szerelem? Bővebb információt a Japán fellépések után tudunk adni.”
És erre ki adott engedélyt? Senki. Este hét órakor elkezdtek beözönleni a nézők. Most én nyitottam meg a koncertet a Hana Kagarival. Ugyanaz az érzés, ugyanaz a szabadság. Enyém a színpad. A végén még én is megkönnyeztem. Utánam a fiúk nyitottak a Ring Ding Dong remixelt verziójával és folytatták a Sehrlockkal, Ready or not, Amigo, Love like oxygen, In my room, Electric heart, One for me.
Gyönyörűek voltak, mint mindig. A koncert közepén jött a hír, hogy a végére kaptam három szám éneklési lehetőséget, mert a vezetők kérték, hogy legyen nekem is valamivel több szerepem a koncerteken. Számomra kedves számokat választottam. Két koreait és egy magyart. Az egyik szám a Boys over flower egyik betétdala volt, a What should I do, a másik a You’re beautiful dala, With words. A magyar szám: Bánat utca. Hogy ne csak lassú számok legyenek.
Sziszi az első sorban kapott helyet, így nem tudtam neki szólni. De a fiúknak sem. Mivel hol beálltam énekelni, hol hátul futkorásztam valami után. Például egy sasaeng megpróbált bejutni a fiúk öltözőjébe. Sikerült is és éppen Taemin egyik pólóját vitte volna el, amikor a földre terítettem. Hát ezek aztán tudnak harcolni. Majdnem eltörte a kezem. De végül valahogyan mégis én nyertem. Kidobattam. Újra bezártam az öltözőjüket és visszasiettem a színpadhoz.
Á elfelejtettem átöltözni. Visszarohantam az öltözőmbe. Ki hagyta nyitva az ajtót? Bementem.
- Gi Bo két perc múlva jelenés- szólt be egy férfi.
- Járt itt valaki?- fordultam felé.
- Nem…- felelt és beljebb jött- mi történt itt?
- Én is ezt szeretném tudni.
Az egész öltöző fel volt forgatva. Mind a földön volt. a táskám kiborogatva, a ruhák szanaszét hevertek. Szerintem nem loptak el semmit. Mindenesetre körülnéztem. Minden megvolt. A telefonom az asztalon. Felnyitottam a billentyűzárat. Több képet átküldött magának valaki. És egy új képet is küldtek nekem. Üzenet volt rajta: „Válj el tőle vagy megbánod!”. Én ezektől már nem félek. Ha legyőztem Yoonát, legyőzőm őket is.
Fél perc alatt átöltöztem és kint termettem a színpad mögött.
A fiúk lejöttek a színpadról. Jong Hyun átvett egy tiszta pólót és együtt mentünk ki a színpadra. Felcsendült a zene és énekelni kezdtem, utána ő, refrén és így tovább. Úgy, mint tegnap. Sziszi kipirosodott arccal, csillogó szemmel kamerázott minket. Jong Hyun megfogta a kezem és úgy énekeltünk tovább. A szám végén adott egy puszit az arcomra.
Feljöttek a fiúk és Ayo-ztunk egy sort. Sziszi egyfolytában a szerelmét vette én pedig a sajátomat néztem. Senki miatt nem fogom elhagyni. Ez biztos.
A fiúk bő két és fél órát álltak a színpadon. Azt hitték vége, de én ekkor megjelentem abban a ruhámban, amit a vizsgán hordtam a Hana Kagarihoz. Piros térdig érő ruha egy fekete övvel feldobva. Fekete nyaklánc, fekete kesztyű a jobb kezemre, fekete fülbevalók és fekete bakancs. A fiúk kérdőn néztek rám. Én csak mosolyogtam és kimentem a színpadra. Megálltam a közepén és a számhoz emeltem a mikrofont. With words.
Énekeltem. Az alapot alig hallottam. Megint egybeolvadtam a zenével. A refrénnél kicsit beindultam és mozogni kezdtem. Nem táncoltam csak a jobb lábammal „doboltam”.
Újra halk rész. A második refrénnél már mentem. Első „nyelv”, második „nyelv” újra a színpad közepén. Harmadik refrén megálltam a negyedik „nyelv” végén Sziszi előtt és énekeltem. Hallottam, ahogy ő is dúdolt. Felvett a telójára. A szám végére ott álltam. Úgy éreztem, ez a dal teljesen kiszolgáltatottá tett. Úgy éreztem belelátnak a gondolataimba, az érzéseimbe és mindenbe, ami körülöttem folyt. Beláttak a múltamba, a jövőmbe. Csak nekem erről senki sem szólt.
A BOF betétdalát mindig megkönnyezem. Csak azt nem tudom, hogy miért.
Elindult a zene. Hibátlan kezdés. A hangok a helyükön. Elsétáltam a harmadik nyelvhez. A végén megálltam és ott énekeltem a refrén közepéig. A közepétől visszamentem a színpad közepére. Ott énekeltem tovább.
A refrén alatt muszáj volt sétálnom, vagy ott helyben estem volna össze. Mindig meghatódom a számtól, aminek következtében sírógörcsöm lesz és fél órán keresztül biztos csak zokogok. Ennek a dalnak története van. Ami még nagyon régi.
Az utolsó refrén közepét már Sziszi előtt énekeltem. Az utolsó sorokat is. Mindent beleadtam a végébe.” Ez vagyok én! Tudjátok meg!”Gondoltam.
- My best friend come here!- mutattam Sziszire, aki meglepett képet vágott.
- Gyere- mondtam a mikrofonba- Bánat utca?- kérdeztem tőle mosolyogva.
Bólintott és feljött a színpadra. A többi fan meglepetten nézte, ahogy felsegítem Sziszit a színpadra és neki adom a mikrofonom. Nekem hoztak egy másikat.
Ránéztem és mosolyogva bólintottam. Ő halványan bólintott. A zene elindult.
Középre húztam a barátnőmet és énekelni kezdtem. Az első versszakot egyedül énekeltem. A második versszakra Sziszi ráérzett és a harmadikat együtt énekeltük. Volt egy kis zeneszünet. Végig egymásra néztünk ez alatt az idő alatt és mosolyogtunk. Aztán újra együtt énekeltünk. Táncolni kezdtem. Énekeltünk. Éreztem, ahogy felszabadul a zene hatására. Ő is táncolni kezdett. Körbetáncoltuk az egész színpadot. Végig mosolyogtunk. És csak énekeltünk.
A végén hirtelen abbahagytam a lassú résznél és Sziszi egyedül, lehunyt szemmel énekelt. Én halkan vokáloztam Sziszi pedig énekelte a dallamot. Ezt még mi találtuk ki általános suliban. A legvégét viszont mind a ketten énekeltük. Őrült tapsviharba kezdett a közönség. Meghajoltunk és lementünk a színpadról.
A fiúk visszamentek egy Replay számra, amiből sajnos nekem ki kellett maradnom, mert kérték, hogy még egy számot énekelje el. Ennél gyorsabb számot nem ismerek. Jó lehet, hogy Miley Cyrus már sokak szerint nem „menő”, de én akkor is egy számot választottam tőle. Saját koreográfiával. You’ll always find your way back home. Az egyik kedvenc dalom tőle. Jó pörgős számot választottam. De nem is bántam, mert eddig csak lassú számokat énekeltem, meg egy közepesen gyors számot.
A fiúk lejöttek, én újra felmentem.
- Még egy?- kérdezte Jong Hyun.
- Nem tetszik?- kérdeztem vissza.
- Imádlak- mondta és egy gyors puszit nyomott a számra.
Kimentem és vártam. A zene elindult én pedig csak álltam. Ének rész. Miközben énekeltem, mutogattam magamon és a levegőben, ezzel érezve, hogy értem, amit éneklek, még ha ti nem is. De refrént mindenki énekelte velem. Meg is lepett rendesen. Énekeltem a refrént és táncoltam. A második refrénnél a közönséget énekeltettem. Mondhatom az angol kiejtésük nagyon vicces volt. De azért boldogan énekeltek. És én is. Szóval örült mindenki és ez jó.
A végén úgy éreztem magam, mintha nem is én lennék. Valahol már réges régen elhagytam a testemet. Nem voltam önmagam. Igen ez a szám gyakran előidézett nálam dolgokat. De csak azért, mert pörgős a szám.
Utolsó kitartott hang. Itt éreztem azt, hogy visszatértem a testembe. Vastapsot kaptam. Mosolyogva és fáradtan meghajoltam, majd újra a számhoz emeltem a mikrofonom. Ezúttal nem szándékoztam énekelni. A közönséghez szóltam. Csak úgy áradt belőlem minden féle.
- Köszönöm. Tényleg nagyon köszönöm. El sem tudjátok hinni, hogy most mennyire boldog vagyok- könnyeztem meg egy kicsit- az, hogy egy ilyen „kívülálló” állhat itt ezen a színpadon, ebben az országban, számomra nagy megtiszteltetés. Kérlek titeket, hogy maradjatok hűségesek az idolotokhoz és a biasotokhoz, még akkor is, ha éppen barátnője van. Kérlek, ne utáljatok ezért. Támogassátok őket és tartsatok ki mellettük. Köszönöm, hogy meghallgattatok- hajoltam meg újra és sírni kezdtem. Megkönnyebbültem attól, hogy ezeket kimondhattam.
Remélem emlékezni fognak ezekre a szavakra. Lementem a színpadról. Jong Hyun átölelt. Taemin kivette a kezemből a mikrofont és odaadta valaki másnak. Jong Hyun mellkasán sírtam, ő pedig csak simogatta a hajam.
- Jól van, jól van- mondogatta- nincs semmi baj.
- Jong Hyun gyere egy kicsit- szólt egy férfi.
- Hé, nyugi- nézett a szemembe. Csak nem bírtam abbahagyni. Átöleltem Taemint (ő volt a legközelebb) és az ő vállán sírtam tovább.
- Nyuuuu annyira jó voltál- simogatta Sziszi a hátam.
Felnéztem és letöröltem a könnyeim.
- Te is- mondtam.
- Nyu szeretlek titekeeet- ölelt meg engem és Taemint Sziszi.
- Jövööök- kiáltott Key és betársult az ölelésbe.
- Mi is- mondta Minho és Onewval együtt odajöttek hozzánk.
- Jong Hyun hyung ebből kimaradtál- nyújtotta ki a nyelvét Key.
- Hm?- nézett ránk.
- Még egy ölelést?- nézett rám Taemin.
- Kérdezed vagy mondod?- néztem vissza, mire megint ölelkezni kezdtünk.
A hotelba érve én a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megtöltöttem a kádat vízzel és megmártóztam benne. Mennyei érzés volt ott ülni egy meleg vizes kádban. Nem is tudom, hogy mikor ültem utoljára kádban. Amikor kiszálltam, és megtöröltem a jobb karom, csak akkor vettem észre a sárgászöld foltokat rajta. Ezt okozta az a hülye sasaeng? Hát kösz. Nem fájt csak akkor, ha megnyomtam. Átöltöztem pizsamába (kutyás póló és nadrág) és kimentem.
- Kéred?- dobott felém egy plüsskutyát Taemin.
- Naná,- mosolyogtam- milyen játék van még?
Na, ma én szereztem a legtöbb játékot. A fiúk szerint kiérdemeltem és Sziszi is kapott Keytől egy teknőst. Én ma 11 (!) plüsst, Taemin és Minho 9-et, Onew 8-at, Key és Jong Hyun 7-et zsebelt be.

26~ SHINee

Szerencsére tegnap nem csípett meg senki, ezért ma korán keltem, felvettem valami (szerintem) menő cuccot (converse, meleg farmer, fekete hosszú újjú felső felett egy pink póló, aminek a közepébe az van írva, hogy YES!), kivasaltam a hajam, felraktam magamnak egy enyhe sminket (szempillaspirál, szemkiemelő és szájfény) és már indulhattunk is.
- Jól nézel ki- mondta Taemin, miután végre leszállt a hátamról. Ugyanis rám ugrott köszönésképp.
- Köszi. Igyekszek mellettetek menőn kinézni- feleltem mosolyogva.
- Nekem így is elég menő vagy- ölelt át Jong Hyun. Viszonoztam az ölelését.
- Nem hiszem el még mindig nincs fent!- jött ki a szobájából bosszúsan Key és a laptopjával sétálgatott fel-alá.
Összenéztünk, majd megvontuk a vállunkat. Vagy Sziszi, vagy egy új divatkollekció. Esetleg mindkettő. Beszálltuk a ránk váró kisbuszba és én rögtön elővettem az ipadom. Megnyitottam a twittert és tweeteltem. Aztán a Facebookon is. Had irigykedjenek a régi osztálytársaim. Csináltam egy képet és azt is feltettem „Go Japánba a SHINeenal” címmel.
- Gi Bo! Menj fel a youtubera! Nem fogod elhinni- nézte Onew elkerekedett szemekkel a saját tabletjét. Mindenki elővette az ipadját (JongHyun a telefonját) és vadul pötyögni kezdett rajta én meg csak néztem, őket. Paparazzi fotó. „Vajon mit nézhetnek ilyen lázasan?” ez lett a kép neve.
- Wooow!
- Ez nem semmi!
- Ügyes vagy- jöttek a dicséretek a fiúktól.
- Oké, erre én is kíváncsi vagyok- így hát én is felmentem a videómegosztóra.
Az első ajánlott videó: Gi Bo szintfelmérő produkciója- SHINee - Stranger. A következő: Gi Bo szintfelmérő produkciója- SNSD- Into the new world. A harmadik: Gi Bo szintfelmérő produkciója- Shizuka Yumi- Hana Kagari. Elképedtem. Egyáltalán lehetséges ez? A Stranger számomat közel egy millióan láttak, pedig alig néhány órája volt feltöltve a videó. Az SNSD számot 900.000-en nézték meg, az éneket több mint 800.000-en. Alig hittem el.
- Ez biztos nem én vagyok- mondtam és elindítottam a Hana Kagarit. Mintha nem is azt csináltam volna a színpadon.
Ez biztos nem én vagyok. Ez nem lehetek én. Hibátlan volt minden szó és a hangok is tökéletesen a helyükön voltak. Nem is emlékszek rá, hogy ilyen gyönyörűen (nem hazudok) énekeltem. Jó, lehet, hogy nagy az egóm, de ez a szám tényleg illett hozzám. Látszott a videón, hogy ez a dal teljesen én vagyok. És igen, miközben, énekeltem én is teljesen úgy éreztem, hogy „igen ez vagyok én!”. A végét még én is megkönnyeztem ott a kocsiban pedig a színpadon száraz maradt a szemem. Hihetetlen, hogy mennyire magával sodort a videó. Mintha nem is én énekeltem volna, hanem valaki más, aki nagyon nagy sztár és még életemben nem hallottam róla. Véget ért a videó, de én csak néztem a replay gombot. Nem tudtam újra megnézni. De az agyam azt mondta, hogy „újra, újra, újra”. De a kezeim nem engedelmeskedtek. Teljesen lefagytam.
- Elállt a szavad is mi?- ütött bele a vállamba Jong Hyun.
- He? Ja, nem csak… Ez biztos nem én vagyok- tértem magamhoz.
- Pedig, de ez te vagy és mindenképpen el kell énekelned a koncertünkön- mondta határozottan Minho.
- De én…- kezdtem.
- Nincs, de. Elénekled és kész- intett le Onew.
- Hát oké- feleltem teljesen megsemmisülve.
- Mindjárt a reptérhez érünk. Öltözzünk be- szólalt meg hosszas hallgatás után Taemin, mire mindenki felvett egy sálat és a nyaka köré csavarta, úgy, hogy a szájukat és az orrukat is eltakarják. A kabátjuk kapucniját is feltették a fejükre, sőt Key még egy divatos napszemüveget is az orrárra biggyesztett.
Hát nálam csak az új sálam volt, így én azt tekertem a nyakam köré.
- Nincs kapucnid?- kérdezte Jong Hyun.
- Nincsen. Erről a kabátról már régen leesett- feleltem.
- Sapka? Biztos van nálad egy- mondta Jong Hyun és kotorászni kezdett a táskámban.
- Hé, az nem ott van!- kaptam ki a kezéből a táskám- Az itt van- mondtam és kihalásztam a zsebemből az új sapimat.
- Vedd fel és le ne vedd addig, amíg fel nem érünk a repülőre. Szerintem lesznek ott fanok és újságírók is- magyarázott Jong Hyun.
- Gondoltam. Adtok autogramot?- kérdeztem.
- Lehet. Majd meglátjuk- mondta Onew.
- Oké, akkor,amíg osztogattok, addig én elmegyek és veszek egy normális kabátot. Anyukám küldött egy kis pluszpénzt- mondtam mosolyogva.
- Miért anyukád pénzét költöd? Mi is vehetünk neked egy újat- nézett rám Onew.
- Hát nem akarok rajtatok élősködni- mondtam, mintha ez tök természetes lenne. És szerintem az is volt.
- Jaj, hagyd már! Hiszen barátok vagyunk nem?- szólt Key.
- Igen, azok- sütöttem le a szemem.
- Ezt megbeszéltük- mondta Onew és eltette az ipadját. Mindenki így tett. Én is.
Kiszálltunk az autóból és egy hatalmas tömeg fogadott bennünket. Minho szállt ki először. Ő addig integetett a tömeg felé, amíg mindenki ki nem szállt. Én voltam az utolsó. Jong Hyun megfogta a kezem és kisegített, de utána sem engedte el. Összekulcsolta az ujjainkat és úgy mentünk be az épületbe. Én folyamatosan lehajtott fejjel mentem mellette. Sokan csináltak rólunk fotót és rengetegen kértek autogramot is.
Onew megragadta Jong Hyun karját.
- Egy fotót feléjük- suttogta.
- Mosolyogj- mondta Jong Hyun én pedig felemeltem a fejem és mosolyogtam.
A fanok felé fordultunk, erre egy nagy sikítást kaptunk. Villogtak a vakuk és mi csak mosolyogva integettünk. Ezt csináltuk két percig, utána elindultunk fel a mozgólépcsőn.

Az út 1,5 órás volt. Ez alatt a másfél óra alatt csak magamat néztem a youtubeon. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tényleg fent vagyok rajta. Ez annyira hihetetlen. De ami a táncokat illeti, hihetetlenül jóra sikeredtek. A kamerákat is nagyon jól vágták össze. Mintha mozgott volna a színpad a videóban. Hol közelítettek, hol távolodtak, hol pedig forogtak, a refrénnél pedig az arcomat és az egész testemet vették. Baromi jóra sikeredett.
Leszálltunk, megálltunk egy fotóra, vettünk egy kabátot, beszálltunk a buszba és egy hotelba mentünk. Természetesen öt csillagosba. Kétszer nagyobb volt az egész lakosztály, mint az otthoni ház. Mindent ledobtunk, én átcseréltem a kabátomat és mentünk is egy arénába. Út közben az autóból csodáltam a téli Japán várost. Osaka nagyon szép volt. Minden fa és villanyoszlop már fel volt díszítve, így karácsonyi hangulatom lett.
Mire a helyszínre értünk, már azon gondolkodtam, hogy mit fogok venni karácsonyra a fiúknak? El kell mennem dolgozni. Az aréna körülbelül akkora volt, mint Budapesten a Papp László sportaréna. Gyorsan körbevezettek minket. Saját öltözőt kaptam a fiúktól távol. De az ajtóra ki volt írva a nevem. Ennek nagyon örültem. Már állt a színpad. 4 „nyelve” volt. A színpad mögött egy vetítő volt. Itt is elmagyarázták, hogy mikor melyik kamerába kell majd nézni, de úgy láttam a fiúk már rutinosak ezért egy percre se figyeltek oda.
Adtak nekem egy ruhát, amit majd a fellépésemen kell felvennem. Hasonlított a fiúk szerkójához. Fekete nadrág, piros felső, közepén egy fekete szív. A fiúk megkapták a Ring Ding Dongos ruhájukat. Aha, tényleg nagyon passzol hozzájuk… No comment. Én elváltam a fiúktól, hogy egy kicsit körülnézzek. 3 óra múlva az egész nézőtér tele lesz, mi pedig itt fogunk táncolni. Még fel sem fogtam. Megálltam a színpad közepén és elképzeltem, ahogy tele lesz az összes szék, és én itt fogok énekelni.
- Tetszik?- jött felém zsebre tett kézzel, lazán Jong Hyun.
- Igen- mondtam mosolyogva.
- Szokj hozzá- ölelt át hátulról.
- Miért?- kérdeztem.
- Sokat fogsz a színpadon lenni. A színpad lesz az életed- felelte.
- Én ezt nem igazán értem- ráncoltam a szemöldököm.
- Tegnapelőtt szinte uraltad a színpadot. Mintha nem először léptél volna fel. Mi nézők csak sodródtunk veled. Olyan érzés volt, mintha féltenéd a színpadot mástól. Nem akartad elengedni. Ott akartad volna leélni az életed. Mi, nézők is fel akartunk volna menni, de te nem hagytad. Ez nagyon jól áll neked- mondta Jong Hyun és a mondat végén megpuszilta a hajamat.
- Én nem akarlak titeket letaszítani a színpadról- nevettem és megfordultam.
- Tudom.
- Alig várom a duettünket. Csak mi ketten- mondtam a szemébe.
- Tudom- felelt, közelebb húzott és megcsókolt.
- Szeretlek- suttogtam a fülébe.
- Én jobban- mondta és újra összeragasztotta az ajkainkat.
1 óra alatt teljesen kész lett minden és egy órát gyakoroltunk a színpadon. Bemelegítettük a mikrofonokat és a hangfalakat is.
Még fél óra volt hátra a kezdésig, de a nézőtér már tele volt. Éppen az öltözőmbe voltam, amikor valaki berontott. Nagy meglepetésemre Sziszi volt az.
- Wááááááá sziaaaaaaa,- ugrottam a nyakába.
- Szia,- viszonozta az ölelésem.
- Hogy-hogy itt vagy?- kérdeztem, miután jól kiugráltuk magunkat.
- Egy koncertet se fogok kihagyni- kacsintott rám.
- Jaj, úgy hiányoztál- öleltem meg.
- Te is! Nagy sztár lettél a youtubeon. Vagy egy milliószor néztem meg a videóidat. Nagyon klassz vagy- dicsérgetett.
- Köszi. Tudod milyen jó érzés volt ott állni a színpadon?
- Nem.
- Woah- feleltem röviden és tömören.
- Úgy néztél ki, mint aki ott akar élni. Teljesen magadnak akartad tudni azt a hosszú izét- nevetett.
- Jong Hyun is ezt mondta- nevettem. Az szinte fel sem tűnt, hogy magyarul beszélgettünk. Jó volt újra látni, hallani a hangját és ölelni. Hát igen. Nem véletlenül vagyunk már vagy 12 éve legjobb barátnők.
- Látom, találkoztatok- állt meg Key az ajtóban. Én odaszaladtam hozzá és megöleltem.
- Köszi,- mosolyogtam.
- Ki mondta, hogy neked hozattam ide?- kérdezett felvont szemöldökkel.
- Tudom.
- Biztos nem. Önző vagyok és csak magam miatt hívtam ide- mondta nagyon komoly arccal és megölelte Sziszit.
- Átlátok rajtad- mosolyogtam.
- A fenébe- nevette el magát- oké kettőnkért- mondta nevetve.
- Így már jobb- mondtam és társultam az ölelésbe.
- Csoportos ölelés van és minket kihagytok?- állt meg az ajtóban Taemin.
- Gyere- nem kellett neki kétszer mondani.
Megjöttek a többiek és csináltunk egy nagy ölelést. Újra együtt a csapat.
- Kezdünk- az ölelést egy szigorú női arc szakította meg.
- Én megyek a VIP helyre- mosolygott Sziszi és otthagyott minket.
- Mivel is nyitunk?- kérdezte Jong Hyun.
- Love like oxygen- felelt Onew.
- Tényleg- ütött a fejére Jong Hyun. A szerelmemmel kettesben maradtunk.
- Ügyes légy. Ámbár ebben te már profi vagy- nevettem.
- Köszi,- felelt ideges fejjel.
- Hé, ne izgulj. Válj eggyé a zenével- mondtam.
- Á, nem az. Itt van- nyúlt a zsebébe és elővett egy gyűrűt. Nekem nyújtotta.
- Jong Hyun- suttogtam.
- Egy pár vagyunk nem? Nekem is van ilyenem- mutatta az ujjait- szeretném, ha te is hordanád- mondta miközben felhúzta az ujjamra.
- Úgy lesz- mondtam mosolyogva, majd magamhoz húztam és megcsókoltam.
- Jong Hyun, hol vagy?- hallottam kintről egy kiabálást.
- Menned kell- suttogtam és elengedtem.
- Remélem, még találkozunk- mondta nevetve és kiment az ajtón.
Ezt a gyűrűs dolgot lehetne eljegyzésnek is venni? Mert akkor valóra válhatna az egyik nagy álmom. De már az is elég, hogy vele lehetek. Koreában szinte minden párnak van közös cuccuk, legyen az póló, telefontok, telefondísz vagy egy egész ruha kollekció. De gyűrűje nem mindenkinek van. Ott maradtam egyedül az öltözőmbe egy tv-vel. A tv-ben pedig a drága SHINee barátaim táncoltak. Mint mindig most is tökéletesre sikerült minden egyes lépésük, hangjuk, levegővételük, hülyéskedésük. Jobbnál jobb számok. Amigo, Lucifer, Ring Ding Dong, Romantick, Jojo, Replay, Juliette, Stranger, Obsession és Sherlock. A Sherlock végét már a színpad mögül hallgattam. Hihetetlen, hogy mennyire jók. Szeretem őket.
A fiúk lerohantak a színpadról és miközben elmentek mellettem ráütöttek a vállamra. Jong Hyun átöltözött fekete-piros szerkóba (szóval passzoltunk) és kiment a színpadra. Sötét volt, így nem igazán látták a fanok. Talán csak a körvonalait. A két legtávolabbi „nyelvre” kellett menünk, így elindultam én is.
Megálltam a nyelv végén és vártam. Izgultam. Nagyon. Jong Hyunra néztem, de csak a körvonalait láttam. Felém fordult és bólintott. Megmarkoltam a mikrofont és bólintottam. A zene elindult és a fények felgyúltak. A tömeg sikítozni kezdett én pedig Jong Hyunra mosolyogtam, aki közben elkezdett énekelni. Utána én folytattam. Aztán refrén következett én pedig csak őt néztem. Senki más nem volt csak én meg ő. Mi ketten. Már nem is volt olyan messze. Elindultam feléje lassan, de biztosan. Mindketten megálltunk a „saját nyelvünk” végénél. Énekeltünk. Jong Hyunnak csillogott a szeme én pedig a mennyekig szárnyaltam, annyira boldog voltam. Szóló részek, majd refrének következtek. Amikor azt énekelte, hogy szeretlek csak nekem szólt. Senki másnak. És ezt nagyon jól tudtam. Az egész világnak kiüvöltötte, hogy szeret engem. Ennél nagyobb és mélyebb érzéseket nem tud senki más kihozni belőlem. A szeme ragyogott, mint az égen a csillagok és egy óriási mosoly terült el az arcán. Örült. Boldog volt. Ahogyan én is. Újra megindultunk egymás fel, ekkor nem énekelünk, csak a zene ment.
Pont úgy értünk egymás elé, hogy a refrén jött. Jong Hyun megfogta a kezem és úgy folytattuk.
 A közönség felé fordultunk és úgy énekeltük el az utolsó sorokat. A szám végén a rajongók óriási sikítozásba kezdett én pedig meghajoltam és megköszöntem. Jong Hyun is így tett. Még mindig fogta a kezem.
A többiek is feljöttek a színpadra és megkérdezte Taemin, hogy ismerem-e az A-yo című dalukat. Naná, hogy ismertem. Azt kérték, hogy énekeljem velük. Természetesen nem haboztam és igent mondtam. Jong Hyun és én ott maradtam a színpad közepén, a négy fiú pedig elfoglalta a négy „nyelvet”. Jong Hyunnal együtt kezdtük majd sorba a többiek is. A fiúk egy refrént végig táncoltak a „nyelveken” aztán hozzánk jöttek és együtt táncoltuk azt a „nagyon nehéz” refrént.
A második refrén után elvettem Keytől a szólóját, mert én kezdtem el ő pedig nagy boci szemekkel nézett rám én meg csak mosolyogtam és énekeltem. Aztán ő be akarta pótolni ezért Taeminnel együtt énekelt én pedig csak nevettem. Persze nem a mikrofonba. Az túl ciki lett volna. Végül visszatértem ahhoz, hogy Jong Hyunnal énekeljek együtt, mert nem akartam a fiúkat összezavarni. Úgyis fogok még egyedül énekelni. Úgyhogy nagyon jó hangulatban telt ez a szám. A végén meghajoltam és lementem a színpadról.
A fiúk még énekeltek egy In my room-ot, Run with Me-t, Up and Down-t, Love paint-et Hello hello-t , Forever or Nevert, és egy Ready or not-ot (az utolsó háromba mentem énekelni és táncolni). A fiúknak itt véget ért a koncert, már csak nekem maradt hátra egy Hana Kagari ének.
Megálltam a színpad közepén és készen álltam. Nem izgultam, nem féltem. Elindult a zene én pedig felvettem a ritmust és énekelni kezdtem. Ugyanaz az érzés volt bennem, mint ami a vizsgán is. Nem tudom, hogy mit csinálhattam. Csak annyit, hogy énekeltem. Eggyé olvadtam a zenével. Már nem számított senki és semmi. A végén egy kicsit felébredtem, mert a fiúk is beszálltak az éneklésbe, így hatan énekeltük az utolsó 45 másodpercet. Ez volt a koncert legvége. Mélyen meghajoltunk és megköszöntük a figyelmüket. Rengeteg plüssállatot, virágot dobtak a színpadra. Taemin szedte össze a legtöbbet (ki más?). Megköszöntük, meghajoltunk és lementünk a színpadról.
- Wá eszméletlenül jók voltatok- ugrott a nyakamba Sziszi az öltözőbe.
- Köszi,- mondtam.
- Ez a szám a végén! Istenem Bogi te! Meghatódtam a végén. Majdnem sírtam- áradozott Sziszi.
- Hé, azért ennyire rossz nem voltam- tettem csípőre a kezem.
- Oké, egy kicsit jobb voltál- nevetett Sziszi.
- Egy tízes skálán elértem nálad a 0,1-et?- kérdeztem.
- Hah, ne legyél ennyire öntelt! 0,01-et értél el- nevetett. Erre a kijelentésre én is felnevettem.
- Na, milyen?- jött be Key és megmutatta magát. Hát a pink póló, a narancs nadrággal és a piros cipővel elég furán nézett ki.
- Key barátom… neked nem jó a színérzéked- néztem végig rajta.
- Gyönyörű vagy Key, ne is hallgass rá! A divat egy művészet ezt ő nem értheti meg- ölelte meg barátját Sziszi, mire én és Key felnevettünk.
- Oké- legyintett.
- Amúgy te mindenhogy tökéletes vagy. Legalábbis nekem- mondta Sziszi és megcsókolta a párját.
- Ha neked tökéletes vagyok, akkor másnak miért feleljek meg?- kérdezte Key. Sziszi újra megcsókolta.
Olyan édesek! Szerintem egyszer dupla esküvőt fogunk tartani.
- Készen vagytok?- jött be Taemin.
- Igen- feleltem.
- Puszit kérek- tolta elém az arcát Taemin. Megpusziltam.
- Köszönöm- pirult el- kéred a plüsseidet?- kérdezte, látva, hogy van egy pár darab a kezemben.
- Majd otthon átnézzük őket- feleltem ő pedig megköszönte és egész úton hazafelé a plüsseit mutogatta, sőt még nevet is adott nekik.
Így nehéz lesz megválnia tőlük. De végül én kaptam egy aranyos nyuszit, egy kis bocit, egy teknősbékát és Minhotól elvettem egy kiskutyát, mert annyira aranyos volt, hogy rögtön beleszerettem. Taemin vagy 10 játékkal gazdagodott, Onew 5-tel, Minho 6-tal, Key 8-cal és Jong Hyun 4-el. Ezért eldöntöttük, hogy a kutya közös lesz. Így én csak három játék gazdájának tudhattam magam. De van még nap, lehet, hogy holnap többet szerzek.
 A hotelba érve én ledobtam magam az ágyra és a plafont nézve azon gondolkodtam, hogy holnap hánykor kell felkelni és még van két nap a mini turnéból. Igazából meg tudnám szokni ezt az érzést. Ezt a boldogságot és a szabadságot. Amikor csak én vagyok a színpadon. Vagy ketten Jong Hyunnal. Milyen jó is lenne. De ekkor még nem számítottam arra, hogy a fanok rafináltabbak, mint hittem. Pedig ez még csak az első nap volt.

25~ SHINee

Csütörtökön és pénteken nem kellett suliba menni, viszont egy perc nyugtom se volt. Csütörtökön (azaz ma) elmentem korán reggel a tömeg előtt bevásárolni.
Vettem egy csomó kaját a fiúknak, hazavittem. Igen ám, de rájöttem, hogy nekem most kell egy sál vagy sapka. Így elindultam egy közeli plázába. Délelőtt tíz óra volt, amikor találtam egy viszonylag normálisnak mondható fekete sapkát. Csak sálat nem találtam hozzá. Kesztyűt viszont igen. Megvettem a sapkát és a kesztyűt és elindultam egy másik boltba sálat nézni. Nagy sajnálatomra nem találtam csak lila színűt, ezért azt vettem meg. Eszembe jutott, hogy új kabátot is kéne vennem, de nagyon drágák voltak, ezért nem vettem újat. Használom a régi, elkopott meleg kabátot. Amíg el nem szakad addig jó ez is. Már azt se tudom, hogy milyen színe volt eredetileg, mert már nagyon kifakult.
Hazafele felvettem az újonnan vásárolt kesztyűmet a régire (nagyon hideg volt) és lesétáltam egy buszmegállónyit. A hír, miszerint Jong Hyunnak barátnője van még nem halkult el. Szerencsére akkor még nem tudták a nevemet, csak azt tudták, hogy hogyan néztem ki. A buszon mutogattak is rám, hogy „nézd, ő hasonlít Oppa barátnőjére!” „biztos nem ő az!” „de igen! Nézd meg jobban”.
Megváltás volt számomra leszállni a buszról és sétálni. De tényleg. Tudjátok, hogy milyen érzés az, ha az emberek mutogatnak rátok és úgy tesznek, mintha ott se lennétek? Borzasztó. A házunk előtt baromi nagy tömeg állt. Mind újságírók voltak. A fiúk nincsenek most itthon. Fotózásra mentek. Akkor mit keresnek itt riporterek?
- Szia, te vagy Jong Hyun barátnője?- dugta az orrom elé egy nő a mikrofonját.
- Igen én vagyok- húztam ki magam.
- Tegnap volt a szintfelmérő vizsgád az egyetemen. Hogy sikerült?- kérdezte.
- Igen, tegnap volt és én mindent beleadtam az előadáson, szóval reménykedek, hogy jól sikerült- feleltem. De honnan tudták, hogy tegnap volt a vizsga?
- Hány cég járt nálad szerződést illetően?- kérdezte egy férfi.
- Csak egy napja volt a vizsga. Örülök, hogy túl vagyok rajta, de azért, hogy egy cég szerződést kössön velem, az azért elég hihetetlennek hangzik a számomra- mondtam. Igaz is volt.
- Szóval rosszul szerepeltél a vizsgán?- fürkészett egy nő. Ezt én sose mondtam.
- Ezt sose mondtam. Egyelőre nem szeretném elkötelezni magam. Alig egy napja volt a félévi vizsgám, nem szeretnék még egy céggel sem szerződést kötni. Idővel majd biztosan, de most még nem- jelentettem ki és ezzel számomra befejeződött a kérdés-felelet játék.
- Terveztek gyereket?- hallottam egy képtelen kérdést. Visszafordultam és kérdőn néztem a riporterre. Megismételte a kérdést.
- Gyereket? Még nem beszéltünk róla- vakartam a fejem.
De most tényleg. 20 évesen ki szeretne gyereket. Ha lediplomáztam és van egy biztos állásom, jöhet a gyerek. De addig nem. És amúgy is, Jong Hyunnak nincs annyi szabadideje, hogy egy gyereket is elkezdjen nevelni. Elindultam a kapu fele. Legalább 10 percbe került, mire végre valahára átléptem a kaput. Az újságírók be akartak jönni rajta. Alig bírtam becsukni a kaput. De én nyertem. Beestem a jó meleg házba és azonnal minden téli cuccot (kabát,sapka,sál,kesztyű) levettem. Levettem a sáros cipőmet, felvettem a mamuszom és elcsoszogtam a konyháig.
Vettem reggel csirkét és azt rántottam ki. Csináltam mellé sült krumplit és leültem a tv elé.
- Jézusom, mit keresnek ezek itt ilyenkor?- jött be valaki morgolódva. Onew volt.
- Engem- feleltem a tv-t bámulva.
- Az csirke?- kerekedtek el a szemei a husimat látva.
- Nem kapsz- nyújtottam ki a nyelvem.
- Miért?- biggyesztette le a szája szélét.
- Mert múltkor megettétek előlem a pörköltömet és a rákszirmaimat is- mondtam.
- Olyan finom volt- jött közelebb hozzám.
- Tudom. És én nem is ehettem belőle- vágtam szomorú fejet.
- Biztos van még kint a konyhában husi- indult a konyha felé.
- Nem nincs- pattantam fel a kanapéról és a konyha felé futottam. Persze, hogy volt, de azt vacsorára csináltam. Délután négy óra volt.
- Ha most megeszed nem lesz vacsorád- mondtam szigorú arccal.
- Rendben. A csirke a mindenem- felelt és eltolt az ajtóból, hogy beférjen. Felnevettem. Régóta tudtam, hogy Onew gyenge pontja a csirke. Mániákus volt.
Mondjuk, mindenki tudja, aki SHINee vagy Onew fan. Szóval ez alap dolog volt. Szóval Onew megette a saját adagját. Aztán elcsent egy kicsit a többiekéből is. Végül mindenki adagját megette. Szóval marad a kajarendelés. Ez miért csak most jutott az eszembe? De hülye vagyok.
- Finom volt- nyalta meg Onew mind a tíz ujját.
- Köszi,- mondtam.
Este nyolcig csak a tv-t bámultam, és a reklámokban az ipadomon facebookoztam. 8 óra után nem sokkal jöttek meg a fiúk.
- Hol voltatok ilyen sokáig?- néztem rájuk.
- Hát azok ott kint még mindig rád várnak- bökött az ajtó felé Minho.
- Ja. Leállítottak engem és rólad kérdezősködtek. Azt mondták, hogy te nem akarsz tőlem gyereket. Ez a kijelentés kicsit meglepett, de szeretnék felvilágosítást kérni tőled- mesélte Jong Hyun miközben levetkőzött.
Minho, Taemin és Key a konyha felé mentek.
- Nincs kaja. Onew megette- néztem Onewra. Lejjebb csúszott a kanapén.
- Eh?- nézett rá Key.
- Csirkét csináltam- pirultam egy kicsit el.
- Értem. Rendelünk vette elő a mobilját Minho és a füléhez emelte a telefont. Majd rendelt a KFC-ből egy rakat kaját.
- Hogyan fogja behozni a futár a kaját?- kérdeztem.
- Megoldja. Rengetegszer volt már itt- felelt Onew.
- Szóval? Mi van a gyerek témával- guggolt le elém Jong Hyun.
- Én azt mondtam, hogy még nem beszéltünk róla- feleltem. Én úgy terveztem, hogy lediplomázok, lesz egy biztos állásom és majd akkor. Most neked sincsen olyan sok szabadidőd.
- Oké. Én is ezt mondtam- állt fel és egy puszit adott a homlokomra.
Fél óra múlva meg is jött a futár. Onew egy hatalmas nagy kosarat kapott, ami tele volt csirkecombokkal. A többiek viszonylag közepes méretű dobozt vettek el. Én egy kicsit. Nem is tudtam mind megenni. Pedig a legkisebb kosarat én kaptam. Van ez így.
- Figyelj Gi Bo, akkor csomagolj be, mert holnap délután kettőkor indul a gépünk Japánba- mondta Onew, amikor már mindenki befejezte az evést.
- Új kabátot kellett volna vennem. A régi teljesen elkopott- gondolkodtam hangosan.
- Nem gond- mondta Jong Hyun és a kanapé karfájára ült.
- Sziszinek szóltál Key?- fordultam felé.
- Igen- hajtotta le a fejét.
A mai este után viszonylag nyugodtan pakoltam be holnapra. 3 teljes nap Japánban három fellépéssel. Ez jónak hangzik. Több tízezer ember előtt fel kell lépnem. Ez izgalmas! Izgulok, és rettentően kíváncsi vagyok Japánra. Pénteken Osakában, szombaton Nagoyában, vasárnap pedig Tokióban lépünk fel. Ha most valaki meg mer csípni és én felébredek, hogy ez csak egy álom volt, szerintem behúzok neki egyet.